Fél adag milánói

Kiüthette volna a házigazda Internazionale a Tottenhamet a Bajnokok Ligája harmadik csoportfordulójának szerdai játéknapján.

A milánóiak a 14. percben már 3-0-ra vezettek - második, büntetőből elért góljuk előtt a játékvezető kiállította Gomest, az angolok gólhelyzetben szabálytalankodó kapusát -, s ehhez képest a 4-0 után parádézó Bale mesterhármasa nyomán kialakult 4-3-as végeredmény rendkívül hízelgőnek mondható a szigetországiak szempontjából.

A második félidőben lézengő, s szurkolói által végül is kifütyült Inter vezeti az A csoportot, miképpen a B jelű négyest a továbbra is százszázalékos, ezúttal a Benfi cát 2-0-ra felülmúló Lyon. Ugyanitt a Schalke meggyőző produkcióval (3-1) küldte haza a Hapoel Tel-Avivot.

A C csoport élén a Manchester United immár egyedül feszít, miután szerény 1-0-lal intézte el a Bursasport, míg a
Rangers 1-1-et játszott a vendég Valenciával. A D kvartett rangadóján a liga meglepetéscsapata, az FC Köbenhavn kikapott a Barcelona együttesének otthonában (2-0).

Bajnokok Ligája

CSOPORTMÉRKŐZÉSEK, HARMADIK FORDULÓ:

A csoport: Twente-Werder Bremen 1-1, Internazionale-Tottenham 4-3. Az állás: 1. Inter 7 pont, 2. Tottenham 4, 3. Twente 2 (4-7), 4. Bremen 2 (3-7).

B csoport: Lyon-Benfi ca 2-0, Schalke-Hapoel Tel-Aviv 3-1. Az állás: 1. Lyon 9, 2. Schalke 6, 3. Benfi ca 3, 4. Hapoel Tel-Aviv 0.

C csoport: Glasgow Rangers-Valencia 1-1, Manchester United-Bursaspor 1-0. Az állás: 1. Manchester United 7, 2. Rangers 5, 3. Valencia 4, 4. Bursaspor 0.

D csoport: Barcelona-FC Köbenhavn 2-0, Panathinaikosz-Rubin Kazany 0-0. Az állás: 1. Barcelona 7, 2. FC Köbenhavn 6, 3. Rubin Kazany 2, 4. Panathinaikosz 1.

E csoport: Bayern München-Cluj 3-2, AS Roma-FC Basel 1-3. Az állás: 1. Bayern München 9, 2. FC Basel 3 (5-5), 3. Cluj 3 (5-6), 4. AS Roma 3 (3-6).

F csoport: Szpartak Moszkva-Chelsea 0-2, Marseille-Zilina 1-0. Az állás: 1. Chelsea 9, 2. Moszkva 6, 3. Marseille 3,
4. Zilina 0.

G csoport: Real Madrid-Milan 2-0, Ajax- Auxerre 2-1. Az állás: 1. Real Madrid 9, 2. Milan 4 (3-3), 3. Ajax 4
(3-4), 4. Auxerre 0.

H csoport: Arsenal-Sahtyor Donyeck 5-1, Braga-Partizan Beograd 2-0. Az állás: 1. Arsenal 9 pont, 2. Donyeck 6, 3. Braga 3, 4. Partizan 0.

Bale (Tottenham) mesterhármast ért el, a már 4-0-ra is vezető Intert kifütyülte saját közönsége
Bale (Tottenham) mesterhármast ért el, a már 4-0-ra is vezető Intert kifütyülte saját közönsége
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.