Mourinho, Madrid: kegyetlen valóság

Messi csodálatos, Mourinho szörnyű – nagyjából ekképpen kommentálja a világsajtó a Barcelona–Real Madrid spanyol Szuper Kupa-döntő visszavágóját (3-2).

Meglepetés nincs, a pályán megint a futball győzött – azt, ugye, hoszszú ideje a „Barca” produkálja –, a hajdanán páratlanul sikeres, de lassanként örök vesztes „királyi gárda” pedig ismét azzal keltett feltűnést, hogy a futballt elegyítette a Spanyolországban népszerű bikaviadallal. A gyengekezű játékvezető csak a véghajrában állította ki Marcelót – majd a kegyetlen belépőt követő verekedés nyomán Özilt, illetve David Villát –, ám elnézte azokat a súlyos testi sértéseket, amelyeket az erőszak „fehér angyala”,Pepe vagy a dühödt gladiátor, Sergio Ramos elkövetett.

„Ez az, amiért sokan nem szeretik a Real Madridot” – írtaNew York Times, és az ember tűnődik, vajon van-e még valaki, aki szereti a fővárosi klub lebilincselő hagyományaival szakító, sorozatosan és megdöbbentően brutális együttest. Mourinho vágóhidat létesített a madridi Művész Színház helyén, és Piqué alighanem joggal említette: a portugál tréner „elpusztítja a spanyol futballt”. A barcelonai lapok is hasonló véleménnyel vannak; akad olyan, amely egyenesen a labdarúgás „istencsapásának” nevezi az edzőt. Maga Mourinho pedig ugyanolyan cinikus, amilyen durva a legújabb kori Real Madrid. „Nem a mi labdarúgóink okozták az incidenst” – jelentette ki, noha nyilvánvaló, hogy Daniel Alves, Xavi, Iniesta, Messi és a többi barcelonai nem tett mást, csak futballozott. (Nem mindig Guardiola csoda-Barcelonájának legeszményibb színvonalán, de időnként ezúttal is bámulatosan, gondoljunk a három finom gólra, Iniesta, majd Messi alárúgásos befejezésére és arra az akcióra, amelynek végén Adriano labdájátMessi kapásból küldte a régi, nagy Real Madridot egyedül képviselő, szerdáról csütörtökre virradóra azonban ismét erősen meggyötört Casillas hálójába.) Mou rinhóra jellemző még: amikor a szemére vetették, hogy az ujjával igyekezett Tito Vilanovának, Guardiola segítőjének a szemébe vájni, azt felelte: „Nem tudom, ki az a Pito Vilanova.” (Nem elírás: P-vel mondta.)

A madridi Marca azzal a címmel ütötte el az újabb botrányt, hogy „Barcelonai kirohanások Mou ellen”, de ámokfutást korántsem a katalánok rendeztek. Ha a futballt nézzük, akkor a francia L’Equipe-nek igaza van: „Messi megszédítette a Madridot.”

Amely jó ideje csak kick-boxban jobb a Barcelonánál, sőt abban egyáltalán nincs partnere, mert a vörös-kékek azt a sportágat nem ismerik...

Bajnoki nyitány szeptember 10-én?

Továbbra sincs megegyezés a spanyol labdarúgók szakszervezete és a liga között: az első fordulót már elhalasztották a sztrájk miatt, és jelen állás szerint az első és a másodosztályú bajnokság második köre (augusztus 27–29.) is elmarad. A vitás kérdés a kollektív szerződés újratárgyalása: a futballisták képviselői azt követelik, hogy hozzanak létre egy garanciális alapot, amely a klubok fizetésképtelensége esetén biztosítékot jelentene a bérek folyósítására. Több klub ugyanis csődközeli helyzetbe került, sőt a Pintér Ádámot foglalkoztató Zaragoza már hetekkel ezelőtt csődvédelmet kért maga ellen. (Ehhez képest 8,6 millió euróért megvásárolta Roberto kapust a Benficától, igaz, csaknem a teljes összeget egy befektetési alap állta.) A játékosszakszervezet szerint a klubok 200 futballistának tartoznak nagyjából 52 millió euró összértékben. José Luis Astiazaran, a professzionális labdarúgóliga elnöke szerint a testület a végsőkig elment, és nyolcvan százalékban egyeznek is az álláspontok, ennek ellentmond azonban, hogy az elöljáró szerint „elkerülhetetlen a sztrájk folytatása”. A tiltakozás tekintetében egyébként teljes az egység. Igor Gabilondo, a Bilbao középpályása például így nyilatkozott a Marca című sportnapilapnak: „Szolidaritást vállalunk társainkkal, függetlenül attól, hogy nálunk nincsenek ilyen problémák.” Majd sokatmondóan hozzátette: „Igaz, soha nem lehet tudni...” Az AS című sportnapilap azt írta: amennyiben nem lesz megegyezés az alapot illetően, a szakszervezet megpróbálja elérni, hogy a tartozási listán szereplő klubokat zárják ki az élvonalból. Az újabb egyeztetések csütörtökön zajlanak, ekkor módosítják a bajnoki programot is. A hírek szerint az első fordulót az év utolsó hetében (december 27–28.) pótolják, ám ebben az esetben új dátumot kell találni a Spanyol Kupa játéknapjának.

Elképzelhetetlennek tetszik ugyanakkor, hogy szeptember 10-én (a program szerinti harmadik körben) ne kezdődjön el a bajnoki sorozat. Bár, amint Gabilondo is mondta, sosem lehet tudni... (Tudósítónktól)

Hamar összeszoktak. A szédületes Messi és a visszatérő Fabregas
Hamar összeszoktak. A szédületes Messi és a visszatérő Fabregas
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.