|
 Dohai nyitány: a nők 800-as előcsatározásai Reuters - Dominic Ebenbichler
A pénteki nyitónap délelőttjén a selejtező második csoportjában lépett dobókörbe az idén 20,23 méterig jutott magyar nehézatléta.
A 23 éves versenyzőnek ezen a napon nem sikerült megközelítenie ezt az eredményt: elsőre 19,43 métert dobott, másodikra kilépett, harmadikra pedig 19,26 méterre szállt a súlygolyója. Ezzel a produkcióval esélye sem volt a fináléba kerülésre, melyhez az előzetesen meghatározott 20,30 méterre volt szükség ezen a napon, ezt kilenc indulónak sikerült túldobnia.
A délutáni programban Kiss Dániel, a legnagyobb magyar reménység bejutott a 60 m gát elődöntőjébe.
 Ő is megpróbálta. Az egyiptomi Farag ugyancsak búcsúzott a súlylökőknél Reuters - Dominic Ebenbichler
Az idén kétszer is országos csúcsot (másodjára 7,56-ot) futó Kiss futamában a második idei legjobb idővel rendelkezett, ennek megfelelően a második helyen is ért célba az amerikai David Oliver (7,60) mögött. A 28 éves magyar atléta erőlködés nélkül, könnyed futással, 7,65 mp-cel biztosította helyét a legjobb 24 között. A 60 m gát elődöntőjét és fináléját vasárnap rendezik.
|