A csatár, aki ott sem volt

Péter atya egyetlen kívánsága volt, hogy Tóbiás is ott legyen a templomban. Néhány nappal ezelőtt, advent negyedik vasárnapján nagyon megsértette a papot. Volt egy kis alkohol benne – olyankor sohasem dadogott –, és mise közben bekiabálta: „Miért öltöztél dózsásnak?” Néhány másodpercnyi dermedt csend után Péter atya, mintha mi sem történt volna, folytatta a prédikációt. Tóbiás – már halkabban – a körülötte lévőknek magyarázta: „Mi zöld-fehérek vagyunk, erre ő itt lilában virít!”

A ropogó hóban baktató klubelnök vidám volt. Mind közelebb került a faluhoz, a kimagasló templomtornyot megvilágította a hold. Éjjel háromnegyed 12 volt. Bim-bam, bim-bam, bim-bam, énekelt a harang. Neszt hallott. Egy kutya vagy egy róka szaladhatott el mellette, nem látta jól a sötétben.

Tóbiásra gondolt. A középcsatárra. Az alacsony, kissé már kopaszodó, dadogós srácra. Vajon ott lesz-e a megbeszélt időpontban? Tóbiás a kapu elé mindig menetrendszerű pontossággal érkezett, ám civilként gyakran fél órát is késett. Egyszer lemaradt a csapatbuszról. Három-nullra ki is kaptak. Az edző a keddi tréningen büntetésből csak futtatta. Nem érdekelte. Rótta a futballpálya melletti szabálytalan köröket. Nevetett, ezzel nem szúr ki velem a mester – gondolta.

Három perc múlva éjfél. A klubelnök már egészen közel járt a templom bejáratához, ahol férfiak, nők, fiatalok, idősebbek, bibliával, énekeskönyvvel a kezükben méltóságteljes léptekkel igyekeztek befelé. Gyorsan megteltek a sorok. A bal oldalon, a legutolsó pad jobb szélén még volt egy hely. Keresztet vetett, leült. Körülnézett. Nem látta Tóbiást. Az éjféli mise másodpercre pontosan kezdődött. A középcsatár sehol.

Péter atya egyetlen kívánsága volt, hogy Tóbiás is ott legyen a templomban. Néhány nappal ezelőtt, advent negyedik vasárnapján nagyon megsértette a papot. Volt egy kis alkohol benne – olyankor sohasem dadogott –, és mise közben bekiabálta: „Miért öltöztél dózsásnak?” Néhány másodpercnyi dermedt csend után Péter atya, mintha mi sem történt volna, folytatta a prédikációt. Tóbiás – már halkabban – a körülötte lévőknek magyarázta: „Mi zöld-fehérek vagyunk, erre ő itt lilában virít!”

Másnap a csapat az iskola tornatermében játszott. A Téli Kupán Tóbiás délelőtti részegsége már a múlté volt, halomba döntögette az ellenfeleket, tizenhárom góllal a legjobb lett. A különdíjakat Péter atya adta át.

„Gratulálok! Egyetlen kérésem van: legyél ott az éjféli misén. Józanul!”

Tóbiás nagyon szégyellte magát. „Bo-bo-bocsánat, ott le-leszek!”

Nem volt ott. Hiába várta a klubelnök, hiába várta Péter atya. Karácsony első napjának délelőttjén tudták meg: Tóbiás készülődés közben, amikor kilépett a fürdőkádból, elcsúszott, és olyan szerencsétlenül esett el, hogy összevissza törte magát. Édesanyja hívta ki a mentőket. A városi kórházban az osztályos orvos a viziten, a lila foltok láttán, csak ennyit mondott: „Üdv a dózsás brigádban!”

A nővérek nem értették: az érzéstelenítőnek már hatnia kellett, Tóbiás mégis felszisszent.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.