Kék fény az alagút végén?
Nem bizony, csak hát az utóbbi időben annyi labdarúgó-mérkőzés lényegült át klasszikus bűnügyi ese ménnyé, hogy az más kontextusba helyezte az imént citált, az összes drukkerre természetesen nem érvényes szöveg jelentéstartalmát. E konklúzió amúgy a Szusza Ferenc stadion szektorainak egyikében volt olvasható a múlt hét végi, Pápa elleni találkozón, hogy aztán a lila-fehér csapat szimpatizánsai a 60. percben –tiltakozásképpen – elhagyják a létesítményt.
Ugyanígy tettek – a beszámolók szerint – a DVSC és DVTK meccsére látogatók. S ugyanígy tesznek a hét végén – az előzetes jelzések alapján – az FTC ultrái is.
Hogy jogos-e a fölháborodás, azon nyilván lehet tűnődni, azon viszont aligha, hogy az állam – tetszik-e vagy sem – kénytelen volt már lépni valamit a futballmeccsek biztonsága ügyében. E lépés lényege pedig a következő: 1. két évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető az a személy, aki sportrendezvényen a létesítmény nézőktől elzárt területére jogosulatlanul belép (mondjuk beszalad a pályára), vagy oda bármit bedob; 2. három évig terjedő büntetés jár, ha a rendbontást csoportosan, felfegyverkezve vagy különös visszaesőként követik el; 3. a nézők a sportesemény helyszínére csak akkor léphetnek be, ha felszólításra igazolják személyazonosságukat, illetve tudomásul veszik, hogy kép- és hangfelvétel készülhet róluk.
Ez a sporthuliganizmusról szóló törvény.
Elfogadta az Országgyűlés.
S hiába tiltakoznak ellene különféle szurkolói csoportok, azt kell mondani: helyes, hogy ezt egy politikai erő (a Fidesz) végre meglépte. Ez az a közeg ugyanis – már a labdarúgásé –, amelynek drukkertársadalma, pontosabban annak egy része az utóbbi másfél évtizedben képtelen volt civilizáltan viselkedni, s amely röhögött azon, hogy penetráns cselekedeteit megúszhatta (ha egyáltalán eljárás alá vonták) valami szabálysértési ejnye-bejnyével. Rohant itt be pályára szimpatizáns edzőt vesén rúgni, illetőleg bírót pofozni, miközben legföljebb bizottságosdiig jutott el mindenféle potentát. Annyi értekezlet, előterjesztés, papír fölé hajolás itt még nem volt, amennyi a „szorítsuk vissza a vandálokat!” szlogen jegyében született, ám hiába emelkedtek a mutatóujjak, ha újabb és újabb balhék következtek. A legutóbbi durvaság – már az ordenáré lelátói stílus, a permanens zsidózás mellett – alig egy esztendeje borzasztotta el az embert, amikor az Újpest–FTC mérkőzés vendégdrukkerei összetörték a lelátói székeket, föltépték a kerítést, s nyilván mást is tesznek, ha a rohamosztagosok nem állítják helyre a... Most majdnem azt írtam, hogy rendet, de az már előtte sem volt a füstbombáktól, petárdáktól, egyebektől.
Mi ellen is megy tehát most a tiltakozás?
„Érthetetlennek tartjuk a rendeletet, amely kriminalizálja a szurkolókat, mert eleve úgy áll hozzánk, mintha potenciális bűnözők lennénk” – nyilatkozta az origo.hu-nak Olajos Iván, a Ferencváros Szurkolók Szövetségének elnöke, és talán maga sem tudja, mennyire beletrafált: társai közül sokan és sokat tettek azért, hogy a drukkerek vonatkozásában a „kriminalizálás” és a „potenciálisbűnöző” fogalomnapirendre kerüljön, továbbá ott is maradjon. Az sem érv, hogy mások is felelősek a probléma eszkalálódásáért, miként az a két állítás sem vitaalap, mely szerint a Belügyminisztérium immár – „gazmódon” – minden szurkolót egy kalap alá vesz, a klubok biztonsági őrei pedig több helyütt is „primitívek”, és „magánhadseregként” viselkednek. Nem, mert – nohamindegyik kijelentésben van igazság – az alapszituációt mégiscsak maguk a vandálok állították elő.
Talán tetszettek volna rendesen viselkedni.
ÉVRŐL ÉVRE
1998. augusztus: Bakonyi Tibor és Páva Zoltán képviselő törvényjavaslatot terjesztett be a parlamentben: „A huligánokról a rendezők nyilvántartást vezethetnének, feljegyezve az illetők nevét, becenevét, lakcímét, személyiigazolvány-számát, dokumentálva fényképét. (...) A képviselők szerint a rendezvények biztonságának és a sportszervezetektől független ellenőrzésének érdekében kormányzati konzultatív szervezetként létre kellene hozni a Sport Bizottságának Nemzeti Testületét.” 1998. november: Berzi Sándor MLSZ-főtitkár a futballhuliganizmusról szóló, parlamenti nyílt napon: „A huszonnegyedik órában vagyunk.” Wootsch Péter államtitkár: „A labdarúgás csak akkor foglalhatja el ismét méltó helyét a szórakoztatásban és a gazdaságban, ha a normális polgárok félelem és aggodalom nélkül járhatnak a találkozókra, sőt családjukat is magukkal vihetik.” Kolláth György alkotmányjogász: „Az MLSZ-t jogi dilettantizmus és megátalkodottság jellemzi, a megoldás a többszintű, sportágspecifikus szabályozás lenne.”
2002. április: nem avatták föl az ötmilliárd forintosnak mondott beléptetőrendszert (később se).
2003. május: a parlamenti vizsgálóbizottság konklúziója az FTC–DVSC mérkőzés nyomán (a pályára tóduló Üllői úti drukkerek megannyi futballista mellett bántalmazták Szentes vendégedzőt): „Ki kell dolgozni és még a következő bajnoki szezon előtt életbe kell léptetni azokat a szabálysértési eljárásokat, amelyek meggátolják illetéktelen személyek küzdőtérre lépését, illetve a bedobálásokat. Ennél is szigorúbban kell fellépni a rasszista, gyűlöletkeltő megnyilvánulásokkal szemben, és minden törvényes eszközzel érvényt kell szerezni a sportrendezvények biztonságára vonatkozó előírásoknak.” 2003. szeptember: a szokásos konferencia, alkalmilag Debrecenben.
2006. november: reakció a májusi Újpest–MTK találkozó incidensére, amikor egy hazai drukker a pályára futva megpofozta Bede bírót (MTI-hír): „Az Országos Rendőr-főkapitányság, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium és a Magyar Labdarúgó Szövetség képviselőinek részvételével háromoldalú megbeszélést tartottak, amelyen létrehoztak egy munkacsoportot a sportrendezvények biztonságának javítása érdekében.”
2010. szeptember: az Újpest–FTC mérkőzés „háborús” viszonyaira reflektálva Samu István, az MLSZ biztonsági bizottságának elnöke az MTV-ben közölte: „A szurkolók anonimitásának megszüntetésére kell helyezni a hangsúlyt, vagyis be kell vezetni a névre szóló jegyvásárlást, és ellenőrizni is kell tudni, hogy azokkal valóban a jogosult személyek lépnek-e be a stadionokba.” Borbély Zoltán, az MLSZ elnökségi tagja: „A hivatalos személy ellen erőszakkal fellépőket már most kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel lehet büntetni. (...) A letöltendő börtönbüntetésnek nagyobb visszatartó ereje lenne, mint a felfüggesztett szabadságvesztésnek.”
