Bolt 60 milliója, de hová tűntek az USA futói?
Na ja: elfogytak a jelzők. A vágtázó sorozatban ötödször ért el világcsúcsot a világ legnagyobb vetélkedőit tekintve - a pekingi olimpián, ugye, a két sprintszám mellett tagja volt a 4x100-as jamaicai váltónak -, nekünk pedig ideje valamiféle konklúziófélét vonnunk. Hogy akkor most ez mi ez?
A berlini vb csütörtök esti, mesés 200-as világrekordja (19,19) után újra fölerősödtek azok a hangok, amelyek Bolt „tisztaságát" vonják kétségbe, rámutatva: nézzék csak meg, hogy amióta kipattant az úgynevezett BALCO-botrány (az Egyesült Államokbeli doppinglabornak megannyi ottani megrendelője volt), s az intézményt fölszámolták, azóta az amerikaiak - szemben az eddigi „második vonallal" - mintha kevesebb sikert érnének el.
Mármost, ami elvitathatatlan: a csütörtöki döntők végén azt lehetett látni az éremtáblázaton, hogy az első helyezett Jamaica 5 arany-, továbbá két-két ezüst- és bronzérme kivétel nélkül futószámokban született, miközben az USA a négy győzelméből kettő fűződik futó nevéhez; a maradék kilenc helyezésből (négy második és öt harmadik pozíció) nyolcat szereztek a rekortán egykori élmenői.
Vagyis: „Klasszikusan futottak még." E mondat amúgy egy IAAF-alkalmazott szájából hangzott el, s természetesen úgy, „hogy ha a nevemet leírja, letagadom". Ezzel együtt alighanem túl direkt lenne azt mondani, hogy csupán a doppinglabor eltüntetése lenne az oka az amerikaiak visszaesésének; miként annak a feltételezésnek is kissé durva lenne hangot adni, miszerint az adott korban feltehetően kimutathatatlan doppingszereket előállító „génkombinát" - a metamorfózis örök törvényének szellemében - nem tűnt el, csupán átalakult. Vagy áthelyeződött.
S hogy az „átvitelben" esetleg ebben benne van a nemzetközi szövetség, az IAAF is, amely „az évtizedes amerikai fölényt megunván" immár a kisebb térségek üzleti alapú (értsd: megtérülő) támogatását tekinti elsődlegesnek. Milyen jó például, ha Barbadoson is népszerű lesz az atlétika; s milyen jót tesz a sportágnak, ha Jamaica nem csupán a térképre kerül, hanem mintegy azt mutatja a glóbusznak: gyerekek, ez „akárkinek" sikerülhet...
A felzárkóztatás mögött, persze, ettől még meghúzódhat szimpla, afféle jól felfogott sportági érdek; lásd a Nemzetközi vagy az Európai Labdarúgó Szövetség globális-kistérségi, mind sikeresebb stratégiáit.
Akárhogyan is: számos atléta igen komoly fejlődésen esett át az utóbbi években (miként azt se felejtsük el, hogy a sportszerek is sokkal „high-techebb" módon készülnek). Peking előtt Bolt se nagyon parádézott, aztán most itt van mindjárt Panamából - ki figyelt rá? - a húszesztendős Alonso Edward, aki eddig még a juniorok között sem ért el semmit, erre most kiváló jamaicai kollégája mögött 19,81-gyel lett ezüstérmes. Ki ez, mi ez? Vagy ha már korábban említettem Barbadost: a huszonegy éves Ryan Braithwaite konkrétan megnyerte a 110 m gátat; igaz, neki legalább volt már egy ezüstje az ifjabbak mezőnyéből. Mindenesetre - amíg nincs pozitív minta - az ember annak higgyen, amit a pályán lát, jóllehet ettől még mosolyoghat azon, amit a nol.hu egyik hozzászólója jegyzett meg Bolt újabb diadala után: „Szeretném megkóstolni Bolt reggelijét. Lehet hogy 18 mp alatt futnám tőle a 200-at." De hogy azért - akármilyen „reggeli" is van mögötte - ne legyünk túlságosan, hm, hitetlenek, idemásolnánk Gyulai Márton, a nemzetközi mezőnyt és trendet „beavatottként" ismerő MASZ-főtitkár véleményét: „Jó, jó, bohóckodik ez a Bolt, de rengeteg munka van mögötte. Miként a kis országok azért törtek fel, mert versenyzőik kőkeményen dolgoznak."
Bolt amúgy valóban hullafáradtan értékelte legfrissebb aranyát: „A születésnapi ajándékom az lesz, hogy pénteken sokáig alszom." A kötelezően fölvetődő doppingkérdésről is szólt: „Nem baj, ha erről beszélnek; beszéljenek csak. Engem állandóan tesztelnek, mialatt kőkeményen dolgozom. Folytatom a munkát, nyerek, önök meg majd kérdeznek." Viszont a 200-as versenyről is volt szó: „A rajtomat nagyon sokat csiszoltam; mondhatni, a győzelem és a világcsúcs szempontjából ennek tökéletesítése volt a legfontosabb. Ez volt a kulcs, no meg az, hogy csütörtökön egész nap a szobámban voltam, s videójátékokat játszottam: ez kikapcsolt, megnyugtatott. A pekingi fináléval összehasonlítva ez a döntő inkább szellemileg vett igénybe, ezzel együtt természetesen a testemet is megviselte. Megmutattam az embereknek, hogy az olimpián elért világrekord nem vicc vagy félreértés volt, s hogy kemény munkával igenis elérheted a célodat."
Hogy lesz-e megint triplázás, arról Bolt annyit mondott: „Én készen állok, azt viszont nem tudom, hogy a csapattársaim hogy' vannak ezzel. A lényeg, hogy mindezt az országomért teszem. Jamaicában tisztelnek, és őrülten büszkék rám. Hogy Erzsébet királynő netán Sir címet adományozna nekem? Hát, ez nagyon jól hangzik..." (Az uralkodó adományozhat lovagi címet a Brit Nemzetközösséghez tartozó országok kiemelkedő személyiségeinek, ám azok csak mintegy tiszteletbeli tagjai az illusztris társaságnak, ugyanis a Sir titulust nem használhatják.)
Amiként az is, hogy Bolt eddig 320 ezer dollárt (valamivel több mint 60 millió forintot) kaszált két „csúcsos" győzelméért. Na, ezért aztán tényleg érdemes kőkeményen... Dolgozni.
