Azt állítják, nem tudnak szót érteni Hosszú Katinkával

Folytatódik a Hosszú-saga. Mint köztudomású, Hosszú Katinka, az ötszörös nagymedencés világbajnok úszó karácsony előtt kifakadt a hazai szövetség ellen, mondván: a testület világszínvonalú eredményeket vár el tőle, viszont nem teremti meg az azokhoz méltó feltételeket. Azóta Gyárfás Tamás elnök közölte: teljesítik Hosszú kéréseit, megrendelték például a mozgáselemző videorendszert, és a két ünnep között a versenyző öltözködési mizériája is megoldódott a Komjádi uszodában.
Hétfőn Kiss László szövetségi kapitány nyilatkozott az MTI-nek: „Mi mindenkor mindent megteszünk, hogy Katinka a lehető legtökéletesebben felkészülhessen az olimpiára, de jó ideje nem tudok egyeztetni vele arról, hogy hová szeretne edzőtáborba menni, vagy hogy áprilisban el akar-e indulni a riói tesztversenyen, ahol az új olimpiai uszodát lehet feltérképezni." A szakvezető hozzáfűzte: nehéz úgy dűlőre jutni, ha Hosszú – bár decemberben a párbeszédre buzdított – a megbeszélésektől elzárkózik.
Fotó: Veres Viktor / Népszabadság

A Népszabadság ­­informá­ciói szerint még az ősszel, amikor Kiss és Hargitay András, korábbi háromszoros világbajnok úszó, jelenleg a szövetség elnökségi tagja, lement a férj, Shane Tusup edző által vezényelt tréningre, hogy megbeszéljenek valamit, amit Katinka kért, és később azt hallották vissza: „Megzavarták az edzést..."

Kiss tegnap azt is megjegyezte: „Tény, hogy Hosszú Katinka immár ötven méteres uszodában ötszörös világbajnok, de én az ötszörös olimpiai bajnok Egerszegi Krisztinával is mindig szót tudtam érteni."

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.