galéria megtekintése

Amerikára mutogat a doppingbotrányban fuldokló orosz sportvezetés

3 komment


Dési András

Londonban ötkarikás rekordot „hajított”; a 78,18 méter olimpiai aranyat ért négy évvel ezelőtt Tatjána Liszenkónak. Hogy Rióban részt vehet-e egyáltalán az időközben a férje nevét használó orosz kalapácsvető, az egyelőre lóg a levegőben. Tatjána Beloborodovát ugyanis illegális szerek használata miatt eltiltották a versenyzéstől. Tegyük hozzá, nem először: 2007-től már ki kellett hagynia két évet.

A most harminckét éves olimpiai és világbajnok atléta a sokadik orosz sportoló, aki az utóbbi hónapokban elbukott a doppingteszteken. A leghíresebb Marija Sarapova ötszörös Grand Slam-győztes és olimpiai ezüstérmes teniszcsillag. A helyzet annyira súlyos, hogy a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség felfüggesztette Oroszország reprezentánsainak versenyzési jogát, s a tervek szerint májusban dönt arról, hogy a sporthatalom futói, ugrói, dobói rajthoz állhatnak-e augusztusban az ötkarikás játékokon.

Moszkvában egyetlen „minutkáig” sem kételkednek a riói rajtban. Vitalij Mutko sportminiszter folyamatosan arról beszél, hogy az illetékes szervek „száz százalékig bizonyítják majd az orosz sportolók tisztaságát” a független bizottság előtt, melyet a nemzetközi szövetség hívott életre.

– Kétszáz sportolóból álló keretet állítottunk össze, mindegyikük három doppingellenőrzésen esik át, a teszteket nyugati doppingellenes ügynökségek szakértői végzik el – nyilatkozta az RT televíziónak az Egységes Oroszország párt képviselője.

 

Az oroszok körül egymás után robbanó doppingbotrányokban sokan világpolitikát látnak. Nevezetesen: a Nyugat és Moszkva között – Ukrajna, vagy éppen Szíria kapcsán – zajló konfliktusok mellékfrontját – vagy inkább helyettes háborúját – vélik felfedezni. „Persze hogy minden a politikáról szól!” – fakadt ki Mutko, felidézve, hogy a 2014-es szocsi téli olimpia előtt a nyugatiak milyen elismerően méltatták a dopping visszaszorítására tett orosz erőfeszítéseket.

Sarapova: szomorúság
Jeremy Lee / Reuters

Két év alatt azonban sok minden megváltozott. Oroszország előbb bekebelezte a Krím félszigetet, majd katonai beavatkozásával megmentette a bukástól a damaszkuszi Aszad-rezsimet. Mindez elég ok arra, hogy a Nyugat feltartóztatási-elrettentési műveleteit kiterjessze a sport(diplomáciá)ra, s a többi közt a doppingleleplezésekkel próbálja megrendszabályozni a Kremlt. Amelynek ura, a hajdanán cselgáncsozó, manapság jégkorongozó és ­síelő Vlagyimir Putyin köztudottan sportmániás.

Apropó, Putyin! Az orosz elnök a doppingügyek szigorúan szakmai kezelésére hívta fel országa sportvezetőit, és óvta őket a kérdés túlpolitizálásától. Mutko nyilatkozatainak érdekessége, hogy miközben a Zenit Szentpétervár futballklub, illetve az Orosz Labdarúgó Szövetség korábbi első számú vezetője ismétli az államfőt, hogy „csak semmi politika”, folyamatosan az amerikaiakra mutogat. „Mi nem vagyunk az Egyesült Államok, ahol a baseball- és az amerikaifutball-ligában vagy a profi ökölvívásban nincsenek doppingtesztek. Az amerikai olimpikonokat csak egyszer, az ötkarikás játékok előtt ellenőrzik. Az lenne a tisztességes, ha mindenkire egyforma szabályok vonatkoznának” – idézte a TASZSZ a sportminisztert. Mutko ugyanakkor elismerte, hogy hazájának még van hova fejlődnie, az oroszok egyelőre meg sem közelítik azt a lebuktatási eredményességet, amelyet az amerikai, a brit vagy a francia doppingellenes laborató­riumok produkálnak.

Miközben orosz részről a sportban is a globális ambíciókat tápláló atomhatalom elleni összeesküvést látnak, Paul Craig Roberts szerint szintén az Egyesült Államok „piszkos mancsát” kell keresni például a Sarapova elleni lejárató kampányban. Az amerikai közgazdász, aki a néhai Ronald Reagan elnöksége idején helyettes államtitkár volt a washingtoni pénzügyminisztériumban, az utóbbi másfél évtizedben folyamatosan revolverezte előbb a ­Bush-, aztán az Obama-adminisztrációt. Szerinte a Nyugat, élén az Egyesült Államokkal, nem hajlandó elfogadni, hogy elveszítette korábbi fölényét. Ám ha a sportot mint fegyvert veti be, még fenntartható a dominancia. S a vetélytárs is leszerelhető.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.