Babos Tímea élete egyik legjobb meccsén kapott ki

Babos Tímea nagy csatában, 2 óra 7 perces mérkőzésen három játszmában kikapott az ötödik helyen kiemelt román Simona Haleptől az amerikai nyílt teniszbajnokság harmadik fordulójában.
Az Arthur Ashe Stadionban a világranglista ötödik helyén álló Halep ellenállhatatlanul kezdett, Babos még labdamenetet is csak elvétve nyert, így pillanatok alatt 4:0-át mutatott az eredményjelző. A magyar teniszezőnek a játszma közepén volt egy rövid fellángolása, de ez is csak egyetlen játék megnyeréséhez volt elég, és mindössze 23 perc alatt véget is ért az első szett.

A második szettet Halep több rontással kezdte, Babos ezt kihasználva 1:1-nél elvette riválisa adogatását, azonban egy maratoni hosszúságú játékban előnyét nem tudta megtartani. A világranglistán 34. magyar játékos nem tört össze, hosszú labdamenetekre kényszerítette Halepet, újra brékelt, és 4:2-re elhúzott. Halep mintha összezuhant volt, Babos pedig ezt kihasználva, erőtől duzzadó játékkal, ásszal lezárva a szettet egyenlített.

A mindent eldöntő harmadik szettben - amely az első volt Halepnek a mostani US Openen - az első játékban Halep 40-15-re elhúzott, Babos innen tudott fordítani és rögtön brékkel kezdeni. A következő játékban két bréklabdát is hárított a magyar, és innen került előnybe (2:0). Ezt követően mindketten aránylag simán hozták saját adogatásukat, majd Halep egy rendkívül hosszú, 24(!) ütéses játék utolsó pontjával 3:3-ra egyenlített. Halep a folytatásban nyögvenyelősen került előnybe, majd jött Babos, aki előbb maga számára tette nehézzé a játékot, végül három bréklabdát is hárítva - közte négy zseniális fonákkal - egyenlített (4:4). Babos a következő játékban két bréklabdához jutott, de nem tudott élni a lehetőséggel, így a mérkőzésben maradásért kellett adogatnia. Pillanatok alatt 40-15-re elhúzott, ám Halep visszajött és meccslabdához jutott, Babos pedig kettős hibával "zárta le" az összecsapást.

"Amennyire nehezen indult a meccs és nem tudtam mit kezdjek ellene, annyira feljavultam és jól kezdtem játszani. Egy nagyon magas színvonalú meccs volt. Ilyen ritkán mondok, de életem egyik legjobb meccse volt. Életem egyik legjobb tenisze volt, amit valaha játszottam" - idézte saját honlapja Babost.

„Emiatt boldog lehetek, de természetesen szomorú is vagyok, hogy nem nyertem. Fizikailag nem volt egyszerű meccs, tízből hét labdamenet hosszú, elég zűrös volt. El is fáradtam, de ilyen a tenisz. Próbálok regenerálódni a páros előtt. Nagyon jó dolog, hatalmas élményt jelent egy ilyen meccset játszani az Arthur Ashe Stadionban a világ egyik legjobbja ellen. Végre egy kicsit megtört a Grand Slam-fóbia, tudtam Grand Slamen is jól játszani! Ez nagyon motiváló és pozitív a jövőre nézve” – tette hozzá a magyar játékos.
Babos a szombati versenynapon a kazah Jaroslava Svedova oldalán még párosban is érdekelt.

Eredmény:

Női egyes, 3. forduló (a 16 közé jutásért): Simona Halep (román, 5.)-Babos Tímea (31.) 6:1, 2:6, 6:4

Később: női páros, 2. forduló (a 16 közé jutásért): Babos Tímea, Jaroszlava Svedova (magyar, kazah, 3.)-Jelena Osztapenko, Andrea Petkovic (lett, német) 21.30 körül

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.