galéria megtekintése

AS Roma–Real Madrid tapasztalt Spallettivel és „nullkilométeres" Zidane-nal

0 komment


Bodnár Zalán

A BL-nyolcaddöntő mai találkozói előtt ki lehet jelenteni: a „farkasok" győzelmi eséllyel lépnek pályára. Hozzá kell tenni: nem csupán az AS Roma–Real Madrid mérkőzést rendezik ma, hanem a Gent–Wolfsburg találkozót is, és az előbbi megállapítás inkább az utóbbi meccsre lehet helytálló.

A wolfsburgi „farkasok" belgiumi győzelme könnyen elképzelhető. Az olasz és a spanyol főváros prominens csapatainak párharcában viszont még hazai pályán is meglepetést keltene a római siker.

Az Örök Városban azonban már az is optimizmusra adhat okot, hogy a bordó-sárgák egy-másfél hónappal az után találkoznak a tízszeres BEK- és BL-győztes, a kupát legutóbb 2014-ben elhódító madridi sztárcsapattal, hogy az AS Roma menthetetlenül csúszott mind lejjebb és lejjebb a Serie A tabelláján. Az edzőváltás óta – a hullámvölgyből a kiutat nem találó francia Rudi Garcia helyére Luciano Spallettit, a korábbi sikeredzőt hívták vissza – mintha megtáltosodott volna az együttes: sorozatban négy győzelmet ért el, és már a dobogó közelében van, mindössze két pont a hátránya a harmadik helyezett Fiorentinával szemben.

Zidane első BL-meccsére készül edzőként
Reuters

 

Igaz, Madridban is edzőváltás volt, és a jelek szerint az sem sült el rosszul: a Rafa Benitezt követő Zinedine Zidane irányításával a bajnokságban hat meccsből ötöt megnyert az ez idő alatt 23-5-ös gólkülönbséget produkáló Real Madrid, amely csupán Sevillában veszített pontokat (1-1 a Betis ellen).

A két kopasz mester futballista-pályafutását kár volna összehasonlítani: Spalletti olasz kis- és középcsapatokban szerepelt csupán, míg ­Zidane a francia válogatottal vb-arany és -ezüstérmes, továbbá Európa-bajnok volt, 2002-ben pedig – a Leverkusen elleni káprázatos kapásgóljával – Bajnokok Ligája-diadalra vezette a Real Madridot, amelyet most szakvezetőként irányíthat. A kispadon viszont fordított a szereposztás: azon a francia trénernek van még mit bizonyítania. Szinte „nullkilométeres" edzőként Zidane első BL-mérkőzésére készül, míg Spallettit huszonegy évnyi és kereken ötven – római és szentpétervári – főtáblás Bajnokok Ligája-meccsen szerzett edzői tapasztalat segíti.

Spalletti nyolc éve már kiejtette a Realt
Reuters

Zidane előnye a klubja már-már végtelen gazdagsága. A mértékadó Transfermarkt.de weboldal nyilvántartása szerint a Real Madrid játékoskerete 704,8 millió eurót ér, míg az AS Romáé „mindössze" 250,7 milliót. Az arány persze hasonló volt 2008 tavaszán is, amikor az ugyancsak Spalletti dirigálta rómaiak kettős győzelemmel búcsúztatták a „királyi gárdát" a BL legjobb tizenhat csapata között. Arra a sikerre azért is emlékeznek élesen az olasz fővárosban, mert Totti és társai azóta sem jutottak túl a nyolcaddöntőn.

Totti már nem sokat segíthet abban, hogy ez megváltozzék: a 39 éves csapatkapitány ebben az évadban még csak öt bajnoki meccsen lépett pályára; nehéz már követni, mikor hiányzik sérülés miatt, és mikor azért, mert már lassan eljár felette az idő. A másik vezéregyéniség, Daniele De Rossi sem szerepel már két hete, de a BL-meccsre vélhetően „össze­drótozzák". Olasz szakírók eközben azt elemzik: Spalletti jóval rugalmasabb taktikailag, remekül variálja a 3–4–2–1-es és a 4–3–2–1-es hadrendet, míg Zidane mereven ragaszkodik a 4–3–3-as felálláshoz.

Itália taktikailag mindig is jó volt. S az olaszoknak muszáj valamibe kapaszkodniuk, amikor a helyzet az, hogy Manolasznak, Rüdigernek és Digne-nek Cristiano Ronaldót, Benzemát, James Rodriguezt kellene megfékeznie...

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.