Miért éppen az asztalitenisz?

Úgy hatéves lehettem, amikor odahaza pingpongasztalt kaptam karácsonyi ajándékként. Beleszerettem a játékba, a Leningrádban töltött egyetemi időszak alatt még bajnokságot is nyertem, de aztán vagy három évtizedig megszakadt a szerelem. Néhány esztendővel ezelőtt jutottam el oda, hogy fel kellene újítani a kapcsolatot. Megkérdeztem egy itt élő ismerősömet, nem tud-e valamiféle lehetőséget a játékra, mire ő a Marczibányi téri csarnokot ajánlotta. Ettől kezdve, amikor csak Pesten jártam, lementem edzeni. Itt akadtak rám a szövetség vezetői.

Szerencsés emberek?

Az majd kiderül. Egy biztos: ha bármely más sportágból keresnek meg azzal, hogy vállaljam el az elnöki posztot, nemet mondok. A sporton belül – noha korábban jégkorongoztam is – kizárólag a pingponghoz fűznek érzelmi szálak. Hogy csak egyet említsek: annak idején még Jónyer Pista ellen is játszottam, igaz, már nem emlékszem, melyikünk nyert.

A sajtótájékoztatón elhangzottak alapján kétség sem férhet hozzá: a sportág nyert önnel. Másutt egy évtized alatt nem esik szó ennyi tervről, ötletről...

Igyekszem valódi tartalmat adni az elnöki funkciónak. Aktív, a szakemberekkel szorosan együttműködő vezető szeretnék lenni. A játékot megint tömegesíteni kell: a tereken, ligetekben hamarosan megjelennek az új, az időjárásnak ellenálló pingpongasztalok. Első lépcsőben a klubokkal kapcsolatot ápoló iskolák is kapnak száz asztalt meg négyszáz ütőt, s a későbbiekben a kör folyamatosan bővül. A versenysportot illetően az utánpótlás-nevelésre helyezzük a hangsúlyt: miközben osztom azt a nézetet, hogy nem a szövetség feladata megoldani az egyesületek gondjait, meggyőződésem, hogy a fiatalok nevelésében élen járó szakosztályok megsegítése nemcsak erkölcsi kötelességünk, hanem jól felfogott érdekünk is. Ebből biztosan nem engedek. Ugyancsak feltett szándékom, hogy a sportági centrumként működő Ormai László csarnokot kelet-közép-európai edzőközponttá alakítsuk át.

Honnan lesz minderre pénz?

Egyfolytában tárgyalok az állami szféra képviselőin kívül azokkal is, akik kötődnek az asztaliteniszhez, és sokra vitték az üzleti életben. Részükre amolyan menedzserklubot szeretnék létrehozni, az ő személyük jelentheti majd a mecenatúra bázisát. Továbbá megígérhetem: minden erőmmel azon leszek, hogy érdekeltté tegyem a sportágat a magántőke számára.

Egyszerű a megoldás: sok egyéb világhírű festmény mellett Munkácsy Krisztus-trilógiájának egyik darabja is az öné...

Azt részint nehéz lenne leakasztani a falról, mert nyolcszáz kilót nyom keret nélkül, részint pedig nincs szükség annyi pénzre a sportágban, amennyi a Golgota értéke. Számításaim szerint mindössze néhány százmillió forintból teljesen új alapokra helyezhető a sportág, ennyit pedig elő kell tudnunk teremteni.

Övék lesz a világ?

A sajtótájékoztatón Téglás Péter, a női válogatott szakvezetője elmondta, hogy a londoni játékokra magát már kvalifikáló Póta Georgina és Tóth Krisztina mellett Lovas Petrának szintén kiválóak az esélyei az olimpiai részvétel kivívására, így valószínűleg a csapatversenyben is szerepelhetnek majd tanítványai. Harczi Zsolt, a férfiak trénere egy, esetleg két magyar játékos londoni indulását tartja reális célnak. Elhangzott az is, hogy a szövetség benyújtja pályázatát a 2015-ös vagy a 2016-os világbajnokság megrendezésére.