Spanyolfalba ütközött

Négy éve nem nyert Rafael Nadal ellen Tomas Berdych, miközben egymást követő hét alkalommal gratulálni kényszerült spanyol ellenfelének. Mind közül a legfájdalmasabb vereség az idei wimbledoni döntőben elszenvedett volt: a cseh hiába verte előzőleg Roger Federert és Novak Djokovicsot is, a fináléban összesen tizenkét játékra futotta tőle.

Ahhoz, hogy az idényzáró Mesterek Kupáján esélye legyen az elődöntőbe jutásra, Berdychnek mindenképpen nyernie kellett a világelső ellen – ehhez képest kikapott.

Nadal rendkívül motiváltan játszott: tisztában volt azzal, ha legalább egy szettet nyer, akkor nem csupán továbbjut, de csoportelső is. Ez utóbbinak azért volt jelentősége, mert így az elődöntőben elkerüli Federert. Berdych amúgy egyenlő partner volt, az első szettben derekasan tartotta magát, és eljutott a rövidítésig, ahol azonban két minibrékkel is ellenfele dolgát könnyítette, és ez eldöntötte az összecsapás leglényegesebb kérdését.

A folytatásban a spanyol – igazi tét hiányában – nyugodtan játszhatott, mintegy felkészülve az Andy Murray elleni elődöntőre. Mindössze egy játékot veszített, fölényesen hárította ellenfele próbálkozásait. Amiamaimérkőzésesélyeit illeti, a skóttal eddig tizenkétszer találkozott, és nyolcszor nyert; igaz, legutóbb, Torontóban Murray volt a jobb... Hogy Federer kivel mérkőzik, az csak a lapzárta után befejezett Djokovics–Roddick találkozón dőlt el.

Ütős forma. Nadal koncentrál
Ütős forma. Nadal koncentrál
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.