Futball: micsoda igények!

„Ez a kép szimbolizálja azt, mire képes együtt az ember és a tudomány” –mondta dr. Téglásy György, a Sportkórház főorvosa az Utanpotlassport. hu portál második alkalommal megrendezett Nem gyerekjáték! című konferenciájának nyitó előadásában az Oscar Pistoriust, a műlábakkal futó dél-afrikai versenyzőt ábrázoló fotóról. A válogatott kereteket ellátó szolgálat vezetője az olimpiát megelőző időszak és az ötkarikás esemény egészségügyi tapasztalatairól számolt be.

Nem feltétlenül Szilágyi Áronnak címezte szavait, de a délutáni programban a tanulás és az elit sport kapcsolatáról beszélő egyetemista kardvívóbajnok arról beszélt: „Nem szeretném táplálni azokat a tévhiteket, amelyek szerint valaki egyszerre lehet ötkarikás aranyérmes versenyző és Nobel-díjas tudós.” Ám megemlítette azt is, hogy a diploma megszerzését természetes célnak tekinti: „Ha lementem az edzésre, azt láttam, egyetemet végzett sportolók tréningeznek a teremben. Márpedig, ha nekik sikerült, akkor nekem is meg kell csinálnom.” Ez persze nem könnyű feladat – ismerte fel az FTC vízilabda-szakosztálya. Varga Zsolt, Sydney olimpiai bajnoka és több kollégája életútprogramot dolgozott ki, amely a gyermekkortól a karrier utáni időszakig segítené a kiválasztottak pályafutását. A korábbi pólós fejvadászokat is felkeresett annak érdekében, hogy megismerje a piaci igényeket. Az előkészítő szakasz után összeállt a projekt terve: a srácok napi két edzést vállalnak, ösztöndíjat kapnak, a középiskolák és az egyetemek részt vesznek a képzésben, s a támogató cégek munkahelyet kínálnak a megfelelő végzettséget megszerző fiataloknak.

A terv érdekessége, hogy egyáltalán nem számol az úgynevezett látványsportágaknak társaságiadó-kedvezményt nyújtó jogszabály előnyeivel, azaz e rendszer nélkül is fenntartható. Ez azonban nem mondható el megannyi sportklubról. Radnai Károly adószakértő előadásából az derült ki: a TAO-modell sok klubot mentettmeg a megszűnéstől. Ugyanakkor a finanszírozás struktúrája nem változott, azaz e bevételek nélkül bizonytalan az életben maradásuk. A szakember úgy véli: a szisztéma működése nyomán az állami dotáció erősödött, a magánszektor szerepe csökkent. A szponzoráció visszaesett,mert a vállalatok inkább az adókedvezményes juttatást választják. Ez főként azokat a sportágakat hozza nehéz helyzetbe, amelyek nem kapnak helyet a kiemelt sportágak között.

Az adószakértő – az utóbbi évtizedben a sportstruktúrába áramló pénzek nagyságrendjének ismeretében – dermesztő adatokat is bemutatott: a szövetségek és az egyesületek 27,5 milliárd forintot hívtak le a 2011/2012-es évadban, s csaknem hétszázötven településre jutott a pénzből. A következő etapban az aktuális gazdasági helyzetben szinte értelmezhetetlen összeget, több mint százmilliárd forintot igényeltek a sportszervezetek. A labdarúgás ötvennyolcmilliárd forintra pályázott. Talán nem meglepő, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium eddig nem adta áldását az óriásprojektekre...

Nem is miniberuházásokra van szükség – rögzítette Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke, a rendezvény fővédnöke. A sportvezető az ötkarikás szervezet sportfejlesztési koncepcióját mutatta be, s megemlítette: az infrastruktúra-fejlesztés a legfontosabb feladatok egyike. A forrásokat a Szerencsejáték Zrt. bevételeiből teremtenék elő, azaz – ha a kormány támogatja a stratégiát – tervezhető ütemben épülnének a korszerű létesítmények. Elvégre modern arénák, uszodák, termek nélkül nehéz a fiatalokat a sporthoz kötni; az összeomló épületek nem vonzzák a gyerekeket.

Gergely István kétszeres olimpiai bajnok pólós azt sem felejtette el megjegyezni: a versenyzőnek is alkalmazkodnia kell a kor kihívásaihoz, ha szponzort szeretne találni. (Miként az Gyurta Dánielnek sikerült; az úszó tevékenységéről Kovácshegyi Ferenc edző beszélt a közönségnek.) Pars Krisztián meg amolyan konklúzióként leszögezte: ahhoz, ahogy valaki olimpiai bajnok legyen, a békaügetést is végig kell csinálnia…

Borkai Zsolt: van koncepciója
Borkai Zsolt: van koncepciója
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.