A The Guardian című napilapban felelevenített sztori arról szól, hogyan került az öt esztendeje elhunyt Puskás Ferenc a Mersey partjára, hogy egy jótékonysági futballmérkőzésen való részvételével hozzájáruljon az ingerszegény környezetben élő liverpooli fiatalok számára létfontosságú központ finanszírozásához.

A Bankfield House túlélését biztosító, adományszervező események sorába tartozó meccsről Brian Taylor számol be, aki a centrumnak az 1961-es megalapításától egészen a 2007-es bezárásáig az igazgatója volt. A találkozót a Holly Parkban, a mai South Parkway pályaudvar helyén, a South Liverpool FC pályáján játszották le.

A csodákra képes Taylor könnyedén beszervezte a különböző liverpooli csapatoktól az akkoriban visszavonult vagy a városban élő játékosokat, köztük a Manchester City korabeli segédedzőjét, Malcolm Allisont és a „nagy” Liverpool csapatkapitányát, Billy Liddellt, aki magára vállalta az egyik csapat kapitányi tisztét. Ahhoz azonban, hogy a meccs tömegek érdeklődését keltse fel, még nagyobb nevek megnyerésére volt szükség. A direktor vette magának a bátorságot, hogy meghívja Pelét.

Írt is a brazil „király” klubjának, melynek elnöke egy héttel később postázott válaszában „nagy megtiszteltetésnek” nevezte, hogy Liverpoolban szívesen látnák Edson Arantes do Nascimentót a karitatív célú meccsen, ám – fájdalom – a Santos nem nélkülözhette Pelét a brazil bajnokság soron következő fordulójában. Az újabb „célpont” a Real Madridban szereplő Puskás Ferenc volt. A legendás magyar futballista addigra a negyvenedik évében járt, ennek ellenére a BEK 1966-os megnyeréséhez vezető úton a torna legtermékenyebb gólszerzőinek egyike volt (a Feyenoord elleni 5-1-es meccsen négyet vágott be). Alighanem Taylort érte a legnagyobb meglepetés, amikor a nagy 10-es – a The Guardian szerint „a játék történelmének egyik legfontosabb személyisége” – táviratban azt válaszolta: „Várom a repülőjegyet.”

A Bankfield House igazgatója a Heathrow repülőterén fogadta Puskást, majd vele együtt Liverpoolba repült, ahol a díszvendéget, a helyi légikikötő félmilliomodik utasának nyilvánítva, elhalmozták szalagokkal és pezsgővel. A Liverpool Echo című lap jelentése szerint „a száguldó őrnagy figyelemre méltóan jó kondícióban volt, és nem is gondolt még a visszavonulásra”.

Amikor felfogta, fellépése milyen fontos a közösségi ház fennmaradása szempontjából, logisztikai bravúrral lehetővé tette, hogy másnapra egy futárral kézbesített nagy csomagban Real Madrid-jelvények és -emléktárgyak érkezzenek Liverpoolba. A nagy becsben tartott futballista érkezésének hírére tízezer ember váltott jegyet a stadionba, és ugyanennyien rekedtek kívül. A belépőkből 15 ezer mai fontnak megfelelő összeget sikerült „felhajtani” a közösségi ház számára. A találkozó a Liddell nevével fémjelzett csapat 5-3-as győzelmével zárult, de a vesztesek mindhárom gólját Puskás jegyezte.

A veterán labdarúgó nagyvonalú gesztusa egyben Taylor szerencséjének a végét is jelentette. A következő évben újrázni szeretett volna, ismét a Real Madridhoz fordulva, ám Alfredo di Stefano jótékonysága nem terjedt odáig, hogy a középcsatár Puskás nyomdokaiba lépjen. A helyi nagyságokra épülő 1968-as meccs nem is mozgatta meg a szurkolók fantáziáját és adakozókedvét. Taylor még egy alkalommal találkozott „hősével”, amikor 1998-ban meghívták az Angliában Puskas on Puskas címmel megjelent életrajzi könyv bemutatására.

A kép Angliában, de nem Liverpool szegénynegyedében készült. Puskás Ferenc a Világválogatott mezében az angol szövetség centenáriuma alkalmából rendezett londoni gálamérkőzésen 1963. október 23-án