A klubok helyzete egyre nehezebb, főként mert a nemrégiben 700 milliós központi pluszforráshoz jutó, önmagukat szintén nagy nehézségek árán fenntartó szakszövetségektől filléreket kapnak.

A sportstruktúra átalakításra szorul - nem mellesleg: sok az ernyőszervezet és nagy az apparátus -, miként az is tény, hogy az egyesületek adják azt a sportolói bázist, amely az eredményesség alapja. Ehhez képest a legtöbb szövetség - az állami büdzsé szűkössége miatt - az idén nem kapott műhelytámogatást, ekként a klubok a Sportegyesületek Országos Szövetsége által kiosztott 170 millió forintot látták csak afféle központi pénz gyanánt. Ezt az összeget az 50-60 legnagyobb, legeredményesebb szakág között osztották fel, vagyis a kluboknak nem jelent komoly bevételt.

Igaz, a vidéki nagyegyletek annyiban „beljebb" vannak, hogy a helyi önkormányzatok kisebb-nagyobb részben fedezik működési költségeiket, ám még így is csak aprópénzt adhatnak saját sporto­lóiknak, akik közül csupán a legjobbak élnek meg úgy-ahogy: elsősorban a topsportolóknak havi fixet utaló Wesselényi közalapítvány és a többnyire „lasszó­val" fogott szponzor jóvoltából.

Önerőből képtelenség

- A Nyíregyházi VSC ebben az évben központilag 1,8 millió forintot kapott, s bár az önkormányzat, illetve a MÁV által biztosított forrás elegendő a létesítmények fenntartására, azt már nem engedheti meg magának, hogy több jól fizetett főállású sportolót foglalkoztasson - említi Glückmann Pál elnök. - Az igazi problémát az jelenti, hogy az egyesület szinte képtelen abban a két-három évben jelentősen segíteni a tehetséget, amíg az az iskola elvégzése után befut. Olyan átmeneti időszakról beszélünk, amelynek során különös gondot kell fordítani a fejlődésre, de ez saját erőből képtelenség, a szövetség, az állam pedig nagyobb mértékben nem tud segíteni.

A megoldást nyilván az államnak kell megtalálnia, de a struktúra átalakítása, jobbá, hatékonyabbá tétele nem csupán a sportirányításra tartozik, hanem az oktatási és az egészségügyi menedzsmentre is. A testkultúra ugyanis edzőkkel, nevelőkkel, tanárokkal, versenyzőkkel együtt - pláne mostanság - komplex területnek minősül.

A fővárosban sem jobb a helyzet, sőt... Jellemző példa: ha Marosi Ádám világbajnok öttusázó a kiemelt egyletként említhető Honvéd pénzéből próbálna megélni, éhen halna; szerencséjére - a wesselé­nyis ­összeg mellett - a szövetségi elnök kvázi sportállásban alkalmazza cégénél, ám összbevétele így sem sok, sőt... S akkor miből élhetnek a feltörekvők?

"Radikális" Markovits

Egy klubnak nem csak az nem juthat eszébe, hogy jól megfizesse klasszisát: munkaszerződést sem tud adni neki. Csak a 73 500 forintos minimálbér - járulékokkal együtt - sportolónként bő egymillió forintot tenne ki évente.

- Az élsport már évek óta nagyon nehezen finanszírozható, a pénzügyi válság óta kezd ellehetetlenülni, vagyis előbb-utóbb radikális változásra van szükség - mondja Markovits László, a Vasast életben tartó, sőt szakosztályokkal bővítő ügyvezető elnök. - Mindenekelőtt azonban tisztázzuk: az egyesületeknek csak az élsport finanszírozása okoz nehézséget, mivel az elitképzést jelentő, ugyanakkor a tömegbázis alapját is adó utánpótlás gondozása megoldható tag- és tanfolyamdíjakból, valamint egy-kétmillió forintot még szívesen is utaló szponzor pénzéből. Ami a lehetséges megoldásokat illeti, a kormány az öt, úgynevezett látványsportág támogatásával indirekt módon segíti a minőségi testkultúrát, és bár a társaságiadó-kedvezményre épülő elképzelés nagyon sokat segíthet és jó, az egyelőre nem tudható, mennyit lendít e területen. De hogy pluszt hoz, az biztos.

A radikális változás igényével Markovits nincs egyedül. Már hogy is lenne, amikor nyilvánvaló, hogy az élsportot ebben a formájában nem lehet fenntartani. Igaz, ez az utóbbi két évtizedben is egyértelmű volt, ám a sportvezetők egyike sem nyúlt hozzá az „átkosból" örökölt szisztémához. Elsősorban nyilván azért nem, mert az átalakítás súlyos karcsúsítással (klientúraleépítéssel, összevonással), továbbá szintén nem csekély mértékű bizalomvesztéssel járt volna.

Öt csapatból egyet?

- Viszont ez így tényleg nem mehet tovább - húzza alá Markovits. - A klub zászlóshajója, a pólószakosztály költségvetése több mint kétszázmillió forintot tesz ki, ám az együttesnek nincs akkora reklámértéke és saját bevétele, hogy ezt az összeget maga termelje ki. Meglátásom szerint más sportágak nemzetközi kupákban induló csapatai is hasonló gondokkal küzdenek. Ugyanakkor a sport finanszírozása kapcsán nemcsak az állam felelősségéről vagy a szponzorok számáról kell beszélni, hanem más tényezőkről is. Hogy ne menjek messzire: a Vasas labdarúgócsapatának működése akkor lehetne rentábilis, ha tízezer néző előtt játszaná mérkőzéseit. Ha viszont alkalmanként csak öt-hatszázan látogatnak ki és vesznek jegyet vagy bérletet, akkor el kell fogadnunk, hogy az a működési pénz, amit jelentős erőfeszítésekkel teremtünk elő, adott esetben csupán az NB III-as szerepléshez lehet elég. És most a legnépszerűbb sportágról beszéltem...

Markovits - amint azt a piros-kékek mozgalma mutatja - „Vasas-függő", ezért is kéri, hogy kellő óvatossággal kezeljük racionalitásoktól amúgy nem mentes felvetését, amely az elmúlt időszakban több fórumon is megfogalmazódott. Azaz: kell-e öt budapesti első osztályú labdarúgócsapat?

- Nem feltétlenül, és ha ebben konszenzus mutatkozik, akkor azt mondom, az utánpótlás önállóságát mindenki megőrizhetné - így a hagyományok sem sérülnének -, felnőttszinten pedig létrejönne az öt klub és a főváros vezetése által alapítandó Budapest FC, ahol a humán és a financiá­lis erőforrások jelentős része összpontosulna. Véleményem szerint ez a modell abszolúte életképes lenne, csak az ilyen módon fölépített, mindenki által támogatott együttesnek lenne reménye arra, hogy odaérjen a Bajnokok Ligája főtáblájára, és ne csak pénzt vigyen, hanem egy idő után termeljen is.

Akkor kezdhetjük?