galéria megtekintése

Ahogy tetszik, harmadik felvonás

0 komment

Munkatársunktól

A kolumbiaiak Japánt is legyőzték, fölényesen lettek csoportelsők.

Kulcsemberei közül Zapatát, Yepest és James Rodriguezt is a kispadra ültette José Pekerman szövetségi kapitány, ami nem csoda, figyelembe véve, hogy a kolumbiai együttes páholyból, továbbjutóként várta a japánok elleni, harmadik csoportmérkőzést.

Így ünnepel Jackson Martinez
Eric Gaillard / Reuters

Még szép, hogy az életben maradásért küzdő ázsiaiak vetették magukat nagyobb vehemenciával a játékba, az első gólt mégis a félig-meddig a fakóval kiálló, de még így is jóval hatékonyabb dél-amerikai garnitúra szerezte: bő negyedóra múltán Konno buktatta Ramost a büntetőterületen belül, Cuadrado pedig a bal sarokba vágta a tizenegyest (1-0). A japánok a folytatásban hiába futottak az eredmény után – egészen az első félidő utolsó másodpercéig: ekkor Honda jobbról kiválóan tálalt középre, s a labdát Okazaki egészen különleges mozdulattal, a kapunak háttal állva fejelte a hálóba (1-1).

 


A semmiből kicsikart egyenlítés visszaadta a reményt a távol-keletieknek, de a játék képe a térfélcsere után sem változott, s az volt az ember érzése: a kolumbiaiak csak kegyeleti okokból nem szerzik meg ismét a vezetést... Ám a jóindulat csupán tizenegy percen át tartott: a csereként beállt James Rodriguez Jackson Martinezt hozza helyzetbe, s utóbbi újra helyreállította a világ rendjét (2-1). A japánok – ahogyan szokták – körömszakadtukig harcoltak, de Jackson Martinez nyolc perccel a vége előtt megint betalált, nemkülönben James Rodriguez az utolsó pillanatokban (4-1). A hajrában egyébként pályára lépett a veterán kapus, Mondragon is, így belülről élhette át a kolumbiai ünnepet: a csapat százszázalékos mutatóval végzett a csoport élén, s készülhet Uruguay ellen. Japán játékosainak meg a szállodában akad dolguk: pakolhatnak a bőröndjeikbe.

KOLUMBIA–JAPÁN 4-1 (1-1)
C csoport, Cuiaba, 41 000 néző, Jv.: Proenca (portugál).
Kolumbia: Ospina (Mondragon, 85.) – Valdes, Arias, Balanta, Armero – Cuadrado (Carbonero, 46.), Guarin, Mejia – Quintero (James Rodriguez, 46.), Martinez, Ramos.
Japán: Kavasima – Ucsida, Konno, Josida, Nagatomo – Aojama (Jamagucsi, 63.), Haszebe – Okazaki (Kakitani, 69.), Kagava (Kijotake, 86.), Honda – Okubo.
Gól: Cuadrado (17., 11-esből), Okazaki (45.), Jackson Martinez (56. és 82.), James Rodriguez (90.)

A C csoport végeredménye
1. Kolumbia 3 3 – – 9-2 9
2. Görögország 3 1 1 1 2-4 4
3. Elefántcsontpart 3 1 – 2 4-5 3
4. Japán 3 – 1 2 2-6 1 

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.