Honfitársaink több tekintetben is sereghajtók a kontinensen: mindössze két százalékuk látogatja a fitnesztermeket és csupán három százalékuk tagja valamely sportklubnak. A legriasztóbb adatok egyike azt mutatja: a legkevésbé egészségtudatos nemzetek között tartják számon a magyart, mivel mindössze 49 százalék azok aránya, akik a betegségek megelőzése érdekében mozognak rendszeresen.

A jelentés szerint szoros összefüggés mutatható ki az iskolázottság, valamint az aktív testmozgás között: 64 százalék a sportot elhanyagolók aránya azok között, akik tizenöt éves korukig elhagyják az oktatási rendszert. A szám 39 százalékra esik vissza az iskolának tizenhat és tizenkilenc esztendős koruk között búcsút intők körében, s 24 százalékra csökken azoknál, akik legalább húszéves korukig tanulnak. A magasabb iskolázottság rendszerint jobb életkörülményekkel párosul, s a jobban keresők sűrűbben is mozognak, míg a pénzügyi problémákkal küszködők szembeszökően gyakran mondanak le a sportolás lehetőségéről. Ötvenhat százalékuk sohasem sportol azoknak, akiknek gondot jelent a számlák befizetése. Ellenben ez a szám 35 százalékra esik vissza azok között, akiknek még sohasem voltak anyagi gondjaik.

Ugyanakkor tévútra visz, ha mindebből csupán arra következtetünk, hogy a sportolás drága, ezért mondanak le róla a kevéssé tehetős polgárok. Vitatkozni persze ezzel az állítással sem lehet, hiszen a Budapest belvárosában élők, ha csak két vonaljegyet vásárolnak, hogy eljussanak a Margit-szigetre futni,már 640 forintot fizetnek ki, s akkor még nem vettek futócipőt, frissítőt, nem úsztak és szaunáztak. A kutatások mégis azt jelzik, hogy kevesen vannak, akik amiatt nem mozognak, mert képtelenek előteremteni az ehhez szükséges forintokat. Léteznek ugyanis olyan „fapados” megoldások, mint a betonon kocogás vagy az egyszeri befektetést igénylő biciklizés. Csakhogy a többség még a mozgás gondolatáig sem jut el, inkább azzal indokol: nincs ideje a sportra. Alighanem érthető, hogy például a négy műszakban gürcölők kevéssé foglalkoznak a rendszeres testmozgással. Négy napon át reggel hattól délutánig kettőig dolgoznak, majd egy napot pihennek, az után négy napig délután kettőtől este tízig húzzák az igát, majd éjszakai sichtával zárják le a periódust. Nem meglepő, hogy a szabadnap nem sportolással telik...

Vagyis olyan társadalmi probléma sziluettje rajzolódik ki, amely aligha oldható meg jelentős állami beavatkozás nélkül, sportpotentátok hirtelen felhívására.

A kormánynak, illetve az összes helyi önkormányzatnak elemi érdeke, hogy aktívabbá váljon a társadalom, mivel az egészségmegőrzéssel tízmilliárdok spórolhatók meg az egészségügyi és a szociális rendszerben. Mert a kevésbé tehetősek is mozognának talán, ha „luxus”lehetőséghez jutnának. Mind nagyobb számban követni kellene hát a hegyvidéki önkormányzatot, amely megannyi ingyenes sportolási lehetőséget nyújt; ezek a XII. kerületi lakcímkártya fölmutatásával vehetők igénybe. (Bár az árnyas Szabadsághegyen kétségkívül kevés a halmozottan hátrányos helyzetű lakos.) A vonatkozó honlap részletezi, hogy mely időpontban, melyik létesítmény fogadja a látogatókat. A színes kínálatban szerepel az úszás, a testépítés, az aerobic, a nordic walking, a teniszoktatás, sőt még a squash is.

Nem mozog a magyar – ismételgetik az illetékesek évek óta. Pedig ha nem emelkednek a fizetések, ha a szerényebb körülmények között élő gyerekek nem kapnak jobb oktatást, ha nem újul meg forradalmi módon a sportinfra struktúra, akkor radikális változás aligha várható.

Addig előny a hegyvidéknél.