Brazília: újabb német karnevál

A futam előtt azt nyilatkozta, hogy tudja, miként győzheti le Lewis Hamiltont, és ezt be is bizonyította: Nico Rosberg egyszerűen képtelen volt hibázni a Forma–1-es Brazil Nagydíjon. A Mercedes pilótája a szabadedzéseket, az időmérőt és a futamot is megnyerte, ebben az évben tizedszer indult pole pozícióból, s megszerezte idei ötödik futamgyőzelmét.

Bár a mezőny nagy része eleve a háromkiállásos stratégiával vágott neki a versenynek, a gumik még a vártnál is gyorsabban koptak: akadt, akinél úgy hólyagosodtak, akár a kelt tészta. Ha azonban a kopások miatti kiállások nem kavarták volnameg eléggé a lapokat, jött a baj is, csőstül. Előbb Massa kapott ötmásodperces büntetést,mert túl gyorsan hajtott a bokszutcában, aztán Bottas biztonsági övét kellett igazgatniuk a szerelőknek, így a finn is értékes másodperceket veszített.

Nico Rosberg a pályán
Nico Rosberg a pályán
Paulo Whitaker / Reuters

A legrosszabbul mégis Räikkönen járt: miután szép csendesen a harmadik helyre araszolt, kiállt kereket cserélni, autója azonban lecsúszott az emelőről, ő pedig a dobogóról, mivel Hülkenberg köszönte szépen, és kihasználta a helyzetet. Rosberg második kerékcseréje alkalmával Hamilton állt az élre, ám a brit ekkor győzelme szempontjából végzetes hibát követett el: megcsúszott a 4-es kanyarban, ezzel semmivé foszlott az előnye.

„Bocsánat, hülye voltam” – kért rádión elnézést kiábrándultan. Ezúttal Daniel Ricciardo mindig fülig érő mosolya sem volt őszinte: az ausztrál pilóta harminckilenc kör után – fékhiba miatt – feladni kényszerült a versenyt. A bokszutcai burleszk Massa produkciójával folytatódott, aki kis híján a McLaren garázsához állt be, ám a mérnökök integetésére leesett neki a tantusz, Claire Williams helyettes csapatvezető fejcsóválásától övezve a saját helyére navigált.

Az első három helyen mégis maradt a rajtsorrend – Rosberg, Hamilton, Massa –, aztán Button, Vettel és Alonso autózott át a célvonalon. A kulisszák mögött Niki Lauda és Nelson Piquet nevetgélt, a legvidámabb mégis a brazil közönség volt: Massa harmadik helyezése nyomán karnevál alakult ki a tribünökön. (A brazil versenyző kisfia „apám a Williamsnél vezet” feliratú ingben virított.) Hamilton ellenben – érthető módon – csüggedtnek tetszett, smiközben frissítőjét kortyolgatta, látványosan hátat fordított csapat- és vetélytársának.

...és a dobogó legfelső fokán
...és a dobogó legfelső fokán
Nacho Doce / Reuters

Nem vidította fel a nap riportere, Piquet sem, aki rosszízű humorral a futam helyett a barátnőjéről érdeklődött a dobogó előtt. Massa meginterjúvolása után aztán visszatért Hamiltonhoz, aki újból elismerte, hogy nagy hibát követett el, ami a futamgyőzelmébe került. Azt nem tette hozzá, de nyilván reméli: nem a világbajnoki címébe.

Brazil Nagydíj: 1. Nico Rosberg (német, Mercedes), 2. Hamilton (brit, Mercedes), 3. Massa (brazil, Williams), 4. Button (brit, McLaren), 5. Vettel (német, Red Bull), 6. Alonso (spanyol, Ferrari), 7. Räikkönen (finn, Ferrari), 8. Hülkenberg (német, Force India), 9. Magnussen (dán, McLaren), 10. Bottas (finn, Williams).

A vb-pontverseny állása egy futammal a befejezés előtt: 1. Hamilton 334, 2. Rosberg 317, 3. Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 214, 4. Vettel 159, 5. Alonso 157, 6. Bottas 156.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.