A csocsós lány

Öt évig úgy csocsózott, hogy nem volt magyarok közelében. Párban kezdte a játékot barátnőjével, majd amikor ő abbahagyta, egyedül járta tovább a világot, nevezett a versenyekre, és nyerte sorra a kupákat. A világbajnok magyar válogatottból személyes okok miatt hagyták ki, pedig azt állítja, bármelyik lánynál jobb.

A "csocsós lány", ahogy ismeretlenül mindenki nevezi, már messziről integet, hogy a találkahelyre vezető úton el ne tévedjek, félre ne vezessen egy kóbor gondolat vagy kertvárosi hippi. Üdvözöljük egymást, bemutatkozik: Koncz Petra. Kézfogása erős, a megjelenése zavarba ejtően magabiztos. A vihar előtti, csendes utcán az utolsókat együtt lépjük, pár emelettel magasabban ajtót nyit - a temérdek kupa és a csocsóasztal már az előszobából látszik. És a megszámlálhatatlan képeslap.  A világ minden tájáról, ahol megfordult.

Beszélgetésünk alatt többször tűnt úgy, hogy egója több mint rendben, már-már nagyképű, talán másoknak is feltűnik, ami az ő általános megítélésének nem tesz jót. Pedig minden, látszólag magasról aláhulló szava mögött ott áll munkájának és páratlan tehetségének szakmai elismerése. Büszke rá. Ezeket nem veheti el tőle senki, minden megmérettetés, amelyből győztesen került ki, ahonnan kupát hozott, csak még elszántabbá tette. Olimpiai bajnoknak készül. Ha a csocsó 2016-ban valóban olimpiai sportág lesz.

Petra huszonhét éves. Szolnokon nőtt fel, Szegeden járt főiskolára, fél évet Bécsben töltött, két hónapot Amerikában, most épp Budapesten él - mindig hazahúzza a szíve, hiányzik a családja, a barátai, a pezsgés. Hároméves korától folyamatosan sportol, egy igazi örökmozgó: úszás, pingpong, kézilabda, atlétika, kick-box - egyre megy, mindig és minden területen kimagaslott tehetségével. Ennek köszönhető, hogy folyamatosan hívták versenyezni, ő meg ment, amikor csak tudott, vagyis korán beléivódott a versenyszellem. Sőt! Ének-angol szakos diákként nemzetközi kórusversenyeken vett részt, kis híján körbeutazta Európát. Sokáig tanárnak készült, egyetlen halogatott zongoravizsga hiányzik az énektanári diplomájához, de emiatt nem izgul, addig is magánórákat ad angolból vagy tolmácsol.

Petra kimondottan fiús karakter. Minden csajos dolgot tagad, a haja is rövid, mert így fél perc alatt be tudja állítani. Amikor kick-boxolt, azért edzett férfiak ellen, mert az első női edzőpartnerét egy rúgással leterítette. A csocsó pedig, ami sokak szemében csak kocsmasport, nem tipikusan nőies foglalatosság. Az első trükköket egy füstös szórakozóhelyen leste el a vagánykodó fiúktól, utánozta őket, és attól kezdve minden hétvégén lejárt játszani, egy hónap múlva pedig megverte mindegyiket. Édesanyja talán el sem hitte, hogy azért maradt ki éjjelente, mert csocsózik. Bezzeg amikor hazavitte az első kupát!

Már javában a csocsóasztalnál űztük a labdát, amikor azt mondta, a tehetség csak akkor vehető észre, ha két jó játékos játszik egymással. Ha tud valaki passzolni, technikás, és gondolkodik azon, melyik bábuval milyen szögben rúgjon, melyik a megfelelő lövés, az biztosan kiváló játékos. Petra pont az ilyen típus ellen szeret játszani. Mert aki humbugból és össze-vissza lövöldöz, az csak a szerencséjére hagyatkozhat.

Tudtam, ez nekem is szól. Néhány gólos előnyömet mindjárt a helyén kezeltem, és a mámor, hogy amatőrként megverhetek egy profit, egy pillanat alatt foszlott semmivé. Győzött a realitás, és győzött felettem a rutin, ezerszer begyakorolt és precízen kimért gyilkos mozdulatokkal vette be újra meg újra a kapumat, már abban sem voltam biztos, hogy lassítva és kikockázva tudnám a golyó útját követni.

Csocsóbábut ábrázoló grafika a falon, női idomokkal kacérkodó csocsóbábu a polcon, aranyláncon függő csocsóbábu Petra nyakában - úgy tűnik, nála minden ekörül forog. Rá se mertem kérdezni, minek öltözne farsangkor? Ehelyett a nyakbavalójának kilétéről faggattam, hátha fűződik ehhez egy romantikus szál, ami a párnája mellett pihenő aranyhörcsögnél is bizalmasabb irányba mutat, de melléfogtam. Ezt ugyanis egy svájci csocsós sráctól kapta a 25. születésnapjára, akihez a játékon kívül semmi köze nem volt, de ennek ellenére, azóta le sem vette. Mert a "csocsós társadalom" olyan, mint egy család, hiába más stílusok, más kultúrák, más technikák, ők összetartanak, tanulnak egymástól, az interneten ápolják a kapcsolatot, és mindig várják, szervezik a személyes találkozást.

Ez a böngésző nem támogatja a flash videókat

2003-ban Petra és szegedi barátnője, Dombi Panka voltak az első női csapat a magyar bajnokságban. Az úttörők. Részint ezért is érzi kötelességének a sportágat azzal népszerűsíteni, hogy kiáll a kirakatba és megpróbál szponzorokat keríteni, hogy miként a cseheknek vagy az osztrákoknak, a magyaroknak se kelljen a szállás-, úti- és nevezési költségekre a felkészülés mellett kuporgatni. Ő a szerencsésebbek közül való, ha kellett, szülei és Tamás bátyja anyagilag segítették, ráadásul, ha kimegy valamennyi forinttal egy versenyre, azt általában visszanyeri - ugyanis a versenyek legtöbbször pénzdíjasak.

A nemzetközi szövetség (ITSF) oldalán közzétett világranglista állása csalóka. Nem azt mutatja, hogy mennyire jó valaki - Petra eszerint egyéniben, legjobb magyar lányként most a 22. helyen áll -, hanem azt, hány versenyre jutott el. Határozottan állítja, hogy ha nagy kedvvel játszik, bármelyik nőt megveri. Ha csocsózik, nem érez semmit, a külvilág elvész, csak az asztal van, avagy a világ egy asztalon. Ha egy játékos nem képes ilyen szellemben játszani, az nem tud nyerni.

Most Prágába készül. Ott akarja elhódítani a sorban századik kupáját. És hiába tűnik úgy, hogy ez csak egy újabb darab a többi közé, mindnek van jelentősége, neki ez a dicsőség! Azért van ennyi kupája, mert több asztaltípuson, egyénileg és párosban is játszik. Vagyis a versenyzők többségével ellentétben fontosnak tartja, hogy minden asztalon jó legyen, és ezért naponta órákat képes gyakorolni, akár egyedül is. Igazán az egy-egy elleni meccseket szereti, mert az csak az övé, és jobban szórakoztatja, mint párban felállni. A párosnak is kedveli ugyan a hangulatát, ahol a csapattagok egymást lelkesítik. Ha férfiakkal játszik, hátul szeret állni, mert nehéz neki gólt lőni, ha viszont nővel, akkor elöl, mert jobb góllövő náluk.

Üdítővel kínál, de én szeretnék pohár helyett kupából inni, és azzal koccintani. Ferdén néz rám, mintha valami rosszat mondtam volna. Azt nem lehet! Ő kupából addig nem iszik, amíg "azt" meg nem nyeri! Babonából még azt sem mondja el, melyik kupára gondol.

Együtt indulunk a belvárosba, egy számára szűz területre, hogy lássam, miként verjük meg párban egy csocsóban nívósabb kocsma közönségét. De alig lépünk ki a házból, hatalmas esőt kapunk, szinte csontig ázunk. Így behúzódunk inkább egy közeli késdobálóba. Ekkor látom Petra első igazán nőies megnyilvánulását: "Nem kenődött el a szemfestékem?"

Nem kenődött el, viszont csöpögő ruhájában állva fölényes viselkedése mögül előköszönt humora és kedvessége, és végre egyenrangú partner lehettem. Az asztalunknál ülő kisfiú és trágár hangnemben kötekedő apja egyszerre hozta elő belőle az anya és pedagógus szerepét, és amikor azt merte mondani az apukának: "Miért beszélsz ilyen csúnyán a gyönyörű kisfiad előtt?", akkor én is adtam volna egy kupát neki, hogy erre a pillanatra sokáig emlékezzen.

Minden csajos dolgot tagad, a haja is rövid, mert így fél perc alatt be tudja állítani. Amikor kick-boxolt, azért edzett férfiak ellen, mert az első női edzőpartnerét egy rúgással leterítette.
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.