Kikosarazott kosaras

Ha nem akarja, hogy agyvérzést kapjak, akkor ne folytassa! – sóhajt hatalmasat a telefonvonal túlsó végén Juraj Panak.

A Szlovák Kosárlabda Szövetség főtitkára aztán jól hallhatóan nagy levegőt vett, s elmondta, hogy bizony igaz: Anton Gavel, északi szomszédunk férfiválogatottjának kulcsembere, a Brose Baskets Bamberg játékmestere nemrégiben német állampolgárságot szerzett, s ezzel a hatályos pozsonyi jogszabály értelmében elveszítette a szlovákot. Egyúttal a válogatottság lehetőségét is. – Idáig abban bíztunk, hogy módosítják a törvényt, s azok a szlovákok, akik huzamosabb ideig külföldön dolgoznak vagy tanulnak, kettős állampolgárok lehetnek. Az ellenzéki indítványt azonban a kormánypártiak lesöpörték. Vele együtt azt a reményünket is, hogy kontinensünk legjobb kosarasainak egyike az augusztus elején kezdődő selejtezőkön ismét húzóemberünk lehet – teszi hozzá a kosarasadminisztráció vezetője.

Nem lehetne a derűlátó edző szobrát megmintázni Miroslav Grznarról sem. Őt néhány napja nevezték ki a szlovák kosarasok szövetségi kapitányává, de újságírók faggatására máris lemondóan legyintett: – Nyakunkon a Fehéroroszország és Magyarország elleni selejtező, s nekem még fogalmam sincs, kikre számíthatok. Csak annyi bizonyos, hogy Gavel Tónira semmiképpen. Azt sem tudom, a július 10-től tervezett edzőtáborra és a selejtezőkön való részvételre lesz-e pénz, mert a szövetség az Eb-re készülő női válogatottunkat ajnározza, nekünk pedig morzsákat se vetettek ide. De ha már belevágtam, akkor nem futamodom meg. Legfeljebb az új szakmai stáb hitelt vesz fel... De Gavelt még így sem tudjuk pótolni.

Megbízható értesüléseink szerint a szlovák szövetség emberei hetek óta sűrűn kilincselnek a pozsonyi belügyminisztériumban, valamint az oktatási tárcánál, amely a hivatásos és az amatőr sportot is felügyeli. Hazafias tettet, vagyis kivételt kérnek a szlovák sztárkosaras részére. – Nem nyithatunk még kiskaput sem, mert csaknem ötszázan szintén elveszítették a szlovák állampolgárságot. Köztük mindössze harmincnégy a magyar nemzetiségű személy, holott a jogszabályt éppen az ő megfékezésükre, a könnyített honosítás ellentörvényeként hoztuk meg, mégis sokan mások „fáztak rá” – hallani szinte naponta a választ, amellyel Robert Fico politikai „önkosarát” magyarázgatják.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.