A Simicska-Orbán háború miatt kerülhet bajba a veszprémi kézicsapat

Kihátrálnak a nagy állami cégek a csaknem hárommilliárd forintból gazdálkodó Veszprém kézilabdacsapat mögül. Most az MVM dönthet úgy, hogy megvonja a kézisek támogatását, amivel a csapat 300-400 millió forinttól esik el.

A névadó szponzor, az MKB már júliusban kihátrált a csapat mögül, és közölte, hogy a jövőben csak az utánpótlásra költ. A Blikk információi szerint most az MVM is távozhat, amellyel a csapat jelentős pénzektől esik el. A távozásra utal, hogy a cég logója hiányzott a csapat mezéről a hazai Szuperkupa-meccsen és a Bajnokok Ligája-összecsapásokon is.

A lapnak nyilatkozó forrás szerint a klubnak döntést kell hoznia, hogy Orbán Viktor vagy Simicska Lajos mellé áll kettejük háborújában. Az informátor szerint megfigyelhető, hogy amióta a miniszterelnök és a vállalkozó nincsenek jóban, az állami vállalatok kihátrálnak a csapat mögül.

Fonyó Károly, a klub elnöke Simicska egyik embere, ezért az ő pozícióján is múlhat a csapat jövője. Bár a vezető azt mondja, nincs semmi gond, és nő majd pl. az MVM-től érkező támogatás, az igazság az, hogy egyre kevesebb szponzor áll a csapat mögött.

A lap megkereste az MVM-et, de egyelőre nem akartak nyilatkozni.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.