A kokainnal egyszer már megbukott Dombvári Bence a doppingoló kajakos

Információnk szerint a magyar kajakosok egyik legnagyobb ígérete, tavaly kokainozáson kapott Dombvári Bence bukott meg ismét a doppingteszten.
A Magyar Kajak-Kenu Szövetség kedden jelentette be, hogy egy versenyző pozitív mintát adott a második olimpiai válogatóversenyen. A nevét nem hozták nyilvánosságra, a Népszabadság azonban biztos forrásból úgy értesült, hogy Dombvári Bence bukott meg újra. Az Origo és a Ripost szintén így értesült, utóbbi azt írja, hogy a kajakos ugyanazzal a szteroiddal bukott le, amellyel Ben Johnson a százméteres síkfutásban felállítotott világcsúcsa után az 1988-as szöuli olimpián.

Dombvári súlyos büntetésre számíthat, hiszen tavaly már tíz hónapra eltiltották, miután kokaint találtak a szervezetében.

A magyar kajak-kenu válogatott így az egyik legígéretesebb versenyzőjét veszíti el Rió előtt, hiszen Dombvári idén megnyerte mind a három olimpiai válogatót, egyesben, párosban és négyesben is kvalifikálta magát az olimpiára.

A szakmában vitatéma is lett, hogy képes lenne-e három számban is teljesíteni, végül Storcz Botond szövetségi kapitány úgy döntött, hogy egyesben nem engedi indulni Dombvárit, viszont új válogatót írt ki jövő hétre a négyesnek. Most alighanem mindent újra kell majd tervezni.

NOLBLOG
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.