galéria megtekintése

Michelisz nemet mondott a hetvenmillióra

2 komment


Ábrahám Ambrus

Hatalmas gázsit utasított vissza, hogy továbbra is "második családjánál" versenyezzen, de az idén még így is előnyösebb helyzetből indul, mint a múlt évben. Villáminterjú Michelisz Norberttel.

– Igen, ezt szerettem volna a legjobban! – jelentette ki a Népszabadságnak Michelisz Norbert annak kapcsán, hogy a túraautó-világbajnokságon az idén is a Zengő Motorsportnál versenyez majd, s nem szerződött a Honda gyári alakulatához. Arra a kérdésünkre, hogy miért így döntött, s nem zavarja-e, hogy hatalmas gázsiról – éves szinten több mint 70 milliós fizetésről – és egy gyári autóról mondott le, úgy felelt, pénzügyileg valóban nagyon csábító volt a japán autógyár ajánlata, ezzel együtt mégsem anyagi szempontok voltak a meghatározóak. A hatalmas szakmai előrelépés ugyanis a Zengő Motorsportnál is biztosított lesz.

Figyelt arra, hogy a döntés ne okozzon törést
Figyelt arra, hogy a döntés ne okozzon törést
Reviczky Zsolt / Népszabadság

Az év során a csapat például hat tesztet bonyolít le, míg tavaly úgy sikerült megszerezni a világbajnokság negyedik helyét a három, „űrhajónak” tartott Citroen mögött, hogy érdemi tesztet egyszer sem tudtak teljesíteni.

 

Az új alkatrészek és a fejlesztések idén gyorsabban jutnak majd el a magyar csapathoz, mint 2014-ben, amely így biztosan jobban fel tudja venni a versenyt a riválisokkal – mesélte az éppen Barcelonában tesztelő versenyző. További magyarázatként hozzátette, a csapatot a második családjának tartja, ezért felelősséget is érzett az iránt, hogy egyben maradjon. – Az évek során szoros érzelmi kötődés alakult ki a csapattagok között, minden rezdülésemet ismerik, amiből olyan előnyt is kovácsolhatunk egy-egy versenyen, amit pénzért nem lehet megvenni.

Kérdésünkre, amely szerint ezzel a döntéssel nem esett-e a kútba egy jövő évi gyári szerződés lehetősége, a pilóta úgy reagált, figyelt arra, hogy úgy magyarázza el a feleknek a döntést, hogy az ne okozzon feszültséget és törést a kapcsolatukban. A helyzetet igyekeztek úgy alakítani, hogy az mindenki számára elfogadható legyen. Éppen ezért úgy gondolja, nem zárultak be örökre az ajtók a gyári csapat felé.

Az idei célokkal kapcsolatban Michelisz kifejtette: a földön kell maradni. Az a cél, hogy a márkatársak környékén, de inkább előttük végezzen. A helyzet biztosan nem lesz könnyebb, mint a múlt évben. Idén ugyanis a mezőnyben már nem „csak" három Citroen lesz. A legutolsó hírek szerint ugyanis a francia márka öt autót indít a világbajnokságon, ám egyes pletykák arra engednek következtetni, hogy a cég még egy autót csatasorba állít. Bár a Honda komolyan fejlesztett a télen, ilyen körülmények között Michelisz elégedett lenne azzal, ha tartósan a legjobb ötben végezne.

Zengő Zoltán, a csapat alapítója lapunknak az idei tervekkel kapcsolatban annyit mondott: az év végi összesítésben szeretnének dobogóra állni. Már csak azért is, mert a jelenlegi feltételek biztosítása bizony nagyon komoly erőfeszítésükbe került, úgyhogy a dobogós helyezés – és ezzel nyilván a szurkolók is így vannak – nagy boldogság lenne.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.