Címvédői rajt-cél győzelem az idénynyitón

A világbajnoki címvédő Lewis Hamiltonnak, a Mercedes brit pilótájának a rajt-cél győzelmével zárult a vasárnapi Forma–1-es idénynyitó Ausztrál Nagydíj.
A 30 éves versenyző pályafutása során 34. alkalommal állhatott fel a dobogó felső fokára, mögötte csapattársa, a német Nico Rosberg végzett a második helyen. Harmadikként a négyszeres vb-győztes Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája zárta a versenyt, így egy dobogós helyezéssel mutatkozott be a maranellói istállónál.
Haamilton győzelméhez kétség sem férhetett
Hamilton győzelméhez kétség sem férhetett
Brandon Malone / Reuters

A rajtrácson csupán 15 autó foglalta el a helyét, Valtteri Bottas, a Williams finn pilótája hátfájdalmai miatt nem tudta vállalni a versenyt, az orosz Danyiil Kvjat (Red Bull) és a dán Kevin Magnussen (McLaren) autója pedig a bemelegítő körben, műszaki hiba miatt megállt.

A startot Hamilton s az első sorokból indulók egyformán jól kapták el, ám az első kanyarban néhány autó összeért, a venezuelai Pastor Maldonado pedig a falnak csapódott a Lotusszal, ezért a versenybíráknak a pályára kellett küldeniük a biztonsági autót. A Safety Car három kör után elhagyta a pályát, ekkor az első három helyen Hamilton, Rosberg és Felipe Massa (Williams) száguldott.

Hamilton sikeréhez kétség sem férhetett a viadal alatt, bár csapattársa a verseny közepe táján megközelítette, a brit pilóta kézben tartotta a futamot, s akkor gyorsított, amikor nagyon muszáj volt.

A harmadik helyért Massa és Vettel csatázott nagyot, de kettejük küzdelme gyakorlatilag a kerékcseréknél eldőlt, a Ferrari stratégiája jobbnak bizonyult, így a futam nagyobb részében Vettelé volt az utolsó dobogós hely.

Nagyszerűen teljesítettek azok az újoncok, akik rajthoz tudtak állni: a brazil Felipe Nasr (Sauber) fantasztikus teljesítményt nyújtva ötödik lett élete első F1-es futamán, ifjabb Carlos Sainz (Toro Rosso) szintén pontot szerzett, mert kilencedikként zárt, a mindössze 17 éves holland Max Verstappen (Toro Rosso) pedig pontszerző helyen haladva volt kénytelen műszaki hiba miatt feladni a viadalt a 32. körben.

A világbajnoki idény két hét múlva Malajziában folytatódik.

 

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.