Korosztályozó vizsga
A francia elöljáró nyilván igazat mondott, elvégre U19-es csapatok találkozói aligha termelik zsákszámra az eurókat. Ettől függetlenül a sorozat életre hívása rávilágít az európai labdarúgás rendszerproblémáinak egyikére. A kérdés megint az: mi szolgálja az elit és a periféria közötti távolság növekedésének megállítását?
Ez a történet 2011-ben kezdődött, amikor Justin Andrews tv-producer és Mark Warburton, a Brentford sportigazgatója megalapította a NextGen Series nevet viselő tornát, melyen tizenhat ifiegyüttes vett részt. A két szervező – a többi közt – az utánpótlás-nevelő akadémiák teljesítménye alapján válogatta össze az indulókat, s a társaságban helyet kapott a Manchester City, az Internazionale, a Barcelona és az Ajax, ám szerepeltek olyan kevéssé fókuszban lévő gárdák, mint a norvég Molde és Rosenborg is.
A sikeres első évad után újabb kilenc klub csatlakozott a programhoz. Olyan topcsapatok léptek be, mint az Arsenal, a Chelsea, a PSG, a Juventus, a Dortmund vagy az utánpótlásrészlegéről híres Bilbao. A vetélkedő rövid históriájának első döntőjét az Internazionale nyerte az Ajax, a másodikat az Aston Villa a Chelsea ellen.
Chris McCart, a Celtic illetékese azt mondta a viadal kapcsán: „A célunk az, hogy Bajnokok Ligája-játékosokat neveljünk. Ez pedig remek lehetőség arra, hogy a labdarúgók már fi a talon alkalmazkodjanak a közeghez, az ezzel járó életmódhoz, s a Barcelona vagy a Manchester City ellen futballozhassanak.”
Nyilván ezt ismerte fel az UEFA, amely – a brit lapok tolmácsolása szerint – a NextGen Series növekvő befolyása miatt is szánta rá magát az ifjúsági Bajnokok Ligája elindítására. Az európai szervezet úgy határozott, hogy a következő évadtól a felnőttsorozat harminckettes főtáblájára jutó klubok U19-es garnitúráinak részvételével rendez tornát, a győztesnek járó trófeát pedig korábbi legendás elnökéről, a svéd Lennart Johanssonról nevezi el. A csoportbeosztás a fiatalokra is vonatkozik, akik a „nagyok” menetrendje szerint lépnek pályára. A négyesekből az első két helyezett jut tovább, ám az egyenes kieséses szakaszban egyetlen meccsen dől el a továbbjutás, az elődöntőket és a döntőt semleges helyszínen játsszák.
Az új torna kapcsán Platini elmondta azt is: a sorozat fontos szerepet kap a játékvezetők képzésében, miként a kluboknak is príma lehetőség az utánpótlás-nevelés fejlesztésére. Az persze aligha véletlen, hogy a fiatalok abban a rendszerben rivalizálnak, amelyben a felnőttek. Ennek köszönhetően ugyanis a BATE Boriszov vagy éppen a Dinamo Zagreb is lehetőséget kap arra, hogy megmutassa magát. Igaz, ezzel egyúttal kirekesztik az olyan nevelő egyesületeket, mint a Bilbao, amelynek ma szemernyi reménye sincs a BL-kvalifikációra.
A megoldás illeszkedik Platini elképzeléseihez. A több ország bevonásával, városok sokaságában tartandó 2020-as Eb terve, valamint a topligákon kívülről érkező csapatoknak könnyített utat engedő BL-kvalifikációs szisztéma is azt jelzi: az elöljáró az esélyegyenlőség csökkentését tartja szem előtt, s igyekszik elkerülni, hogy beláthatatlan távolság alakuljon ki az elit és a periféria között.
Csak az a gond, hogy ez a distancia már létezik, s Platini ötletei eddig nem eredményeztek látványos közeledést, még ha bizonyos térségekben alkalmasak is a futball-láz alkalmi növelésére. Ezúttal például nehezen érthető, hogy a Molde kiszorítása miért szolgálja inkább az európai futball érdekeit, mint évről évre más-más klub alkalmi bebocsátása. Mivel az ifjúsági együttesnek nem kell selejtezőt játszania, nem elképzelhetetlen, hogy az új, főként idegenlégiósok vásárlásával versenyképes felnőtt BL-szereplő ificsapatával sokgólos vereségeket szenved, miközben a csupán baszk játékosokat alkalmazó, így saját fiataljaira építő Bilbao talán az elit közelébe sem kerül, ami aligha kedvez elvszerű működésének.
Ítéletet nem hirdet senki, mert csupán annyi biztos: az UEFA „privatizálta” a remek ötletet. Futballpályák környékén azt mondanák: jó cselt csinált.
