Csupa kupa egész Európa

Tobzódik Európa: négy nagy kupadöntőt rendeznek a kontinensen. Barcelonában, Berlinben, Londonban tombol  futballáz, de nemcsak ezeken a helyszíneken jelentős a hőemelkedés, így van ez Auxerre-ben, Birmibghamben, Bilbaóban, Dortmundban és Wolfsburgban is.

Az Aston Villa szurkolói például megszállták az antikváriumokat, hogy felidézzék csapatuk legutóbbi FA Kupa-diadalát. A mindmáig utolsó birminghami siker nem mostanában volt, az biztos: 1957-ben. A bajnok – majd a következő év elején repülőszerencsétlenséget szenvedő – Manchester United ellen nyert 2-1-re a Villa, amely részben az északír Peter McParland duplájának, de főként annak köszönhette a győzelmet, hogy a manchesteri Ray Wood kapus a hatodik percben arccsonttörést szenvedett, s mivel csere akkoriban még nem volt, a középhátvéd Jackie Blanchflower állt a létszámhátrányos United kapujába. Az esélyek alapján ma (tv: AMC, 18.15) szintén valami különleges fordulatra lenne szükség az Aston Villa ünnepéhez,mert az Arsenal a címvédő, sőt tizenegyszeres győztes, és újabb sikere esetén minden idők legeredményesebb FA Kupa-szereplőjévé válhatna. (Most holtversenyben áll a Manchester Uniteddel.) A bajnokságban 3-0 és 5-0 volt a Villával szemben...Mi szól a Wembley-ben a birminghami vetélytárs mellett?

Búcsúmeccs Berlinben
Búcsúmeccs Berlinben
Ina Fassbender / Reuters

Még az Arsenalnál is nagyobb favorit a La Manche túloldalán a PSG. A francia első osztály bajnokcsapata ugyanis a Ligue 2 kilencedik helyezettjével találkozik a Stade de France-ban. Messze vannak már azok az idők, amelyek során az Auxerre a legjobbakkal is konkurált a bajnokságban, ám – mint látható – a kupában még most is csodákra képes. Legutóbb tíz éve hódította el a trófeát, és tizenkét esztendeje a PSG-t győzte le a döntőben (2-1), igaz, akkor hatodik volt az A ligában. A Parc des Princes jelenlegi főhercegei még nem nyertek francia kupát: a PSG mindmáig utoljára 2010-ben vitte el a pálmát (a kétszer negyedórás hosszabbításban elért Hoarau-góllal 1-0 a Monaco ellen).

A párizsi csapat eddig tizenkétszer volt finalista, és nyolcszor győzött, százalékosan azonban jobban áll az Auxerre, hiszen ötből négy a mérlege. Csak hát a másodosztályú bajnokság utolsó hét fordulójában nyeretlen maradt... Vagy épp a döntőre spórolt? Nem azonosak az esélyek a spanyol Király Kupa döntőjében sem, elvégre a Barcelona–Bilbao mérkőzést (Digisport1, 21.15) a Nou Camp stadionban tartják, miután Madridban mind a Vicente Calderon, mind a Bernabeu aréna elhárította magától a rendezést. A bajnok Barca persze bárhol favorit lenne, hát még így...

Különben a sorozat két legeredményesebb együttese találkozik: a Barcelona 26-szoros, a Bilbao 23-szoros kupagyőztes. Ám a baszk csapat mind ez idáig utoljára 1984-ben nyert, éppen a katalán sztárgárda ellen, amelyben Diego Maradona és Bernd Schuster is játszott (1-0). A múlt évben is finalista vörös-kékek legutóbb három éve voltak uralkodók a Király Kupában: a döntőben a Bilbaót győzték le 3-0-ra. Hol? A Vicente Calderonban. Akkor még felléphettek ott...

A legszorosabbnak a német kupadöntő, a Dortmund–Wolfsburg találkozó (Sport2, 19.30) ígérkezik. Jürgen Klopp edző hét év után újabb érzelmes búcsút vesz a Borussiától –a bajnokság utolsó meccsén már elsírta magát –, Dieter Hecking wolfsburgi szakvezető azonban a legkevésbé sem szentimentális. „A ber lini döntő nem Klopp kollégáról, hanem a két csapatról szól – hangoztatja. – Ennek megfelelően mi nem a szakvezető, hanem a Dortmund ellen készülünk.” A bajnokságban ezüstérmes Wolfsburg először lehet kupagyőztes – eddig egyetlen döntőt vívott, azt húsz évvel ezelőtt 3-0-ra elvesztette a Mönchengladbach ellenében –, a Borussia viszont már hatszor volt finalista, és háromszor nyert. Legutóbb 2012-ben, amikor 5-2-vel intézte el a Bayern Münchent.

Kloppnak ma minden bizonnyal az 1-0 is messzemenően megfelelne...

Útjuk a döntőig

Arsenal: Hull 2-0, Brighton (II. osztályú) 3-2, Middlesbrough (II.) 2-0, MU 2-1, Reading (II.) 2-1, hosszabbítás után.

Aston Villa: Blackpool (II.) 1-0, Bournemouth (II.) 2-1, Leicester 2-1, WBA 2-0, Liverpool 2-1.

Auxerre (II.): Strasbourg 1-0, Jura Sud (IV.) 1-0, Le Poiré (III.) 1-1 (6-5), Brest (II.) 0-0 (4-2), Guingamp 1-0.

PSG: Montpellier 3-0, Bordeaux 2-1, Nantes 2-0, Monaco 2-0, St. Etienne 4-1.

Dortmund: Stuttgarter Kickers (III.) 4-1, St. Pauli (II.) 3-0, Dynamo Dresden (III.) 2-0, Hoffenheim 3-2, Bayern München 1-1 (2-0).

Wolfsburg: Darmstadt (II.) 0-0 (5-4), Heidenheim (II.) 4-1, RB Leipzig (II.) 2-0, Freiburg 1-0, Bielefeld (III.) 4-0. Barcelona: Huesca (II.) 4-0, 8-1, Elche 5-0, 4-0, Atletico Madrid 1-0, 3-2, Espanyol 1-1, 2-0.

Bilbao: Alcoyano (II.) 1-1, 1-0, Celta Vigo 4-2, 0-2, Malaga 0-0, 1-0, Villarreal 3-1, 3-1.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.