„Én másféle ember vagyok. Én értem a tudományokat, és egyelőre nem tudom megcsinálni a vállállást a korláton...” – olvasható Karinthy Frigyes Tanár úr kérem című, klasszikus karcolatfüzérében. Napjaink diákjai közül vajon hány gondolkodik hasonlóan, amikor eszébe jut: szenvedve lógok a szeren? Hiába focizgat ugyanis valaki ügyesen, hiába fut gyorsan, hiába dob pontosan a kosárba; ha nem tudja megcsinálni a saslengést, elrontja a tigrisbukfencet, csak félig képes felmászni a rúdra, nem kap ötöst testnevelésből.
Mind több a példa: jól tanuló és versenyszerűen sportoló diákoknak a félévi bizonyítványukban csak ebből a tárgyból van négyesük vagy hármasuk. Fura... Amikor pedig az lenne a cél, hogy az általános és középiskolákban szerettessék meg a sportot, arra neveljék a fiúkat, lányokat, hogy majd felnőttként a szabadidejükben is minél többet mozogjanak. A kövér, ügyetlen gyerekek rettegve várják az órákat, hiszen gyakorta előfordul: leszúrják őket a tanárok, kinevetik mindnyájukat a társak. S egyáltalán: miért osztályozzák a „tornát”?
Nem lógnak, tornáznak Kovalovszky Dániel / Népszabadság |
– Tudomásul kell venni, hogy a testnevelés is tantárgy, amely több részből – gimnasztika, atlétika, labdajátékok, úszás, futás – áll. Meghatározott a tanterv is, az abban előírtakat mindenki köteles teljesíteni, és bizony a produkciót értékelni kell – érvel Istvánfi Csaba professzor, aki húsz esztendeje a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének az elnöke. – Az oktató feladata, hogy észrevegye, miért nem tudja valaki átugrani a szekrényt. Mindig figyelembe kell venni az adottságokat, külön kell foglalkozni az ügyetlenebb, testesebb diákokkal, tanácsokkal segíteni, dicsérni, biztatni őket. Rendkívül fontos, hogy a gyerekeknek sikerélményük legyen. Az osztályzás az értékelés legjobb formája: arra ösztönöz, hogy ha valamit elrontottam, legközelebb kijavítsam. Persze nagyon sok függ a tanártól is: ha a diák esetlenebb az átlagnál, de szorgalmas, igyekvő, akkor ajánlatos hármas helyett négyessel honorálni.