A tragédia árnyékában vette kezdetét a téli olimpia

Vancouverben kezdetét vette a XXI. téli olimpia: a 16 napig tartó versenysorozatot Michaelle Jean, Kanada főkormányzója nyitotta meg közép-európai idő szerint szombat hajnalban.

Az ötkarikás esemény február 28-ig tart, 16 magyar sportoló áll rajthoz, s 15 sportág 86 versenyszámában avatnak győztest. Vancouverben 82 ország közel 2700 versenyzője vesz részt.

A megnyitó kezdetén felvonták a kanadai zászlót, és bemutatkoztak az ország őslakosai, a különböző indián törzsek. Az időjárás miatt nem kellett aggódni, mivel a téli játékok történetében először fordult elő, hogy a megnyitót fedett csarnokban rendezték. A szervezők - szakítva a hagyományokkal - már a megnyitó elején felvonultatták a sportolókat, hogy ők is élvezhessék a látványos műsort. A sort az olimpia szülőhazája, Görögország nyitotta. A grúzok a pénteken elhunyt Nodar Kumaritasvili szánkósuk emléke előtt tisztelegve fekete gyászszalaggal és sállal vonultak fel. A megnyitót a szervezők az elhunyt sportoló emlékére ajánlották fel. A delegációt felállva köszöntötte az 55 ezres nézősereg.

A 16 fős magyar küldöttség nemzeti zászlaját a 2004-ben Európa-bajnok, utolsó olimpiájára készülő műkorcsolyázó, Sebestyén Júlia vitte. A világon összesen 12 ország (Ausztria, Egyesült Államok, Finnország, Franciaország, Kanada, Lengyelország, Magyarország, Nagy-Britannia, Norvégia, Olaszország, Svédország és Svájc) van, amely valamennyi téli játékokon szerepelt, de ebből a csoportból csak a magyarok nem szereztek még aranyérmet.

A jobboldali képre kattintva éri el a képgalériát!

A közel egyórást felvonulást - házigazdaként - Kanada zárta. A Kajmán-szigetek, Kolumbia, Ghána, Montenegró, Pakisztán, Peru és az önálló Szerbia első alkalommal szerepel téli olimpián.

Ezt követően Nelly Furtado és Bryan Adams, két világhírű kanadai énekes adta el a játékok hivatalos dalát, majd következett egy újabb egy órás, látványos műsor.

John Furlong, a szervezőbizottság (VANOC) vezetője is köszöntötte a résztvevőket, és egy melegszívű olimpiát ígért a következő két hétre. Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke ezt követően felkérte Michae:lle Jeant, Kanada főkormányzóját, hivatalosan nyissa meg az olimpiát.

Ezek után megérkezett az olimpia zászló a csarnokba, a BC Place-be. Az olimpiai esküt Hayley Wickenheiser kétszeres olimpiai és hatszoros világbajnok kanadai női jégkorongos mondta el.

Az olimpiai váltó végén a fedett pálya közepén felállított, három, egymásba dőlő jégoszlopból álló tömb tetején kanadai sportolók, Nancy Greene síelő, Catriona LeMay-Doan gyorskorcsolyázó és Steve Nash kosárlabdázó gyújtották meg a 16 napig égő lángot. A legendás jégkorongozó, a négyszeres Stanley Kupa-győztes Wayne Gretzky szintén ott volt velük, de neki nem jutott oszlop. A hangos bemondó azt közölte, Gretzky egyedül, egy külső, nyitott helyszínen is lángot gyújt majd. A korábbi kiválóság közel öt perc múlva valóban feltűnt Vancouver belvárosában, és meggyújtott egy másik lángot.

Az csak később derülhet ki, hogy szervezői malőr történt-e. Elképzelhető, hogy a Gretzky számára kiosztott oszlop műszaki hiba miatt nem emelkedett ki a talajból, és ezért kellett alternatív megoldást találni, vagy pedig a kanadai rendezők eleve így akarták még emlékezetesebbé tenni a megnyitót.

Gyászszalag a grúz zászlón, fekete sál a kis csapat nyakában. Órákkal a megnyitó előtt egyik társuk halálra zúzta magát a szánkós edzés közben
Flag bearer Iason Abramashvili of Georgia leads his country's delegation into the stadium during the opening ceremony of the Vancouver 2010 Winter Olympics, February 12, 2010. The Georgia delegation is wearing black armbands in memory of luger Nodar Kumaritashvili, who died in a crash during a training run. REUTERS/Jerry Lampen
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.