Párizs megzsarolta Athént?

Daniel Cohn-Bendit európai parlamenti képviselő azzal vádolta meg a francia elnököt és kormányfőt, hogy az Athénnak nyújtandó pénzügyi támogatásért cserébe nyomást gyakorolt Jeórjiosz Papandreu görög miniszterelnökre az elődje által kötött fegyvereladási szerződések tiszteletben tartása érdekében.

"Francois Fillon és Nicolas Sarkozy azt mondták Papandreunak: jóváhagyjuk a támogatásotokhoz az összeget, de továbbra is fizetnetek kell azokért a fegyvereladási szerződésekért, amelyeket a Karamanlisz-kormánnyal írtunk alá." Az elmúlt három hónapban több milliárdos fegyvereladások megerősítésére kötelezték Görögországot - állította a képviselő pénteken egy párizsi sajtótájékoztatón.

"Francia fregattokat kell a görögöknek venniük, 2,5 milliárdért, de vannak helikopterek, repülők, német tengeralattjárók is" - tette hozzá a Zöldek európai parlamenti vezetője. 

Cohn-Bendit elmondta: a múlt héten Athénban járt, és találkozott Papandreuval, akit régóta ismer. "Az azért hihetetlen, ahogyan Merkel és Sarkozy bánik a görög miniszterelnökkel" - fogalmazott Cohn-Bendit.

A BFMTV francia hírtelevíziónak adott korábbi interjúban a képviselő "őrületnek" nevezte, hogy miközben a megszorító csomagról folynak a tárgyalások Athénnal, "német tengeralattjárók és francia-német repülőgépek" megvásárlására kötelezik az országot. "Ahelyett, hogy Görögország egyik legjelentősebb problémájával foglalkoznánk, ami a katonai költségvetés, a problémáknak egy másik részével foglalkozunk... Azért adunk hitelt Görögországnak, hogy megvegye a fegyvereinket" - állította Cohn-Bendit.

Athén 4,9 milliárd eurós katonai büdzséjével, amely az ország GDP-jének 2,8 százalékát teszi ki, az adófizetők számát tekintve az egyik legjelentősebb fegyvervásárló a világon. "Két hónappal ezelőtt erre hívtam fel a figyelmet az Európai Parlamentben. A kérdés: Franciaország és Németország miért nem foglalkozik (Görögország) katonai költségvetésének óriási problémájával? Mert saját fegyvergyártását védi, attól tartva, hogy ha a görögök kevesebb fegyvert vesznek, akkor a törökök is kevesebb fegyvert fognak venni - fejtette ki Cohn-Bendit. 

A Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió, valamint Görögország között létrejött megállapodás alapján Athén három év alatt összesen 110 milliárd euró pénzügyi támogatáshoz juthat. A német szerepvállalás (22,4 milliárd euró) a legnagyobb a nemzetközi segélycsomagban, az uniós segítség 28 százalékát teszi ki, 20,7 százalékát vállalta Franciaország (16,8 milliárd euró). A hitel nagyobb részét, 80 milliárd eurót - kétoldalú alapon - az euróövezet államai nyújtják, míg a Nemzetközi Valutaalap részesedése 30 milliárd eurót tesz ki.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.