Hallom éppen, hogy a kormány–főváros csúcsrangadón fantasztikus javaslatok sorjáznak a BKV-ügy megoldására. Annyira megörülök, amikor ilyen mondatokat hallok, hogy „most már meg kell oldani a tömegközlekedés hosszú távú finanszírozhatóságát”, mert „nem fenntartható a jelenlegi rendszer”, és lehetetlen állapot, hogy „újabb és újabb állami segítségre és hitelekre” szorul a cég, hanem most akkor valahonnan hozzá kell majd vágni nagyon sok milliárdot, és akkor abból új rendszer, fenntartható működés, helyi Nirvána.

Csodálatos. És úgy mondja ezt Politikus, mintha tényleg kitalált volna valamit, hallani a hangján, hogy elégedett önmagával. Magabiztos és kompetens. Rendszerszintű átalakítás kell, az. Mintha nem ugyanezeket a mondatokat mondanák mindig újabb és újabb arcok kétévenként, évenként, illetve egyre gyorsuló frekvenciával, ahogy a halmozódó adósság terhei miatt egyre gyorsabban fogy az éppen belepumpált pénz.

Tehát Politikus megvilágosodott, állampolgár megnyugodhat, a dolgok sínen vannak, már csak ki kell dolgozni a részleteket, és Politikus kidolgozza, az zicher, bizottságot alapít, egyeztet, lázas munka folyik a színfalak mögött, és minden bizonnyal kiérlelt koncepció lesz letéve az asztalra; legvégül a BKV ugyan újabb segítségre szorul majd, de jobb esetben eltelt egy ciklus vagy legalább egy fél.

A „BKV hosszú távú finanszírozhatósága” pontosan olyan mitikus fogalom, mint mondjuk a „vállalkozások adminisztrációs terheinek csökkentése”, a csodamalom, a mágikus készpénzgyár, amiből kétévente újra és újra százmilliárdokat keres az állam, legalábbis bejelenti, hogy ­ennyit meg ennyit fog spórolni, aztán ki is pipálja a megfelelő pillanatban a Széll Kálmán Nemzeti Checklisten (vagy ami éppen van), aztán hogy az adminisztrációs terhekkel mi történik, az más kérdés (mi történne velük? nőnek, naná!).

Aztán ott van a gyógyszerkassza rendbetétele vagy megszorítása, a kis- és középvállalati szektor odaadó támogatása és persze az élőmunka terheinek csökkentése, mindezekben az ügyekben a rendszerváltás óta minden magyar kormány emberfeletti erőfeszítéseket tesz, egy ciklus alatt többet is akár, nekiveselkedik kétszer-háromszor, ahogy a kommunikációs terv megköveteli. Már régen minálunk van a legversenyképesebb kis- és középvállalati szektor, a legkevésbé bürokratikus állami működés, a legfaszányosabb gyógyszerkassza, szinte tehermentes élőmunka és satöbbi, csak valahogy nem vesszük észre.

(A múlt héten azzal dobott vissza egy szerződést az egyik hivatal, hogy az ügyvédi aláírás fölött az előírt „Ellenjegyzem:” fordulat helyett múlt idejű alak „Ellenjegyeztem:” állt. Új eljárás hatezer, fellebbezés tízezer, helló. Cégalapítás jövő hónaptól éppen kétszer annyiba kerül majd, mint eddig, és hatvanszor annyi ideig tart. Állítólag azért, mert a topvezetés fölfigyelt a cégfantomizálások problémahalmazára. Azért ez szép a cégfantomizálás Michelangelóitól.)