Most pedig elszórakozott vele az önfeledten és szellemesen passzolgató, rendre az üres kapuig játszó, a selecao ellen Brazíliában először győztes német válogatott. Sorozatok dőltek halomra, harminc esztendeje nem fordult elő, hogy európai együttes nyerni tudjon a (hajdani) joga bonito hazájában, ahol tizenkét éve első ízben maradt alul a brazil csapat.
De a szériák megtörése a legkevesebb.
Brazília kedden a futballban végképp elvesztette brazil jellegét.
Végképp, mondom, mert az együttes ezen a vb-n korábban is sok minden volt, csak „brazil” nem. Talán sosem tapasztalt akarással küzdött, szembeszökően energikusnak mutatkozott, de a támadójátéka rendszerint csak arra hagyatkozott, hogy Neymar produkál-e valamit. Az igazi brazil válogatottak – még azok is, amelyek nem nyertek világbajnoki címet – legalább négy-öt extraklasszist vonultattak fel. Hetvennyolcban Coutinho szövetségi kapitány nem vitte el a vb-re Luis Pereirát, Francisco Marinhót, Clodoaldót, Falcaót, míg Rivellinót vagy Zicót is hol szerepeltette, hol nem. A „második sor” is veretlenül lett bronzérmes a gyalázatos argentin–perui bunda után... Nyolcvankettőben Falcao és Zico már rendszeresen játszott, ott volt Junior, Socrates, Eder is – a padon meg az előző világbajnokság legjobb brazilja, Dirceu –, s bár a gárda nem került a legjobb négy közé, mindenki arról a garnitúráról áradozott.
Na most, képzeljük akkor magunk elé a két Santost, Djalmát és Niltont, Zitót, Didit, Garrinchát, Vavát, Pelét, Amarildót, Carlos Albertót, Gersont, Jairzinhót, Tostaót, Leonardót, Brancót, Romariót, Violát, Cafut, Roberto Carlost, Ronaldinhót, Rivaldót, Ronaldót és a többi világbajnokot... Amit Brazília 1958, első vb-diadala óta felépített, azt másfél óra alatt hagyatékká változtatta a jelenlegi társaság. Annak különleges értékét persze nem tudta devalválni, de múlt időbe tette a világ legnagyszerűbb játékának legragyogóbb változatát, az eredeti brazil futballt.
|
Összeomlás
Eddie Keogh / Reuters |
Egy mérkőzésből általában nem szabad messzemenő következtetéseket levonni. Ám vannak olyan mérkőzések, amelyek átrendeznek mindent. Luiz Felipe Scolari eddig arról volt a legismertebb, hogy hétből hét meccsen vitte győzelemre csapatát a 2002-es vb-n, mostantól viszont egy brutális hetes is a nevéhez tapad. Az 1-7-re Brazíliában nem lehet azt mondani, hogy „érthetetlen kisiklás” meg „ritka rossz napunk volt”, az eredmény errefelé – és mindenütt, ahol ezt a találkozót a brazilok szemszögéből értékelik – határkő.
Brazília 2014. július nyolcadikától nem ugyanaz a labdarúgásban, ami előtte legalább ötven éven át volt.
A szurkolók sem ugyanazok (még szép, hiszen más generációk rajongtak a régiekért, és új korosztályok nőttek fel napjainkig). Kisebb balhéktól eltekintve a drukkerek nagy része elfogadta az elfogadhatatlant, a stadionból csendben ment hazafelé, sőt Belo Horizonte belvárosában még szambázó brazil lányokat is láttam a megsemmisítő csapás estéjén. A nők és a gyerekek többsége persze sírt, ahogyan David Luiz zokogott a meccs után, de nem a harag harapózott el, hanem az együttérzés költözött a szívekbe. Akár meghatónak is nevezhető ez az empátia, ám itt nem a máltai szeretetszolgálatról, hanem a brazil válogatottról van szó.
|
| Ueslei Marcelino / Reuters |
Az unikumról, amely eltűnt a semmiben.
A brazil lapok nem is adtak kegyelmet. A főcímek egybecsengtek: „Szégyen a futball országában” (O Dia); „Történelmi megszégyenítés” (Estado do Sao Paulo); „A legnagyobb gyalázat, túltesz 1950-en is” (Gazeta Esportiva). Vagy egyszerűen csak azt rögzítették: „Szégyen” (Lance, O Povo). A Belo Horizonte-i Estado de Minas messzebbre ment: „Németország megölte Brazíliát”. A Gazeta Esportivában is láttam egy sírkövet ezzel a felirattal: Futebol Brasileiro. A Placar Oscarnak, Ramiresnek, Paulinhónak 3 és feles, Julio Cesarnak, Maiconnak, David Luiznak, Marcelónak, Luiz Gustavónak, Hulknak, Bernardnak, Williannak 3-as, Dantének, Fernandinhónak, Frednek 2 és feles osztályzatot adott. Kroost viszont 9 és feles, Müllert, Schürrlét 9-es, Khedirát 8 és feles, Neuert, Lahmot, Schweinsteigert, Özilt, Klosét 8-as, Boatenget, Hummelst, Höwedest 7 és feles, Mertesackert 7-es érdemjeggyel jutalmazta.
Nagyjából ennyi is volt a különbség, ha az kifejezhető egyáltalán.
De, hogy megpróbáljuk értelmezni, mi ment végbe a Mineiraóban: a 7-1-es elődöntő világrekord, és az előző csúcs nyolcvannégy éven át élt. A legelső vb-n Argentína az Egyesült Államok, Uruguay pedig Jugoszlávia együttesét győzte le 6-1-re a legjobb négy között. Az más kérdés, hogy a sok mindennel magyarázható, ám valójában magyarázhatatlan eredmény csak a 10-12. helyen áll az örök rangsorban; vezet a Magyarország–Salvador 10-1 (1982), valamint a Magyarország–Dél-Korea 9-0 (1954) és a Jugoszlávia–Zaire 9-0 (1974).
Németország ezúttal majdnem „Zairét” – de mindenképpen fasírtot – csinált Brazíliából...
|
A német válogatott buszát menekítik ki a stadionból
Arnd Wiegmann / Reuters |
Fenomenális futballal. Nem pusztán arról beszélek, hogy Toni Kroos és társai 3-0-nál vagy 4-0-nál már úgy passzolgattak a brazil tizenhatoson belül, mintha lementek volna labdázgatni a játszótérre. Még csak 1-0 volt, amikor Kroos finom átadását Thomas Müller lezseren visszatolta az immár örök vb-gólrekorder Miroslav Kloséhoz, össze-vissza futtatva a zavarodott védőket. A németek nagyon megtanulták a rövid passzos játékot, a labdát roppant nehéz elvenni tőlük, magas fokú technikával, gondolkodva és hoch elegánsan futballoznak, a spanyol hatás erősen megmutatkozik, az erőlködésnek a nyoma sem látszik rajtuk. S profik a végtelenségig. (Ha már itt tartunk: milyen vb az, amelyen a címvédő ötöst kap mindjárt az első meccsén, a brazilokat meg 7-1-gyel tömik ki otthonukban!) Noha Müller és a többiek jóval a meccs után is kimentek üdvözölni a hőstett helyszínéről mozdulni nem akaró, bódult szurkolótáborukat, sőt kis ideig együtt mulattak a drukkerekkel, nyilatkozataikban már egytől egyig leszögezték: akármennyire múlhatatlan diadalt arattak is, még nem nyerték meg a világbajnokságot. Azért az önbizalmuknak nem ártott ez a páratlan gála – melyet Klose „igazából felfoghatatlannak” nevezett –, mert mindannyian azt emlegették: „Rio, jövünk!”
Mostantól Brazíliában persze más lesz a világbajnokság.
Ahogyan egészen más a világ.
