galéria megtekintése

Csoda pénzkötegekkel megspékelve

0 komment


Őri B. Péter

Mesebeli történet Phil Tayloré, a világ legjobb dartsjátékosáé. Mélyszegénységben élő család, villany és komfort nélküli otthon, budi a lakáson kívül – Stoke-on-Trentben. Kerámiagyárban dolgozik, többek között vécélehúzó fogantyúkat készít, majd elkezd versenyszerűen dartsozni, s eljut odáig, hogy 2010-ben a BBC Év sportolója választáson a második lesz. Egy dartsos!

Egy olyan országban, ahol klasszis futballisták, krikettjátékosok, zsokék közül lehet választani, egy kör alakú tábla meghatározott pontjaira apró nyilakat dobáló férfi a második legnépszerűbb.

Hihetetlen! Eredményei is azok: tizenhatszoros világbajnok, rangos versenyeken nyert, trófeáinak se szeri, se száma.

 

Néhány év óta idehaza az új esztendő első napjaiban, amikor már a morzsabulik is véget értek, Magyarországon is rengetegen ülnek le a tévékészülékek elé, s nézik a Professional Darts Corporation világbajnoki meccseit, és csak ámulnak. Ámulnak, hogy milyen sok a néző, a szurkolótáborok hangpárbajt vívnak egymással, olyan a hangulat, mint a legjobb futballmeccseken; férfiak, nők időnként táblákat emelnek a magasba, rajtuk egyetlen szám: 180. Ünneplik a dartsost, aki éppen tripla 20-ast ért el, azaz mindhárom nyilát a tábla egyik legértékesebb részébe dobta – hajszálpontosan. Eközben a színpadon a döntő két résztvevőjéről folyik a víz. A tévéközvetítés miatt nélkülözhetetlen lámpák trópusi hőséget árasztanak, és az izgalom miatt is gyülekeznek az izzadságcseppek: nem akármekkora a tét. Ezen a színvonalon a kocsmát és a sportot emlegetni olyan, mintha a londoni Nemzeti Színház Rómeó és Júlia-előadását egy falusi hodályban bemutatott népszínműhöz hasonlítanánk.

Csoda, amit látunk. Művészet, matematika, precizitás, összpontosítás. Mindez sok-sok pénzzel, konkrétabban fontkötegekkel megspékelve.

Egy nagy torna győztese 60 ezer fontot is köszönhet dobásainak.

Tévénézők milliói lesik szájtátva: hova repülnek  a nyilak, a nézőtéren – miközben ki tudja hány liter sör folyik le a torkokon – ezrek drukkolnak több mint vehemensen. (Az eddigi csúcs 11 ezer; hatalmas szám, főleg, ha arra gondolunk: egy-egy magyar futballbajnoki forduló hat meccsét összesen 14-15 ezren néznek meg a helyszínen.)

Az egyik szentély a londoni Alexandra Palace. Égbenyúló téglafalak, magas mennyezet. Itt történt, hogy a 2012-es világbajnokság egyik elődöntőjét félbe kellett szakítani, ugyanis huzat volt, s a nyilak ide-oda röpködtek, amitől érthetően kissé idegesek lettek a dartsosok. „Ekkora épületet lehetetlen hermetikusan lezárni. Minél többször teszem be oda a lábam, annál jobban csodálom a PDC légkondicionálásért felelős szakembereit.”

A csodálkozó Phil Taylor, aki nem volt résztvevője a „cúgos” meccsnek. Általa viszont az olvasó részese lehet a nagy kalandnak. Könyvében a sportág klasszikusa kíméletlen őszinteséggel tárulkozik ki, Mike­ Walters segítségével, aki mestere az írásnak.

Dicséret a fordítóknak, Bus Andrásnak és Fencsik Tamásnak: nem lehet észrevenni, hogy ketten ültették át magyarra a szöveget. Egy nyiluk nem talált célba: olyan magyar szó nincs, hogy legideálisabb. És hasznos lett volna egy szószedet, mert nem valószínű, hogy mindenki érti, miről is van szó, ha ilyeneket olvas: kilencnyilas, bullseye, a drót rossz oldala, tripla, dupla, kiszálló.

Waltersnek nem lehetett nehéz dolga, Taylor jó mesélő, és remek ember is, minden esendőségével együtt. A több mint ötvenéves dartszseni sem tudott mindig a legpontosabban célozni, ő sem nyert mindig, a vereségek megviselték.

Pánikbetegség tünetei jelentkeztek nála, fogynia is kellett – léböjtkúráját olyan meggyőzően ecseteli, hogy az olvasó lelkiismeret-furdalását csillapítandó, azonnal keresne a világhálón egy dietetikust. Nem könnyű hónapok után végre újra nagy tornán diadalmaskodott

– sosem gondoltam volna, hogy egy dartsmeccset úgy lehet tudósítani, mint egy futballmérkőzést –,

szeretné megszerezni tizenhetedik világbajnoki címét a Power becenévre hallgató dartskirály.

A keresztapa Peter Judge, akit Taylor egyszer elvitt valahova kocsival. A Sky TV színpadmestere véletlenül rátaposott egy földön fekvő CD-tokra. A Snap együttestől volt a Power. Ez a szám lett hősünk bevonuló zenéje is. Phil többször megkérte földijét, a szintén Stoke-On-Trentben született barátját, Robbie Williamst, írjon neki egy jó dalt, de a volt Take That-tag mindig azzal hárít:

„Szó sem lehet róla. Sosem tudnám felülmúlni a mostanit.”

Phil Taylor: Erőpróba – Visszatérésem a csúcsra

G-Adam Könyvkiadó, 2015 280 oldal, 3990 forint

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.