Orbánéknak a legnagyobb projekt, Magyarországnak rémálom lehet

A civil szervezet megannyi ismert üzletembert, sportolót, tudóst, újságírót vonultatott fel – Hankiss Elemértől Bajnai Gordonig, Fürjes Balázstól Jaksity Györgyig, Kálmán Olgától Krizsó Szilviáig. Olyan cégek is feltűntek a rendes tagok között, mint Demján Sándor TriGránitja, Csányi Sándor OTP-je és a Hernádi Zsolt fémjelezte Mol. A magyar elit meghatározó tagjai mertek nagyot álmodni. De úgy tetszett, a gazdasági válság elsodorja a projektet. Az Országgyűlés nem fogadta el az olimpiai törvényt, a BOM pedig 2013-ban stratégiát váltott, és már nem az ötkarikás pályázat előkészítését, hanem az olimpiai kerettagok felsőfokú tanulmányainak támogatását állította munkája középpontjába.

Szalay-Berzeviczy akkor lapunknak azt nyilatkozta, amíg a gazdasági környezet nem javul, ennél a missziónál maradnak. Ám múlt ősszel a kormány újra elővette az ötletet.

Orbánék ennél nagyobb projektet ki sem találhattak volna.

A 2008-as pekingi játékok megnyitója másfél milliárd tévénézőt ért el. Ez volt a történelem legnézettebb eseménye. A szocsi téli olimpia idején a #sochi2014 tag 13 milliárd alkalommal tűnt fel a közösségi médiában. Az oroszországi vetélkedő még e gigakategóriában is értelmezhetetlen anyagi ráfordítással járt: legalább 50 milliárd dollárba került.

A tervezett többszörösébe. A londoni olimpiai faluban 165 ezer törölközőt használtak el, az olimpia idején tízezer ideiglenes vécét állítottak fel, annyit, amennyi egész Máltát képes lenne kiszolgálni. Az athéni játékok hivatalos zenealbuma Sting, Lenny Kravitz, Moby, a Destiny’s Child és Avril Lavigne részvételével készült el. Látjuk tehát, hogy a globális szórakoztatóipar csúcsterméke az olimpia. A nyári eseménysorozat a metropoliszok társasjátéka lett. Az utóbbi kettőt a 22 milliós Pekingben és a 8,5 milliós Londonban rendezték, a következőt a 6,3 milliós Rio de Janeiróban tartják.

Az elárvult athéni stadion az olimpia után tíz évvel Yorgos Karahalis / Reuters

A londonit a gazdasági katasztrófába torkolló kudarctörténetek antitéziseként szokás emlegetni. Kétségtelen, a Sebastian Coe vezette szervezőbizottság a legkomplexebb városfejlesztési stratégiák egyikét alkotta meg. Merthogy a rendezés megtérülése másként még csak szóba sem kerülhet: csupán komplex társadalmi, gazdasági projektként érdemes gondolkodni róla. Már csak azért is, mert az ország éveken át fordítja fejlesztési pénzeinek meghatározó részét a projektre. A britek Kelet-London revitalizációját, a tömegközlekedés teljes megújítását végezték el a projekt keretében.

A Centre for Economics and Business Research londoni gazdaságelemző cég 11 milliárd fontra tette a 2012-es játékok összköltségét. Ennyi bevételt lehetetlen közvetlenül kitermelni, sokkal inkább nyolc-tíz éves időszakban lehet nullszaldós a mérleg. Kulcskérdés, hogyan használják ki a majd évtizedes kiemelt globális figyelmet, amelyet a rendező város kap.

A magyar helyzet, az itthoni méretek ismeretében akár legyinthetnénk is, hogy Magyarországnak a rendezésre semmi esélye: ez másik kávéház. Ám a sport-geopolitikai helyzetet ismerve nem indokolt a fölényes reakció.

Mert, ahogy Orbán Viktor korábban más ügyben leszögezte: bármi megtörténhet. A csillagok állása soha nem volt kedvezőbb egy kelet-európai győzelemhez.

„A sportnak hatalmában áll megváltoztatni a világot” – idézte Thomas Bach, a NOB német elnöke Nelson Mandelát azon a kongresszuson, amelyen elfogadták az Agenda 2020 elnevezésű reformprogramot. Amit Magyarországnak találtak ki. Hazánk a legsikeresebb sportnemzet azok közül, amelyek soha nem adtak otthont ötkarikás játékoknak. Az országot sportőrült miniszterelnök irányítja, aki soha nem spórol, ha sportberuházásokról kell döntenie.

Legutóbb a 2017-es „vizes” világbajnokságot vállalta be Mexikó visszalépése után. Ráadásul a politikai elit támogatását is felmutathatja, elvégre a három legnagyobb párt közül a Fidesz, a Jobbik, valamint az MSZP egy része támogatja a pályázatot, azaz nem magánakciónak látszik a kandidatúra. Bach személyes, elnöki története pedig az emberléptékű olimpia, amely visszafogja a költéseket, s újra „demokratizálja” a játékokat, azaz a elviszi azokhoz, akik már úgy gondolták, soha nem férnek hozzá.

Az ifjúsági olimpia már azokat az üzeneteket hordozza, amelyeket a megtisztulásra vágyó, a korrupt FIFA-val szemben tiszta erőként megjelenni igyekvő NOB közvetíteni akar. Ezen a vetélkedőn bizonyos számokban vegyes fiú- és lánycsapatok versenyeznek, sőt nem csupán a nemeket mixelik, előfordul, hogy a nemzeteket is sorsolják, azaz egyiptomi fiú győzhet magyar lánnyal egy csapatban. De például a jégkorongban ügyességi számot is rendeznek, hogy magyar vagy japán is nyerhessen.

Miközben a FIFA botrányoktól hangos, a hasonló struktúrában működő és szintén tengernyi visszataszító üggyel terhelt NOB-nál az utóbbi időben csönd honol, ami korántsem lényegtelen akkor, amikor a multinacionális vállalatok elbizonytalanodnak, kit, mit érdemes támogatni, mi használ a márkának. Jellemző, hogy Bach rendre hangsúlyozza,

a NOB napi hárommillió dollárt költ sportra, azaz a profitját visszaforgatja.

Mindemellett a részletgazdagsággal nem vádolható Agenda 2020-ban rögzítik, hogy szakértőkkel, nagy pénzügyi támogatással segítik a rendezőt.

Kiemelten veszik figyelembe a fenntarthatósági szempontokat, nem támasztanak extra elvárásokat, s legfontosabb céljuk a kockázat minimalizálása. Lehetővé teszik a rendezvény decentralizálását, azaz sportágak vidékre, sőt akár külföldre „költöztetését”. (Budapest például Horvátországnak adhatná a vitorlásversenyeket.) Meghatározzák, hogy maximum 10 500 sportoló, 5000 edző, sportolói segítő kaphat akkreditációt, és 310 esemény szerepelhet a programban. Egyúttal igyekeznek eseményalapúvá tenni a tervezést, ami segíthet kiküszöbölni a téves kalkulációkat, mert nehezebb alábecsülni például a biztonsági költségeket.

Mindez a magyar kockázatokra nincs hatással, ám

jelentősen árnyalja azt a véleményt, hogy Magyarország esélytelen. Hazánk ugyanis remek történet lenne a NOB-nak. A láng odaérne Kelet-Európába, Budapestre, Hajós Alfréd, Gerevich Aladár, Papp László, Puskás Ferenc, Egerszegi Krisztina és megannyi világklasszis sporthős hazájába.

Amikor Rio de Janeiro megkapta a 2014-es futball-vb-t, akkor sem elsősorban a pénzügyi, infrastrukturális feltételek, a megbízhatósági mutatók szóltak mellette, hanem a sztori: a karnevál, a szenvedély, az öröm, a játék.

Mindez azt jelzi, nem kell elvetni a „kis ország, nagy sportnemzet, öt karika” háromszögben írt mese sanszát. Ha Budapest komoly pályázattal áll elő, megfelelő garanciákat kínál, esélyei jók. Sokkal jobbak, mint sokan gondolják. Ám hogy Budapest mit ajánl majd, arra egyelőre csupán következtethetünk. A kevés forrás egyike a PricewaterhouseCoopers (PwC) – több okból is kritikára érdemes – megvalósíthatósági tanulmánya. Ez a dolgozat arra jut, hogy Magyarországnak megéri olimpiát rendezni.

Négy évvel később, 2012-ben a pekingi olimpia megnyitójának és záró ceremóniájának a színhelyén, a Madárfészekként emlegetett atlétikai stadionnál. A funkció megmaradt, a díszlet egy kicsit megkopott David Gray / Reuters

A projekt sok munkahelyet teremt (2017 és 2025 között mintegy 100 ezret), a költségvetés olimpiai bevételei meghaladhatják az 1100 milliárd forintot, a beruházássorozat növelheti a GDP-t, javíthatja a versenyképességet, hatékonyabbá teheti az EU-s források felhasználását, valamint a Budapest- és az országbrand is profitálhat a vetélkedőből. A PwC azt állítja: 774 milliárd forintba kerülne a rendezés, ami feltűnően alacsony összeg. Még akkor is, ha hangsúlyozzák, nem számolják ide az olimpiától függetlenül is megvalósuló beruházások költségeit. (Idetartoznak egyes sportlétesítmények és főként az infrastrukturális projektek.)

A tanácsadó cég az olimpia centrumának a Csepel-szigetet ajánlja. Ide épülne a 60 ezer néző befogadására alkalmas központi stadion, amelyet a verseny után 15 ezresre bontanának vissza.

Majd negyven hektáron kapna helyet a 17 ezer résztvevő elszállásolására alkalmas olimpiai falu. A lakások egy részét a verseny után piaci alapon értékesítenék, sok apartman pedig szolgálhatna állami célokat, például pályakezdőknek garantálhatna kedvezményesen lakhatást.

A médiafaluban 26 ezer férőhely kell, de még egy ekkora minivárost nem húznának fel, hanem kisebb bázisokat szórnának szét a városban: például a Józsefvárosi pályaudvarra 9000, a Meder utcába 6000 férőhely jutna. Ezek egy része később irodaparkként hasznosulhatna. Ám a tanulmány nem tér ki arra, milyen esélyek vannak a piacon az ilyen típusú bevételszerzésre. Az Agenda 2020 és a budapesti projekt támogatói egyaránt azt emelik ki, kisebb léptékű lesz az olimpia, s nem összpontosul egyetlen központba.

Ehhez képest az előkészítő anyag a fővárosra fókuszál. Csupán utalnak a centrumon kívüli megoldási lehetőségekre. Miközben a Budapestet érintő részek olyannyira kidolgozottak, hogy a 47-es villamos felújítására is kitérnek, a vidéki projektekre sokkal kevesebb szót vesztegetnek. A „budapesti” fantázia viszont szárnyal: új vasúti megállók épülhetnek (Népliget, Kopaszi-gát), megújulhat a teljes elővárosi közlekedés (S-bahn), nőhet a repülőtér kapacitása, és Ferihegy végre kötött pályán is közvetlenül elérhető lehet, miközben elkészülhet az újabb dél-budai Duna-híd. A szállodahajók húszezer embernek biztosítanának szállást az olimpia idején.

Az olimpiai büdzsébecslés nem tartalmazza a biztonsági költéseket. Pedig ez a legkevésbé sem elhanyagolható tétel. Londonban 282 millió fontot terveztek erre, de az előirányzatot már 2011 decemberében 553 millióra növelték. (Ez több mint 240 milliárd forint.) A biztonsági projektet a szigetország utóbbi évtizedében a legnagyobb „bevetésnek” titulálták, melyben 40 ezer szakember vett részt. A PwC a következő évtizedre 2,9 százalékos GDP-növekedéssel számol. Megjegyzik, hogy a beruházások többsége amúgy is tervbe van véve, de ha ez igaz, akkor az szorulna részletesebb magyarázatra, mi jelentené azt a növekedést, amelyet olimpiai extraként vetítenek előre.

Az világos, hogy az olimpia mindenképpen kockázatos befektetés. A HVG idézte az Oxfordi Egyetem 2012-ben publikált tanulmányát, amely tizenhét téli és nyári olimpiát vizsgált meg, és kiderült, valamennyi becsült költségeit jelentősen túllépték, méghozzá átlagosan 179 százalékkal.

Nyilván minden döntéshozó és tanácsadó azt hangsúlyozza idehaza, hogy ez Magyarországon nem fordulhat elő. Ám a fideszes parlamenti többség a napokban az információszabadságról szóló törvényt szabja át úgy, hogy nehezebb legyen hozzáférni a közérdekű adatokhoz.

Arról nem szólva, hogy az olimpiai helyszínek között is szereplő Dagály uszodakomplexum már épül a 2017-es „vizes” vb-re: a létesítményt a Garancsi Istvánhoz köthető Market húzhatja fel. A szerződés további pikantériája, hogy aláírásával két héttel megelőzték a beruházást engedélyező kormányhatározatot. Mindehhez hozzátartozik, hogy a fejlesztések többsége valóban tervezett, de az olimpia halaszthatatlanná teszi azokat, vagyis súlyos válság vagy egyéb vis maior helyzet esetén sem napolhatók el.

Óriási rizikó a korrupció, a pénzügyi alultervezés, ám a legsúlyosabb dilemma társadalmi, egyúttal morális.

Az Eurostat kimutatásai szerint a közép-magyarországi régió a közösség átlagánál jobban teljesítő térség, miközben Kelet-Magyarország az EU legszegényebb területei közé tartozik. Az olimpia garantálja, hogy majd egy évtizeden át az elérhető fejlesztési források meghatározó része a fővárosba és környékére koncentrálódjék.

Az Agenda 2020 szép stratégia, az előkészítő anyagok is hangsúlyozzák a vidék szerepét, ám ezek csupán szólamoknak tűnnek. Jellemző, hogy az esetleges vidéki helyszínek közül Gödről, Dunakesziről és Székesfehérvárról szólva is azt emeli ki a PwC-tanulmány, hogy közel vannak Budapesthez...

Természetesen nem a szociális transzferekre szánt erőforrásokkal kell összevetni az olimpiai beruházást, de azt nem lehet tagadni: kevés mozgásteret hagyna a költségvetésnek, hogy a humántőkébe ruházzon be, ami ilyen régiós egyenlőtlenségekkel megvert országban súlyos kérdéseket vet fel. Az biztos, hogy a döntéshozókon nagy lesz a nyomás. A tanácsadók majd kimutatják, a GDP-nek évente csupán elhanyagolható része megy közvetlenül a projektre. A fővárosi lobbi minden erejével támogatja a projektet. A legelesettebb területek érdekérvényesítő ereje pedig a legkisebb.

Az ott élők kevéssé tudják befolyásolni a döntést.

Az a furcsa helyzet állhat elő, hogy a szegény térségek a sport iránti túlzott elkötelezettséggel nem vádolható, Tarlós Istvánnal Budapest-ügyben rendszeresen konfrontálódó Lázár János „terepismeretében” és belátásában bízhatnak.

Erős ellenérv lehet, hogy a konvergencia lehetetlenné válna, ha Közép-Magyarországra koncentrálna a fejlesztéspolitika.

A világ legrégebbi stadionja, az athéni Panathinaikon, amely az 1896-os olimpia helyszíne is volt. 2004-ben is használták, és műemlékként látványosságnak is számít, de a görög fővárosban van olyan olimpiai helyszín, amelyet azóta csak esküvőkre és néhány kulturális eseményre tudnak bérbe adni Yannis Behrakis / Reuters

A brazil példa sok tekintetben tanulságos. Emlékezetes, hogy a futballőrült Brazíliában tüntetések tömege kísérte a labdarúgó-világbajnokság előkészületeit. Például azért, mert a brazíliavárosi Garrincha stadion felhúzása háromszor annyiba került, mint tervezték. A beruházás fővállalkozója az Andrade Gutierrez nevű cég volt. Ez a társaság 2008-ban 73 ezer dollárt fordított politikai szervezetek és kampányok támogatására, ám egy választási ciklus alatt megötszázszorozta ilyen típusú ráfordításait: 37,1 millió dollárt utalt át a döntéshozóknak. Aztán, láss csodát, a helyi kormányzat eltekintett annak a tizenhatmillió dolláros büntetésnek a behajtásától, amelyet azért kellett volna befizetni, mert a cég öt hónapot késett.

Korábbi cikkünkben idéztük már, hogy az AP-nek így fakadt ki egy brazíliavárosi biztonsági őr:

„Nem a vb-rendezéssel, hanem a korrupcióval, a féktelen költekezéssel állok szemben. Ezzel a stadionnal például nem megyünk semmire. Az arénánk a nemzeti bánat és pazarlás emlékműve lesz.”

Kérdés, mi mire mennénk a budapesti olimpiával.