galéria megtekintése

A milliárdok sem segítettek a magyar állami foci totális csődjén

21 komment


Hegyi Iván

Az illúziók – ha voltak egyáltalán – elvesztek, a huszonegyedik századi állami futball csődje kiteljesedni látszik. A privilegizált klubok közül az FTC legalább itthon kiemelkedik a mezőnyből, és a nézőszáma is magasan a szerény átlag fölött van, de bizony a zöld-fehér klub esetében is fel lehet tenni a kérdést: arányos-e a ráfordítás az eredménnyel?

Az egyértelmű válasz pedig: nem. Elvégre az Ulisz Jereván és a máltai Sliema Wanderers elleni selejtezős győzelem nem indokolja a közpénzből emelt luxusstadion építését, valamint a forintmilliárdos támogatást. Márpedig a zöld-fehér csapat más ellenfelet nem tudott felülmúlni az utóbbi fél évtizedben a nemzetközi kupák hátsó lépcsőházában. S az előző évad 8219-es (jelenleg 6189-es) Üllői úti nézőátlaga sem szól a 23 700 szurkolót befogadó cifra palota mellett. Arról nem beszélve, hogy a józan ferencvárosi drukkerek többségében súlyos kétségek merülnek fel a politikai alapú klubvezetést illetően, mert Kubatov elöljáró hiába állítja, hogy távol tartja a Ferencvárost a kormánypárti országlástól, ez csupán olyan mese, amilyen a magyar futball szüntelen fejlődéséről szól.

Ferencvárosi játékosok a legutóbbi kudarc után
Koszticsák Szilárd / MTI

A modern kori FTC-től a kvalifikációs szakasz második fordulója volt a „csúcs”, ám még ennél is nagyobb a baj a Debrecennél és a Videotonnál. A DVSC 2009-ben, majd 2010-ben a BL, illetve az Európa Liga csoportkörébe jutott – igaz, ott tizenkét meccse közül tizenegyet elvesztett, és csak akkor győzött, amikor a Sampdoria az utánpótláscsapatát küldte Magyarországra –, a Videoton pedig 2012-ben került az EL-csoportba, ahol nyert is két meccset. A mostani kurzushoz azonban csak az utóbbi eredmény köthető, és egyetlen csoportbeli szereplés nagyon sovány mérleg a befektetésekhez képest. (Még a kétszeri bejutás is az lenne, ha az egyetlen „augusztusi” magyar csapat a fehérvári 0-1 után csütörtökön kivívná a továbbjutást Dániában, majd a következő fordulót is sikerrel venné.)

 

A szintén milliárdokkal patronált fehérvári együttes átlag nézőszáma az előző évadban 1989 volt, azaz sok minden állítható, csak az nem, hogy a város lakossága a magáénak érezné a csapatot. Ugyanilyen elfordulás tapasztalható Debrecenben, ahol 20 340 szurkolót befogadó, osztályon felüli aréna létesült állami pénzből, de a 2015–16-os bajnokságban meccsenként 3041 drukkert jegyeztek. (Az új szezonban eddig 2522-vel kellett beérni.) Azaz még a Fideszhez leghűségesebb települések egyikében sem vonz, sőt egyenesen eladhatatlan az NB I. Meg az, hogy olyan ismeretlen vetélytárs mérjen kettős vereséget a kínosan lassú Lokomotívra, amilyen a Torpedo Zsodzina. (Értékes könyvjutalmat érdemel, aki becsszóra hallott már róla.)

Elfekvő
Szabó Miklós / Népszabadság

További figyelemre méltó adat: a klubelnöke révén a hatalomhoz szintén közel álló MTK háromból háromszor esett ki az Európa Liga legelső selejtezőkörében. A mezőny „erejét” tekintve ez különleges bravúr, pláne, ha arra gondolunk, mióta működik a kék-fehérek úgynevezett akadémiája. Az intézményt ugyan magánbefektetői pénzből létesítették, de az embert nem hagyja nyugodni, hogy vajon milyen tevékenység folyhat ott, ahol a Senica labdarúgóival is versenyképtelen játékosokat nevelnek, sőt természetesnek veszik, ha az azeri rivális itt is, ott is leiskolázza a legfeljebb hazai környezetben használható „tehetségek” klubcsapatát.

Valami másra volna szükség, mert ez a vonal befuccsolt. Végig kell gondolni, hogy efféle kudarclistát amatőr alapon is lehetett volna produkálni. Az állami támogatás megsokszorozására nincs esély, ennyi dohánnyal pedig csak ilyen statisztika állítható elő. Itthoni mércével irdatlan pénzekről van szó, amelyek azonban meg sem közelítik a nemzetközi futballban – igaz, nem állami beavatkozással – keringő összegeket.

S az összehasonlítási alap még véletlenül sem a hanyatló nyugat-európai elit, mert az beláthatatlanul messze van...

Pofonok völgye

2011–12

BL, második kör: Videoton–Sturm Graz 0-2, 3-2.

EL, első kör: FTC–Ulisz Jereván 3-0, 2-0, Paks–Santa Coloma 1-0, 4-0. Második kör: FTC–Aalesund 2-1, 1-3, Paks–Tromsö 1-1, 3-0, Kecskemét–Aktobe 1-1, 0-0. Harmadik kör: Paks–Hearts 1-1, 1-4.

2012–13

BL, második kör: Debrecen–Skenderbeu 0-1, 3-0. Harmadik kör: Debrecen–BATE Boriszov 1-1, 0-2.

EL, első kör: MTK–Senica 1-1, 1-2, Honvéd–Flamurtari 1-0, 2-0. Második kör: Honvéd–Anzsi 0-1, 0-4, Slovan–Videoton 1-1, 0-0. Harmadik kör: Videoton–Gent 1-0, 3-0. Negyedik kör: Videoton–Trabzonspor 0-0, 0-0. Csoportmérkőzések: Videoton–Sporting Lisszabon 3-0, 1-2; Videoton–FC Basel 2-1, 0-1, Videoton–Genk 1-2, 0-1.

2013–14

BL, második kör: Győr–Maccabi Tel-Aviv 0-2, 1-2.

EL, első kör: Videoton–Mladost Podgorica 2-1, 0-1, Honvéd–Cselik Niksics 4-1, 9-0. Második kör: Debrecen–Strömsgodset 2-2, 0-3, Honvéd–Vojvodina 0-2, 1-3.

2014–15

BL, második kör: Debrecen–Cliftonville 0-0, 2-0. Harmadik kör: Debrecen–BATE Boriszov 1-0, 1-3.

EL, első kör: Diósgyőr–Birkirkara 2-1, 4-1, FTC–Sliema Wanderers 1-1, 2-1. Második kör: Győr–Göteborg 0-3, 1-0, FTC–Rijeka 0-1, 1-2, Diósgyőr–Liteksz Lovecs 2-0, 1-2. Harmadik kör: Diósgyőr–Krasznodar 1-5, 0-3.

2015–16

BL, második kör: Videoton–TNS Llansantffraid 1-0, 1-1. Harmadik kör: Videoton–BATE Boriszov 1-1, 0-1.

EL, első kör: MTK–Vojvodina 0-0, 1-3, Debrecen–Szutjeska Niksics 3-0, 0-2. Második kör: FTC–Zseljeznicsar 0-1, 0-2, Debrecen–Skonto Riga 2-2, 9-2. Harmadik kör: Debrecen–Ro­senborg 2-3, 1-3.

2016–17

BL, második kör: FTC–Partizani Tirana 1-1, 1-1.

EL, első kör: Videoton–Zarja Balti 3-0, 0-2, Debrecen–La Fiorita 5-0, 2-0. Második kör: MTK–Gabala 1-2, 0-2, Debrecen–Torpedo Zsodzina 1-2, 0-1, Videoton–Csukaricski 2-0, 1-1. Harmadik kör: Videoton–Midtjylland 0-1.

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.