
Michelisz Norbert Népszabadság - Reviczky Zsolt
Tízévesen pedig – bár ezt félve vallja be, tartva attól, hogy édesapját kellemetlen helyzetbe hozza – olykor már egyedül furikázhatott el földutakon a családi Forddal otthonuktól a falu másik végén lakó nagymamájához. Gyerekkora óta az autók és a vezetés bűvöletében él a 27 éves Michelisz Norbert, mégis sokáig csak kamaszos álmaiban látta magát autóversenyzőnek. Sőt még hat évvel ezelőtt is alighanem nevetett volna azon, ha valaki azt mondja neki: hamarosan őt tartjákmajd az egyik legígéretesebb hazai autóversenyzőnek, egy háromszázhúsz lóerős BMW-vel világbajnoki futamokon áll rajthoz a Hungaroringen, Japánban vagy épp Makaóban; ezrek szurkolnak neki, s a Facebookon a harmadik legkedveltebb aktív magyar sportolóvá lép elő.
Márpedig pontosan ezt történt vele: egészen kivételes autóversenyzőkarriert futott be az elmúlt hat évben. Átlagos egyetemista volt 2005-ben még Pécsen, informatikusnak tanult. A versenyzéssel csupán annyi kapcsolata volt: sok ezer fiatalhoz hasonlóan ő is gyakorta játszott szabadidejében számítógépes szimulátorokkal, internetes bajnokságokon mérte össze tudását másokkal. Sorra nyerte a versenyeket, de mindez mégiscsak játék volt. Egészen addig, amíg filmbe illő fordulat nyomán ki nem lépett a számítógépek világából. Egy, a szimulátorozás során megismert barátja, Wéber Gábor valódi versenyzésbe kezdett, és csapatfőnökének, Zengő Zoltánnak megemlítette, érdemes volna kipróbálni Micheliszt is egy igazi autóban, mert a játékokban jól nyomja a gázt. (Az autóversenyzésben ma már korántsem szokatlan az átjárás a virtuális világ és a valóság között: a programok fejlettségére, realisztikusságára jó példa az, hogy a Forma–1-es pilóták is gyakorta edzenek számítógépen.)
Michelisz tehát kipróbálhatta magát egy igazi versenyautóban, s nyomban kiderült, hogy nem csak a játékokhoz van tehetsége. Egyszerű úrvezetőként ült be egy Renault Clio versenykocsi kormánya mögé, mégis kiemelkedően jó időt futott a Hungaroringen. Nyomban versenykocsit ajánlottak neki, de Norbert sietett leszögezni: egyetemistaként nincs pénze a milliókba kerülő „úri sportra”, és szülei sem tudják szponzorálni.
Ennek ellenére adtak alá autót, benevezték a bajnokságba. Ő pedig futamgyőzelmekkel köszönte meg a lehetőséget: 2006-ban kezdőként nyerte meg a hazai Suzuki Swift Kupát, és a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség az év újoncának választotta. Ezután is szinte mindenütt győzött, ahol elindult, három év múltán pedig egy Seat Leonnal már Európabajnokságot nyert, ami – mint utóbb kiderült – belépő voltMichelisznek és csapatának a túraautók világbajnokságába.
Gáspár István, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség gyorsasági szakágának vezetője szerint Michelisz Norbert tehetségéről, eltökéltségéről mindennél többet elárul páratlanul gyors karrierje. Mint fogalmaz, már-már meseszerű az, hogy hat éve még versenyautóban sem ült, ma pedig egy világbajnokság meghatározó szereplője. Mindezt Ferjáncz Attila egykori klasszis raliversenyző annyival egészíti ki: „Ha továbbra is olyan alázattal és eltökéltséggel tanulja a versenyzést, mint eddig, és a szponzorok lehetővé teszik a folytatást, akkor egészen kimagasló eredményekre számíthatunk tőle.”
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) által rendezett, sokmilliós nézősereget vonzó, tizenkét országban zajló világbajnokságban szériagyártású autók – Chevroletek, Seatok, BMW-k – versenyzésre átalakított 300-320 lóerős változatai indulhatnak jobbára olyan pályákon, amelyeken a Forma–1-es versenyeket is rendezik. 2009-ben még csak amolyan próbafutamokon indult ebben a szériában a magyar versenyző, 2010 azonban már mérföldkő volt Michelisz életében és a magyar autósport történetében is: a fiatalembert felfedező csapat, a Zengő Motorsport a teljes szezonra benevezett a világbajnokságra. Még ebben az évben a legjobb újoncként a kilencedik lett az összesítésben egy Seattal, és Makaóban megszerezte első futamgyőzelmét. Ezzel ő lett az első magyar autóversenyző, aki FIA által rendezett világbajnoki versenyen nyerni tudott. 2011-ben aztán egy BMW-be ült át, s bár a győzelem egyelőre várat magára, továbbra is az élmezőnyhöz tartozik, a huszonhat pilóta közül a nyolcadik helyen áll az összesítésben három futammal a szezonzárás előtt. Noha ez az eredmény sem szégyellni való, Michelisz nem titkolja csalódottságát.
– Az autó nagyon jó, a csapat mindent megtesz, mégsem ott állok, ahol szeretnék. Voltak ugyan peches versenyeink, de el kell ismernem, több hibát is elkövettem. Legutóbb Valenciában az utolsó kanyarban pördült meg a kocsi, mert túl nagy gázt adtam, emiatt egy dobogós helyet veszítettem el, csak hetedik lettem – igazolja az önkritikusságáról, szerénységéről szóló híreket, amint összegzi idei eredményeit csapata fővárosi központjában.
Sokáig ecseteli még, mikor, hol hibázott, miben kell feltétlenül javulnia, mit kell tanulnia, gyakorolnia, ám monológját félbeszakítja, amikor egy ismerőse lép hozzá. A rajongó nagy hangon, mégis kedvesen dorgálja a pilótát a valenciai kiperdülés miatt: felindultan meséli, hogy tévén nézte a futamot, és a malőr után dühében úgy falhoz vágta a távirányítót, hogy az darabokra hullott. Bár a pályán ritkán jön zavarba – a riválisokat kétszáz feletti tempónál is centikre előzgető – Michelisz, a rajongó „kirohanása” szemmel láthatóan szíven üti. Elnézést kér háromszor is az okozott bosszúság meg az eltört távkapcsoló miatt, s ígéri, a következő versenyen jobban igyekszik majd.
– Gyerekkora óta ismerem Norbit, tehetsége, eredményei mellett azért becsülöm a leginkább, mert a hirtelen jött siker, a mind nagyobb hírnév ellenére is épp olyan kedves srác, mint volt – mondja a versenyző falujának polgármestere, Pataki Péter. –Mindennek jókora szerepe volt abban, hogy díszpolgári címet kapott a községtől, s a helyiek közül sokan még a versenyekre is elutaznak szurkolni, annyira kedvelik őt.
Bár a pilóta és csapata sikerszériája önmagában is kiemelkedő, van ami még inkább felértékeli az eddigi eredményeket. Míg a világbajnoki mezőny élcsapatai a hírek szerint évi körülbelül tízmillió euróból gazdálkodnak, addig a magyar alakulat ennek az összegnek legfeljebb tizedét tudja előteremteni. Ráadásul Michelisz csak félprofinak tekinthető: a csapat állja minden versenyzéssel kapcsolatos költségét, ám fizetést nem kap, ráadásul megőrizte civil, egyetemista életét is.
Már javában versenyzett, amikor informatikusmérnökként végzett, majd az Eb-, valamint később a vb-futamok sem akadályozták abban, hogy közgazdásszá váljon. Most pedig ha épp nem utazik, versenyez, itthon edz, pályát elemez, autóbeállításon töri a fejét, netán vízumot intéz, akkor tanul:merthogy harmadik, pénzügyi diplomája megszerzésére készül Pécsen. Ennek kapcsán a pilóta egyik ismerőse azt meséli: Norbi gyakorta egyszerre „tanul” világbajnoki futamra és vizsgára, mégsem kért soha felmentést vagy különleges bánásmódot, kedvezményt az egyetemen. Olyannyira nem, hogy „főállását” sokan nem is ismerik az intézményben, egyik, az autósportokban kevéssé járatos tanára például csak nemrégiben szegezte neki a kérdést: Tényleg ő az a bizonyos Michelisz Norbert, akit a Eurosporton is szoktak mutatni?
Norbert villámgyors pilótakarrierje ismeretében egyre többen vetik fel: ha hat év alatt úrvezetőből a világbajnoki mezőny oszlopos tagjává vált, akkor mi várható a következő hat évben? A tőle megszokott visszafogottsággal beszél a jövőjéről:
– Hálás vagyok a sorsnak és a csapatnak, hogy egyáltalán eddig eljuthattam. Még sokat kell tanulnom, de bízom abban, hogy mind több dobogós helyezést, győzelmet érhetek el, előbb-utóbb pedig a világbajnoki címért is harcba szállhatok.
Névjegy
MICHELISZ NORBERT Mohácson született 1984-ben, és a Pécshez közeli Himesházán nőtt fel. Édesapja mezőgazdasági vállalkozó, édesanyja általános iskolai tanítónő, igazgató. Bár a versenyzés miatt egyre több dolga akad Budapesten, továbbra is ragaszkodik Pécshez, ahol jogtanácsos barátnőjével él együtt. Szívesen olvas, fontos számára, hogy tudja, mi történik az ország politikai, gazdasági életében, s ha ideje engedi, ma is leül a számítógép mellé játszani a karrierjét elindító szimulátorokkal.
|