Kőváry Barna (jobbról), Tóth Zsolt és a keletnémet „csoda” Monacóban

Makai Gergely

A 306 részvevő közül csupán 214 tudta teljesíteni szűk egy hét alatt a 2700 kilométeres – háromezer méteres szintkülönbséggel, olykor kemény faggyal, komoly havazással is nehezített – versenyt, ráadásul a magyar párosé volt a mezőny leggyengébb, egyben a legnagyobb feltűnést keltő autója.

Kőváryék egy 1979-es évjáratú Trabant 601-essel neveztek be a tizenöt éves múltra visszatekintő viadalra. Még a sokat látott versenybírók szeme is elkerekedett, amikor az addig ismeretlen kettős jelezte: Trabanttal állna rajthoz. „Hiába győzködtem őket, hogy kiváló német gyártmányról van szó, jókora adag dokumentációt kellett benyújtanom a rajtengedélyért” –idézte fel a vetélkedő előtti nehézségeket Kőváry Barna. Annyiban persze érthető a legendás Porschékhoz, Saabokhoz, Minikhez, Opelekhez, Lanciákhoz szokott szervezők szőrszálhasogatása, hogy az előző hét végéig egyetlenegyszer, a hatvanas évek közepén indult Trabant a Montén...

Később aztán igazolta a pilóta, hogy nem a levegőbe beszélt, amikor kétütemű kocsiját dicsérte. Bár néhol kétméteres hófalak között vezetett az út, s előfordult, hogy megfagyott a karburátorban az üzemanyag, mégis „jó ritmusban, tempósan, karcmentes állapotban” juttatta célba a Trabantot a páros. Olykor még előzni is tudott a duó; miként Kőváry fogalmazott, „amit az emelkedőn – lóerők híján –elbuktunk, azt behoztuk a lejtőkön”. Ezen persze aligha lepődnek meg a pilóta ismerői, ő ugyanis a legfanatikusabb kétütemű-rajongók egyikeként, trabantos fenegyerekként írta be magát a hazai ralitörténetbe. Húsz esztendeje Trabanttal kezdett versenyezni, s tíz éven át hajtott kétüteműeket. Bár olykor eredményes is volt, főként közönségsikert ért el: leginkább a nézőknek autózott, fontosabb volt számára a látványos vezetés, mint az eredmény. Kamikaze stílusáról mindennél többet elárul, hogy egy szakaszon többször is sikerült felborulnia. Később azért bizonyította, hogy nem csak a szórakoztatáshoz van tehetsége: kipróbálta magát a gyorsasági szakágban, ahol 2003-ban bajnoki címet szerzett, majd visszatért a ralihoz, s 2009-ben (Renault-val) fölényes győzelmet aratott az A/7-es kategóriában. Mindeközben – megannyi raliversenyzőhöz hasonlóan – Kővárynak is régi álma volt „egyszer az életben indulni a Montén”. A lelkesedés érthető: Monte-Carlóban 101 évvel ezelőtt rendezték az első raliversenyt, 1973-tól pedig kisebb megszakítással világbajnoki futamokat is tartanak ott, így a sportág leghíresebb szakaszai közé sorolandók a helyi szerpentinek.

A műsorvezetőként és Trabantkönyv írójaként is ismert versenyzőnek végül az idén sikerült valóra váltania az álmot. A jubileum okán pedig egyetlen másodpercig sem volt kérdéses, hogy Trabanttal kell indulnia. Ennek kapcsán a pilóta megemlítette: „Azt hiszem, a személyes vonatkozásokon túl is van jelentősége annak, hogy visszatértünk a gyökerekhez. Manapság a pénz uralja ezt a sportágat, öttagú csapatunkkal azonban meg akartuk mutatni, hogy miként húsz éve, ma is lehet kis pénzből, egyszerű technikával, nagy lelkesedéssel versenyezni.”

A sikeresen abszolvált verseny után a pilóta már a rá jellemző komolytalansággal összegezte tapasztalatait lapunknak: „Ott voltunk, toltuk neki, ahogyan bírtuk, és célba értünk. Megmutattuk a világnak, hogy még mindig nem szabad leírni a Trabantot. Ugyanakkor nem titkolhatom: a hagyományokhoz hűen most is az volt a mottónk a rajt előtt, hogy győzelem vagy halál. Végül nem győztünk, és túléltük, összességében mégsem vagyunk elégedetlenek.”

Kapcsolódó cikkek: Váltóhiba | Nyolc után is lelkes | Saját szobrát leplezte le a rali-világbajnok | Nincs még túl a nehezén Kubica - Harmadszor is operálni kell | Némi tanakodás után elindult a Bamako rali