galéria megtekintése

Állami bosszú nyírhatja ki a paksi focit

Az írás a Népszabadság
2014. 11. 27. számában
jelent meg.


Ungár Tamás
Népszabadság

A paksiak a kormány bosszúját sejtik amögött, hogy az MVM nem támogatja tovább a város futballklubját. Az állami cég azért vonta meg a pénzt az NB I-ben viszonylag jól szereplő csapattól – vélik a helybéliek –, mert a városban „atomcsapást” mértek az őszi választáson a kormánypártokra.

Hivatalosan még senki sem jelentette ki, az általunk megkérdezett paksiak azonban kivétel nélkül úgy tudják: a Magyar Villamos Művek Zrt. immár nem szponzorálja a helyi labdarúgócsapatot. Sőt a Paksi FC-től kiszivárgó információk arról szólnak, hogy a klub és az MVM erre az évre szóló támogatási szerződését a szponzor visszamenőleg mondta fel. Ez azért is kínos, mert az MVM az idén – állítólag – még egyetlen fillért sem fizetett a klubnak a korábban aláírt 63 milliós összegből. E summa a klub kéthavi költségével ér fel, s mivel Pakson erre a pénzre építettek, az átutalás elmaradása felboríthatja a PFC gazdálkodását. Perelni nincs esély a visszamenőlegességért: a szerződést a felek „közös megegyezéssel” bontották fel.

Máté kapus a földön, a paksi klub a padlón
Máté kapus a földön, a paksi klub a padlón
Mirkó István

Minderről megpróbáltuk megkérdezni a klub vezetőit, ám ők nem nyilatkoznak, ami alighanem felér a hír megerősítésével. Szerettük volna megtudni, a Paks miért ment bele a közös megegyezésbe, ám erre sem kaptunk választ. A helyiek úgy tudják, hogy azért, mert az MVM kilátásba helyezte: ha nem írják alá a szerződésbontást, akkor jövőre a klubot már nem támogatja az atomerőmű sem (amelyben az állam kezében lévő MVM a tulajdonos). Az erőmű kiesése még nagyobb érvágás lenne, hiszen évente 280 millió forintot ad a klubnak a város emblematikus cége.

 

A paksiak szerint az MVM azért fojtogatja a futballcsapatot, mert az önkormányzati választáson a kormánypártok megsemmisítő vereséget szenvedtek a 19 ezer lelkes városban. Süli János a voksok 78 százalékát megszerezve lett polgármester – a Fidesz–KDNP színeiben induló ötszörös kenus világbajnokot, Kozmann Györgyöt győzte le –, ráadásul a nyolc egyéni körzet mindegyikében Süli civil csapata nyert. A városvezetővel szimpatizálók úgy gondolják, az MVM visszakozása a kormánypártok bosszúja.

Arról nem lehet szó, hogy a PFC teljesítményével lenne boldogtalan a szponzor, mivel az első osztályban kilencedik évét töltő együttes az őszi eredményei alapján esélyes a dobogóra és a nemzetközi kupaindulás jogának kivívására. Azt is hallani Pakson, hogy az MVM az után „dobta” a PFC-t, hogy a település vezetői nem kívántak zsíros álláshoz juttatni kormánypárti személyiségeket.

Süli ezt a hipotézist elutasítja. A polgármester azt mondja: a kormány eddig nem zsarolta meg a várost semmivel. Süliről tudni kell, hogy harmincegy éven át dolgozott az erőműben, 2009-től első számú vezetője volt a cégnek. Bajnai Gordon kérte fel erre, és ő – mivel mindig is a konzervatív oldalhoz húzott – megkérdezte az akkor ellenzékben lévő Orbán Viktort, elfogadja-e a posztot. Orbán biztatta, mégis: amikor a Fidesz hatalomra került, Sülit előbb leváltották, majd indok nélkül kirúgták az erőműből. A távozó mérnököt a dolgozók tüntetésszerű tapssal búcsúztatták.

Utóbb a Fidesznél is felvetődött, hogy legyen a helyben nagy ismertségnek és tiszteletnek örvendő Süli a párt paksi polgármesterjelöltje. Ennek feltétele volt, hogy lépjen be a pártba. Ő ezt nem tette meg, s a Fidesz másik jelöltet keresett.

Eközben Pakson egy tekintélyes emberekből álló konzervatív kör úgy látta, Süli alkalmasabb lenne az erőműbővítésre készülő város irányítására, mint a sportból a politikába „ejtőernyőző” Kozmann, ezért álltak az erőmű exvezére mögé.

A szavazók akaratára a Sülit „kitalálók” jól ráéreztek, a kormányéra kevésbé. Mert a polgármester hiába Orbán-szimpatizáns – mondogatják a paksiak –, kormánykörökben nem bocsátják meg ellenszegülését. Ezért megmutatják neki és táborának, hogy „mit érdemel az a bűnös”, aki szembemegy a kormányerőkkel.

Süli minderről nem hajlandó a nyilvánosság előtt elmélkedni. A polgármester egyelőre bízik abban, hogy az MVM megváltoztatja álláspontját. Próbált is tárgyalni a céggel, ám idáig sikertelenül. Süli amúgy maga is irányította korábban a labdarúgó-szakosztályt, s tudja, hogy Pakson a sportnak különleges szerepe van.

A kosárlabdázók, az ökölvívók, a cselgáncsozók kiváló eredményeket értek el, s a cél a kiemelt szponzorációval az volt, hogy az erőmű dolgozóinak a teljesítményét ösztönözzék. Elvégre azok gondtalanabbul nevelhették gyermekeiket, ha a csemeték nívós sportiskolákba járhattak, ráadásul a sportolók példát adtak a kicsiknek, és közösségi élményt minden paksinak.

A helyiek kezdenek ráébredni, hogy mindez csak akkor jár, ha tudják, hová kell írni az x-et.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.