– Melyik csapat szereplését tartja nagyobb lebőgésnek?
– Az már a sorsolás után látszott, hogy a nőknek nem lesz egyszerű dolguk a csoportban meg az ágon sem, s mivel két, már-már megnyert meccsüket is csak a hajrában vesztették el, úgy látom: az ő előrelépésükhöz nem kellene túl sok. A férfiak egymásután a második nagy tornán lettek hatodikak, ami aligha véletlen, miközben a vak is látja, hogy
a szerbek elhúztak a világtól.
A maradék hét számottevő, nagyjából hasonló képességű együttes közül lettünk most ötödikek, ami nem kifejezetten csúcsteljesítmény, úgyhogy a válaszom a kérdésére: Vargáék gyengélkedése lepett meg jobban. Főleg, hogy az előző két évben velük kapcsolatban egy csomó örömre is volt okunk. Hogy mást ne mondjak, a vébére címvédőként érkezett a társaság.
– Nem kifejezetten vesztes alkat. Hogyan élte meg a kazanyi eseményeket?
– Szomorúan. Azóta pedig próbálok visszaemlékezni: Martin doktort, a szövetség akkori elnökét is hívogatták-e az újságírók az után, hogy mi csak nyertünk, nyertünk és nyertünk? De valahogy nem ugrik be, hogy olvastam volna ilyen cikkeket.
– Talán éppen az az oka elnöki – mondjuk így – népszerűségének, hogy a sportág történetének legeredményesebb edzője...
– Meglehet, de a szakmai értékeléstől mindig is igyekeztem távol tartani magamat. Utódomnak, Benedek Tibornak sem tartok előadást soha,
legfeljebb beszélgetünk a vízilabdáról.
Megnyugtató a számomra, hogy lényegében azonosan ítéltük meg a vb-n történteket.
– Éspedig?
– Arra jutottunk, hogy a csapat összteljesítménye mindig két tényezőn múlik. Részint azon, hogy a társaság mennyire képes hatékonyan játszani az edző által kidolgozott rendszerben, részint pedig azon, hogy kulcsemberei között akadnak-e olyanok, akik egyénileg kimagaslót nyújtanak. Ha e két összetevő közül bármelyik hiányzik, a kívánt eredmény elmarad.
Ez történt most is, hiszen a klasszismegmozdulásokkal adósak maradtak a srácok.
– Mi a legfontosabb és mi a legsürgősebb teendő?
– El kell érni, hogy az olimpiára olyan ütőképes csapatunk legyen, amely éremesélyesként száll vízbe. Vagyis az említett riválisokat újra megelőzi, egyetlen meccsen pedig akár a szerbeket is legyőzheti. A rapid feladat pedig az, hogy impulzusokat adjunk a fásulni látszó játékosoknak.
– Egy-egy Rolls-Royce-t?
– Másra gondolok. Például arra, hogy az edzői stábon belül cserét hajtunk végre. Vagy, mondjuk, arra, hogy kimozdítjuk őket megszokott környezetükből, a Margitszigetről, és egy ideig másutt tartjuk a tréningeket.
– Ki vezeti a jövőben a férfi- és a női válogatottat?
– Majd az elnökség eldönti. A jogi helyzet az, hogy a szakvezetőket a testület minden következmény nélkül felmentheti, ha a válogatott a világversenyek bármelyikén nem jut négy közé. Most a női kapitány,
Merész András felajánlotta a lemondását, amit én el is fogadok. De az elnökséget tizenöten alkotjuk. Benedeket személy szerint nem váltanám le, ám hangsúlyozom, nem egyedül döntök.
Az augusztus harmincegyediki ülésen minden kiderül.
– A klubcsapatok – ahogyan a medenceparton fogalmaznak – rendre beégnek, a válogatottak Kazanyban levitézlettek. Szólok előre, költői a kérdés: gödörben van a magyar póló?
– Maradjunk annyiban: nincs nagy látszatja sem felnőtt-, sem utánpótlásvonalon, hogy a tao-törvény nyomán mennyi pénz áramlik a sportágba. Úgyhogy eltökélt vagyok: a sok-sok millió felhasználását a jövőben még szigorúbban kell ellenőriznünk.
– Az első lépés a császárság visszaállítása felé vezető úton?
– Jól hangzik. Kár, hogy nem én találtam ki.
