A Miami, amióta együtt labdázgat ott a nagy hármas – LeBron James, Dwyane Wade, Chris Bosh –, mindig döntőben volt, és a két legutóbbit meg is nyerte. Viszont az alapszakaszban most érte el a James-korszak legrosszabb eredményét. Wade hol van, hol nincs. Megelőzte a Heatet a hatalmas energiával, ambícióval és befektetéssel fölépített Indiana Pacers, amely csúcson lévő centerével, Roy Hibberttel mindenre képes lehet.
A nyugati főcsoportot biztosan nyerte a tavalyi döntő vesztese, a minden évadban mindenre képes San Antonio Spurs, az elnyűhetetlen sztárokkal, Parkerrel, Duncannel, Ginobilivel és a még náluk is elnyűhetetlenebb, zseniális mesterrel, Gregg Popovichcsal. Miközben mindenki azt várja, hogy az ászok mikor öregszenek ki végre, a csapat a leghosszabb győzelmi szériáját produkálta, 19 meccset nyert zsinórban. Mögötte több diadallal szerezte meg a második helyet az Oklahoma Thunder, mint amennyi sikere a keleti győztesnek volt. A csapat húzóembere, Kevin Durant lett az alapszakasz legértékesebb játékosa. Az együttes évek óta a nagy siker küszöbén toporog, s akkor van esélye, ha második számú zsenije, Russell Westbrook testileg és lelkileg a topon lesz.
S akkor most a Charlotte-ról. Tizenkét éve borzalmas dolog történt ebben a jó félmilliós, virágzó és gyorsan gyarapodó észak-karolinai nagyvárosban. Holmi anyagias viták miatt elvitték a kosárlabdacsapatot New Orleansba, s vitték vele együtt a nevét, a Hornetset is, ami külön disznóság, mert a függetlenségi háború idején Charlotte volt az ellenállás hős városa, azért nevezte el egy mérges brit parancsnok a lázadás darázsfészkének: Hornet’s nestnek. A település 2004-ben kapott engedélyt rá, hogy új csapatot indítson az NBA-ben. A tulaj megkérdezte a szurkolókat, milyen nevet szeretnének. A szurkolók azt mondták, legyen Flight, a tulaj azt mondta, legyen Bobcats. Ezek olyan érdekes vörös hiúzok, melyek azon a környéken élnek.
A Bobcats mélyen kezdte, fokozatosan jött fel, és a 2009–2010-es évadban végre bejutott a rájátszásba, miután drámai meccsen New Orleansban megverte a gonosz, szökevény Hornetset (104:103). A playoffban aztán egyetlen meccset sem nyert a csapat, de a klubnál bíztak benne: lesz ez még jobb is. Akkor már nyilvánosságra hozták, hogy a következő szezontól Michael Jordan lesz a főtulajdonos. (Ő az első NBA-játékos, akinek NBA-csapat került a főtulajdonába.)
És akkor a hiúzok Jordannel belezuhantak a szakadékba. Jordan első szezonja még csak rossz volt, de a következő kettő már iszonyatos. A Bobcats lett az NBA-ben a pofozógép. Rekordot döntött: a 2011–12-es csonka évadban az NBA történetének legeslegrosszabb eredményét érte el (7 győzelem, 59 vereség), az utolsó 23 meccsét zsinórban elveszítette. Tavaly már csak a mérkőzéseinek háromnegyedén kapott ki, és nem lett harmincból harmincadik, előlépett huszonkilencediknek.
S amikor már mindenki azt hitte, hogy bűn Jordanre csapatot bízni, jött a nagy feltámadás! A Bobcats a hetedik helyen került be Keleten a rájátszásba úgy, hogy csak egyetlen mérkőzéssel nyert kevesebbet, mint a hatodik és az ötödik helyezett. Két új ember művelte Charlotte-ban a csodát. Jordan esélyt adott az ötvenéves Steve Cliffordnak, akit az NBA-ben másodedzőként nagyon sokra becsültek, de csapatot még nem vezethetett. Bejött. És érkezett egy hatalmas, 130 kilós center, Al Jefferson, aki addig sosem volt jó időben jó helyen, pedig a legponterősebb és legjobban védekező centerek egyike a ligában. Jó mélyről indult, de ez az NBA-ben nem újság. Róla mondják, hogy „napfényt hozott Charlotte-ba”. A szezon alatt sokszorosára bővült a Nagy Alt Csodálók Társasága (Big Al Admiration Society).
És hogy még szebb legyen az élet, a New Orleans-i csapat (amely az idén is jól leégett) nevet változtat, míg a Charlotte-ot a következő idényben visszakeresztelik Hornetsre. Az idén harap, jövőre döf.
