Danke, Németország!

Annyi ziccert harminc perc alatt még egy csapat sem hagyott ki ezen az Európa-bajnokságon, mint a német válogatott az Észak-Írország elleni találkozó első fél órájában. Valósággal a kapuja elé szögezte ellenfelét Joachim Löw elöl felforgatott – Müller a jobb szélről bement középre, Götze középcsatárból balszélső lett, éket pedig Mario Gomez játszott – csapata.

Sorrendben Müller, Özil, Götze, majd megint Müller hibázott. Utóbbi játékos a 30. percben már örülhetett, ugyanis gól­passzt adott: visszatett labdáját Gomez lőtte a kapuba (1-0). Ezután sem volt nyugtuk a szigetországiaknak, Müller a lécet is eltalálta, és Go­mez is szerezhetett volna újabb gólt még a szünet előtt.

A német nyomás a második félidőben alig enyhült, de több gól már nem esett, azonban Magyarországot ez az egy is végtelenül boldoggá tette: matematikailag is eldőlt, hogy válogatottunk bejutott a nyolcaddöntőbe! Németország csoportelső lett, Észak-Írország hárompontos csoportharmadikként még reménykedhet a továbbjutásban.

Észak-Írország–Németország 0-1 (0-1)

C csoport, Párizs, Parc des Princes, 44 125 néző.

Jv.: Turpin (francia).

Németország: Neuer – Kimmich, Boateng (Höwedes, 76.), Hummels, Hector – Müller, Khedira (Schweinsteiger, 69.), Özil, Kroos, Götze (Schürrle, 55.) – Gomez.

Észak-Írország: McGovern – Hughes, McAuley, Cathcart, Evans (McGinn, 84.) – Ward (Magennis, 70.), Evans, Norwood, Davis, Dallas – Washington (Lafferty, 59.). Gól: Gomez (30.).

 

 

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.