David és Góliát

A nyitónap éjszakába nyúló, majd négyórás csatájában az újonc Mardy Fish csaknem győzni tudott Rafael Nadal ellen (2:6, 6:3, 6:7), és az esélyesek szenvedései az ATP-világbajnokság második napján is folytatódtak Londonban.

Azzal a különbséggel, hogy az augusztus közepe óta – két vereség mellett – 27 győzelmet felmutató Andy Murray ki is kapott. Kínos kezdésnek minősíthető a skót rajtja, blamának azonban aligha, hiszen legyőzője, az elnyűhetetlen spanyol David Ferrer ezúttal is jelezte: nem túlzott, amikor néhány nappal ezelőtt a legjobb évének minősítette az ideit. Mondta ezt az után, hogy a sanghaji torna döntőjében 7:5, 6:4-re kikapott egy bizonyos Murray nevű kollégától... (A két szett eredménye most is ugyanaz volt, csupán más leosztásban.)

A szorgos ibériai játéka viszonylag könnyen kiismerhető, de minden labdát befut, nincs számára megoldhatatlan feladat, a bemelegítéstől a meccs utolsó pillanatáig teljes lángon ég. Négy éve, vb-újoncként Gasquet, Nadal és Djokovics skalpját is megszerezte a csoportkörben, az elődöntőben Roddick ellen iskolázott, s csupán a döntőben maradt alul Federerrel szemben. Tavaly viszont három vereséggel búcsúzott, s csak a 120 ezer dolláros rajtpénzt tehette zsebre.

Ma a B csoporton lesz a sor: délután a nyitány két vesztese, Tsonga és Fish lép a közönség elé, az esti programban pedig Nadal és Federer rangadója ígér kivételes csemegét.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.