A török származású férfi a vádirat szerint Európa több országában – egyebek közt Magyarországon – manipulált találkozókat. Bármi is lesz az ítélet, Nürettin G. történelmet ír. Ő az első ember, akit bundáztatásért ekkora súlyú ügyben felelősségre vonnak; ezért kapta a korántsem hízelgő jelzőket. Az ilyesfajta üzelmekkel kapcsolatban szagot ugyan lehet fogni, bizonyítani azonban már nehezebb, mi több, talán lehetetlen is. Aki ugyanis betartja a konspiráció elemi szabályait, az aligha bukik le; nem véletlen, hogy az első tárgyalási napon az ügyvédek az eljárás berekesztését javasolták.

Bunda mindig volt, manapság is van, és kétségünk se legyen: lesz is. Már akkor divatja volt, amikor még szerényebb összegek forogtak, most meg már, hogy sokadosztályú mérkőzéseken is lehet fogadni olyasmikre, mint például születik-e gól a második félidőben, vagy hogy melyik csapat dobja az első taccsot, még nagyobb a kísértés. Ügyész legyen a talpán, aki bizonyítani tudja, hogy szándékosan rúgott luftot a centerhalf, és nem az ügyetlenség minősített esetével állunk szemben.

Megrendezői alighanem precedensértékűnek gondolják a bochumi pert, pedig az a tíz év, ami Nürettin G.-t fenyegeti, senkit nem rettent el. A megoldás ugyanis nem a bűnüldöző szervek, sokkal inkább az edzők, klubvezetők, tulajdonosok kezében van. Az erkölcsi megtisztulás volna az elsődleges feladat, mondanám naivan, ha nem tudnám, hogy Magyarországon szép számmal akadnak példaképek, akik büszkén emlékeznek a hajdani stiklikre.

Egykori közönségkedvencek úgy nosztalgiáznak előre megbeszélt meccsekre emlékezve, ahogyan Kossuth-díjas színészek emlegetik a közönséget lekezelő színpadi csínyeiket. Nemrégiben a hatvanas évek futball-legendája nyilatkozta, hogy nem is igazi labdarúgó az, aki sohasem bundázott. Alig leplezett büszkeséggel érzékeltetve, hogy csak azt keresik meg ajánlattal, aki valaki a pályán, szerény képességű balhátvéd vagy lótifuti védekező középpályás nem tárgyalóképes alany.

A Megyeri úti liechtensteini alázás vagy a 0-8-as szerbiai utánpótlászakó sem volt elegendő alap az átfogó vizsgálathoz; kirúgták az edzőket, minden más ment a szőnyeg alá. Kritikus szituációban az összezárás a módi, akár egy szétzilálódott politikai pártban, a jelszó az „egy brancs vagyunk, szennyest nem teregetünk”. A tizenegyest a stadionból kibikázó csatár Amerikában folytatja, a kapussal nem hosszabbítanak szerződést, ám ezzel vége is a retorziónak. A dunántúli egylet három legismertebb futballistáját sem marasztalják el, igaz, nem is marasztalják; hogy valójában miért kellett távozniuk, máig nem tudjuk, legfeljebb sejtjük.

„Roberto Baggio is lőtt fölé tizenegyest”, mentegeti társát az ellenfél csatára, az akkori edző nem tartja feladatának az igazság kiderítését, a tulajdonos viszont büntetést ígér – mihelyst lesz bizonyíték. Addig meg Nürettin G. elviszi a balhét.