galéria megtekintése

A NOB-nak egyetlen helyes válasza lehet, de az példátlan lenne

8 komment


Bodnár Zalán

Záporoznak az érvek és ellenérvek. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság nincs könnyű helyzetben, az orosz sportolók kizárásáról megvárja a nemzetközi Sportdöntőbíróság csütörtöki határozatát.

Nyugtalanító rémálmok után zord hangulatban ébredhettek kedden reggel azok, akik hétfőig hittek még  a sport tisztaságában és az olimpiai mozgalom „szentségében”, integráló erejében. Világszerte arról szólnak ugyanis a kommentárok, hogy az olimpiai eszme soha nem kapott még akkora ütést – noha az előzmények ismeretében sejthető volt a tartalma –, mint a hétfőn bejelentett McLaren-jelentéssel, amely minden kétséget kizáróan bizonyítottnak látja, hogy 2011 óta az orosz sportolókat államilag irányított keretek között doppingszerekkel látták el, és a bizonyítékok eltüntetésében az orosz titkosszolgálatok is szerepet vállaltak.

Bach és Putyin 2014-ben a szocsi olimpia megnyitóján még nem sejtette, hogy mekkora botrány lesz
Phil Noble / Reuters

Craig Reedie, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnöke arra szólította fel a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot (NOB), hogy vegye fontolóra az összes orosz sportoló kitiltását a riói olimpiáról. Thomas Bach NOB-elnök azt közölte: a játékok kezdetéig hátralévő szűk határidő miatt telefonon egyeztet az elnökségi tagokkal a szankciókról.

 

A NOB végrehajtó bizottsága rendkívüli ülést tartott Lau­sanne-ban. Közleményük szerint: „Az orosz sportolók riói részvételének ügyében a NOB először aprólékosan kiértékeli a jelentést, majd megvizsgálja a jogi lépések lehetőségét azzal kapcsolatban, hogy kollektív eltiltást szabjon-e ki az orosz sportolókra, vagy egyéni elbírálással döntsön az egyes versenyzők olimpiai részvételéről.” A NOB megvárja a nemzetközi Sportdöntőbíróság csütörtökre ígért döntését az orosz atléták és az őket felfüggesztő nemzetközi szövetség közötti vitában arról, hogy indulhatnak-e az ország versenyzői a riói olimpián.

Nem könnyű helyzet, hiszen mind több sportág nemzetközi szövetsége követeli a zéró tolerancia érvényesítését Oroszország ellen, ugyanakkor Bach kimondottan jó viszonyt ápol Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, továbbá egy klasszikus sportnemzet teljes száműzése és a csonka olimpia sem fogja enyhíteni a feszültséget.

Putyin egyelőre a diplomácia szokott fordulataival él: teljes együttműködést ígér a nemzetközi szervezeteknek, kéri a csaló sportolók és sportvezetők megnevezését, és kilátásba helyezi azok súlyos büntetését, mondván „a dopping ellen harcolni kell, mert az károsítja a sportolók egészségét”. Meg nem erősített hírek szerint a helyettes sportminisztert, Jurij Nagarnyikot már fel is mentették tisztségéből. Ugyanakkor Putyin nem felejti el hangsúlyozni: a vádak alapja továbbra is egy „csaló”, a moszkvai doppinglabort korábban vezető, majd az Egyesült Államokba menekülő Grigorij Rodcsenkov vallomása.

A zűr bajjal jár

Miközben van épp elég gondja a NOB-nak az orosz botránnyal, érkezik a hír az iszlamista honlapokat figyelő amerikai SITE központtól: hűséget fogadott az Iszlám Állam terrorszervezet vezetőjének egy brazí­liai csoport, amely az olimpiát szeretné káoszba fullasztani. S ha ez nem lenne elég: az Egyesült Államokban megfertőzte ápolóját egy Zika-vírussal kezelt idős beteg. Az orvosok értetlenül állnak az eset előtt, mivel korábban csak arra akadt példa, hogy szúnyogcsípéssel vagy szexuális úton terjed a betegség, ám ezúttal egyik eshetőség sem állt fenn.

A nyugati média számára azonban egyértelművé tisztult a kép a McLaren-jelentéssel. „Vízválasztó történelmi pillanatot élünk” – írja Dan Roan, a BBC legendás sportszerkesztője. „Ez vitathatatlanul a legsúlyosabb válság a NOB történe­tében. Nehéz helyzetben van a szervezet, mert ha a kollektív büntetés mellett dönt, az dominóhatást indíthat el: akkor például a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnek is lépnie illene, márpedig két év múlva futball-világbajnokságot rendeznek Oroszországban. A NOB-nak egyetlen helyes válasza lehet, de az példátlan lenne néhány héttel Rio előtt.”

Megszólalt Travis Tygart, az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynökségének vezetője is: „A helyzet hónapok óta egyértelmű. Ha bebizonyosodott az állami szerepvállalás, nincs miről tovább beszélni, a NOB-nak nincs mit mérlegelnie.” Paula Radcliffe brit világcsúcstartó maratoni futótól pedig azt idézi a BBC: „Egy ilyen szintű csalássorozatot a súlyának megfelelően kell büntetni is. A NOB-nak ki kell állnia a tiszta sportolók érdekében.” Ugyanakkor a Nemzetközi Röplabda Szövetség elnöke, Aly Graca jelezte: nem támogatja a kollektív büntetést, mert a röplabdázók laborvizsgálatait nem Oroszországban végezték.

Nem dicsőségtabló

A teljesség igénye nélkül néhány híresség, aki az utóbbi időben bukott meg a doppingvizsgálaton: Jekatyerina Bobrova, olimpiai és Európa-bajnok jégtáncos; Szemjon Jelisztratov, olimpiai bajnok ­rövid pályás gyorskorcsolyázó; ­Pavel Kulizsnyikov, ötszörös világbajnok gyorskorcsolyázó; Jekatyerina ­Poisztogova, olimpiai bronzérmes atléta; Marija Sarapova, ötszörös Grand Slam-győztes teniszező; Lilija Sobukova, a chicagói maratonon háromszor győztes atléta; ­Marija Szavinova, olimpiai bajnok atléta.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.