galéria megtekintése

Délben Dél ellen

Az írás a Népszabadság
2014. 04. 19. számában
jelent meg.


Bruckner Gábor
Népszabadság

Vasárnap kezdődik a másodosztályú jéghoki vb, az első ellenfél a házigazda Koreai Köztársaság válogatottja

Hangulati fölvezetésnek nem is rossz a holnap kezdődő Divízió 1/A kategóriás hoki-vb előtt, hogy csütörtökön a magyar ifjúsági válogatott pontveszteség nélkül nyerte a korosztály fehérvári, Divízió 1/B-s világbajnokságát, így a fiatalok jövőre egy osztállyal följebb szerepelhetnek.

Persze a „nagyok” szintén abban bíznak, hogy – miként 2008-ban a szapporói csarnok – a dél-koreai Gojang létesítménye is a csodák palotája lesz számukra, és történetük során másodszor sikerül fölkapaszkodniuk az A csoportba.

De az ő dolguk összehasonlíthatatlanul nehezebbnek tetszik dicséretesen magabiztos teljesítményt nyújtó utódaikénál. Olyannyira, hogy bizonyos nézetek szerint a realitás ezúttal nem a följutás: sokkal inkább a benn maradás kiharcolása. A mezőny ugyanis – pláne a hajdani Kisstadion jeges lépcsőiről szemlélve – irgalmatlanul erős.

 

Amióta a nemzetközi szövetség átalakította az osztálybesorolásokat, s a két – az egyszerűség kedvéért, no meg a hagyomány okán – B csoportosnak nevezett, egyforma erejű hatost két egymás alá rendeltre módosította, az „ütősebb” társaságból előrelépni már-már a lehetetlen határát súrolja.

Ha a mostani riválisokat szem ügyre vesszük, az iménti kijelentés igazságtartalma felől végképp eloszlik a kétely. Az A csoporttól tavaly búcsúzó Szlovénia és Ausztria papíron akkor is jóval esélyesebb a Rick Chernomaz kapitány vezette magyar csapatnál, ha a néhány napja rendezett budapesti előkészületi tornán az előbbi együttes csak a szétlövésben győzte le, az utóbbi pedig „csupán” a rendes játékidő hajrájában ütötte ki a házigazdát.

Tavaly a Sportarénában Dél-Korea kifogott a magyarokon. Holnap kiderül: vendégségben jobban megy?
Tavaly a Sportarénában Dél-Korea kifogott a magyarokon. Holnap kiderül: vendégségben jobban megy?
Kurucz Árpád

A holnapi nyitányon a vendéglátó ázsiai garnitúra lesz a rivális, s nagy kérdés, hogy az ünnepi ebédként feltálalt menü (a meccs közép-európai idő szerint déli fél egykor kezdődik, s – a vb többi mérkőzéséhez hasonlóan – a Sport1 közvetíti) mennyire ízlik Sofronnak és társainak.

Ez már csak azért is bizonytalan, mert a dél-koreaiaktól a múlt évi, sportarénabeli vb-n 4:1-es vezetésről „sikerült” a ráadáslövésekkel kikapni. Az ukránokkal az utóbbi időben mindig „élet-halál” küzdelmet vívnak a magyarok, ahogyan a japánokkal is, bár a távol-keletieket a közelmúltban többször két vállra fektette. Az imént már majdnem azt írtam – hiszen a megszokás nagy úr –, hogy „Ladányinak és társainak”, csak hát a helyzet az: a majdnem két évtizede minden világbajnokságon korcsolyacipőt húzó dunaújvárosi csatárra ezúttal nem tartott igényt a kanadai szakvezető.

Hogy jól döntött-e, az hamarosan kiderül; a gólzsák mindenesetre rendkívül rokonszenvesen azt nyilatkozta nemrégiben lapunknak, hogy a történtek ellenére „tiszta szívből” drukkol a csapatért. Azért a társaságért, amelyben Tokaji Viktor a korelnök a maga 37 évével, míg az egyaránt 20 esztendős Nagy Krisztián és Sebők Balázs a két „benjámin”. A huszonhárom tagú keretből tizenöten játszanak hazai csapatban, következésképpen nyolcan légiósok, vagyis minden tekintetben heterogén összetételű alakulatnak kellene a feje tetejére állítani a papírformát a jövő szombatig tartó eseményen, melynek első két helyezettje szerepelhet jövőre az élvonalban.

Ami biztos: az eltökéltséggel nincs baj. A sportági szakportálon Magosi Bálint, a Fehérvár támadója például közölte: „Teszek a realitásra, az esélyekre meg a véleményekre, nyerni jöttem ide, és szerintem a srácok mindannyian így vannak ezzel. Sokat kell dolgozni azért, hogy ez sikerüljön, de már eddig is sokat dolgoztunk.” Szívügyek tekintetében máris minden rendben.

A magyar válogatott mérkőzései a vb-n (közép-európai idő szerint). Vasárnap (12.30): Dél-Korea. Hétfő (9): Ukrajna. Szerda (5.30): Szlovénia. Csütörtök (9): Ausztria. Szombat (5.30): Japán.

Válogatott társaság

Kapusok: Hetényi Zoltán, Rajna Miklós, Sevela Peter.

Hátvédek: Gröschl Tamás, Hüffner Adrián, Orbán Attila, Pozsgai Tamás, Szirányi Bence, Tokaji Viktor, Varga Arnold, Vas Márton.

Csatárok: Azari Zsolt, Bartalis István, Benk András, Hári János, Kóger Dániel, Kovács Csaba, Magosi Bálint, Mihály Árpád, Nagy Krisztián, Sebők Balázs, Sofron István, Vas János.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.