galéria megtekintése

Az új tulajdonos mentheti meg a siófoki futballklubot a végrehajtástól

Az írás a Népszabadság
2015. 07. 13. számában
jelent meg.

Soproni H. Lajos
Népszabadság

Bizonytalan anyagi helyzete miatt három évad alatt két kategóriával lejjebb, az NB III-ban kötött ki a Siófok labdarúgócsapata. A másodosztályból a „legjobb” helyen kieső együttes az MLSZ-től végül mégis lehetőséget kapott arra, hogy újra az NB II-ben szerepeljen. A Balaton-parti városban többen bírálják a döntést, s a hírzárlatot sem helyeslik, amely most kötelező a klubnál.

Jó példa a városban uralkodó hangulatra az előző bajnokság utolsó előtti fordulója, amikor a Szigetszentmiklós elleni találkozón a siófoki közönség szidta, sőt „naplopóknak” nevezte a hazai játékosokat. A siófoki labdarúgók hozzátartozói ezt már nem tűrték. Azzal vágtak vissza, hogy jobb lenne, ha addig mindenki csendben maradna, amíg a futballisták ingyen játszanak. Többen a februári fizetésüket sem kapták meg.

„Máshol nem kellett átélnem azt, amit Siófokon” – állítja Soós Imre, a korábbi edző, aki most már a feljutó Kisvárda trénere. Majd azzal folytatja: „A balatoni körülmények között nehéz jól dolgozni. Ám a tavaszi idényben pénz nélkül is jobban szerepelt a csapat, mint ahogyan ősszel, amikor más ült a kispadon, és még volt fizetés. Utólag meg azt hallom: a bajnokság második felében nyújtott teljesítmény a kudarc oka. Meglep, miként az is, hogy az illetékesek milyen későn kezdtek foglalkozni a klub súlyos anyagi helyzetével.”

A pénztelenség gyakran teremtett kínos szituációt. A játékosok egyike például az utolsó bajnoki meccs előtt majdnem az utcára került albérletéből. A tulajdonos rendőrt hívott, a klub ügyvezetője pedig kénytelen volt készfizető kezességet vállalni. A többiek akkorra már felmondták az albérletüket, és egy ismerős házában húzták meg magukat. Az utolsó áldozat nem gondolta, hogy idáig fajul a dolog. Arra a pénzre számított, amelyet az önkormányzat május második felében megszavazott a csapatnak, csakhogy az utalás elakadt valahol.

 
Tóparti parti
Tóparti parti
Korponai Tamás

A klub – hivatalos állásfoglalása szerint – már a tavaszi idény kezdete előtt felhívta az önkormányzat figyelmét az anyagi ellehetetlenülésre, hiszen máshonnan nem számíthatott segítségre. A Siófok mögött nem állt tőkeerős szponzor vagy gazdag vállalkozó. Korábban volt ilyen, de 2009-ben – a város kérésére – megvált 97 százalékos tulajdonrészétől. A siófoki önkormányzat – egyforintos, jelképes összegért – átadta a klubot az irányítása alatt álló, utánpótlás-neveléssel foglalkozó Siófoki Bányász Sportegyesületnek, amely gazdasági tevékenységet nem folytathat.

A város és az egyesület addig akarta közösen működtetni a futballklubot, amíg az nem talál új tulajdonost. Arra senki nem gondolt, hogy ez nem lesz olyan egyszerű, arra meg végképp nem, hogy a névadó szponzor is elköszön. Lengyel Róbert polgármestert próbáltuk elérni, kérdéseket küldtünk neki, végül a titkárnő azzal hárított, hogy nem mer időpontot mondani a válaszadásra. A városvezető a Facebook-oldalán nem ilyen fukar a közölnivalókkal.

Májusban, amikor a képviselők többsége megszavazta, hogy a város – szponzorációs szerződéssel – engedje át az úgynevezett profi klubnak a futballutánpótlás-nevelésre szánt éves kerete felét (27,5 millió forintot), mert ha nem teszi meg, akkor a felnőttcsapat megszűnik, egyúttal több száz utánpótláskorú gyerek, továbbá a 600 millió forintos stadionfejlesztési támogatás is elveszik, így kommentálta a döntést: „A pénz nagy része bérekre, a kisebb hányada adótartozásokra megy majd el, és nem oldunk meg semmit. Hányszor kell még közpénzből megmenteni a focit?”

A siófoki hozzászólók közül többségben voltak azok, akik hasonlóképpen kritizálták az újbóli gyors támogatást, amely amúgy is csak a töredéke a tényleges működési költségnek. A jegyző szerint a sporttörvényt is sérti a határozat, mert a profi futball nem támogatható közpénzből, s a reklámszerződés is bújtatott támogatás. Erre az önkormányzati képviselők egyike feltette a kérdést: „Akkor a fél ország törvényt sért?”

A siófoki képviselők közül leginkább Szajcz Adrián pártolja a labdarúgókat, ami érthető, hiszen az 1984-ben MNK-t nyert együttes középpályásának, Szajcz Miklósnak a fia. Tőle tudjuk, hogy a BFC Siófok időközben magkapta az újabb mentőövet. „Az önkormányzat átutalta a 27,5 millió forintot” – tájékoztat. Majd kiemeli: „A következő szezonban az NB I-es és NB II-es csapatok jelentős támogatásra számíthatnak az MLSZ-től, ezért jó lenne a másodosztályban maradni.” Arra, hogy mit szól ehhez az önkormányzat, nem tudott mit mondani, hiszen a téma nem került napirendre.

Talán nem is fog, mivel a NAV adóslistájára felkerült és végrehajtással fenyegetett siófoki futballklub, amelyik sokáig senkinek nem kellett, érdekes módon egyik napról a másikra gazdára talált. A régóta tartó hányattatásnak a Vasas Kubala Akadémiája mögött álló üzletember vethet véget. „Többet nem árulhatok el” – szabadkozott Kovács Zoltán sportigazgató, de legalább felvette a telefont, és mondott valamit: „A tulajdonos, György Tamás azt kérte, hogy egyelőre ne nyilatkozzunk. Hamarosan közleményt adunk ki, és utána állunk a sajtó rendelkezésére.”

Bejelentkezés
Bejelentkezés Bejelentkezés Facebook azonosítóval

Regisztrálok E-mail aktiválás Jelszóemlékeztető

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.