Ónody-Molnár Dóra: Kéne még egy biztos

Tudjuk néhány napja, hogy miniszteri biztost kap a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK), de arról nem jutunk biztos információhoz, hogy mi lesz a dolga. Egyes források szerint az új személy átveszi a hivatal irányítását, más hírek szerint csak a fejlesztésért felel majd, de mondják azt is, hogy az informatikai területet felügyeli.

Kissé kaotikus a kép, de miért pont ebben a kérdésben ne lenne az? Azt az információt ugyanis nem cáfolja senki, hogy az állandósuló káosz ­miatt Orbán Viktor elégedetlen a KLIK működésével. Nem bízik már a minisztériumi csapatban, ezért nevez ki valakit kívülről az intézmény jelenlegi vezetője fölé (?), mellé (?), alá (?).

Hoffmann Rózsa valamiért úgy gondolta, hogy a 120 ezer pedagógus feletti munkáltatói jog gyakorlására, a 198 tankerület irányítására, valamint a több ezer iskola működtetésére és felügyeletére létrehozott intézmény felállítására és vezetésére egy balatonalmádi gimnázium igazgatóhelyettesét kéri fel. Hátha sikerül neki, hiszen már majdnem vezetett egy egész gimnáziumot, miért ne irányíthatna háromezer iskolát?

Az új intézmény körül az első pillanattól kezdve zűrök voltak: nem ment simán a tankerületi vezetők pályáztatása, azután csúszott a pedagógusok fizetése, majd jött az általános iskolai beiratkozások körüli felfordulás. A panaszhegyekre reagálva az ombudsman felszólította a minisztert, hogy teremtsen rendet a KLIK körül, amely akkor már tíz hónapja (!) szervezeti és működési szabályzat nélkül működött.

Ki a felelős mindezért? Merthogy nem a központot vezető Marekné Pintér Aranka, az biztos. Arról sem ő tehetne, ha nem tudná két nap alatt áthordani a Gellért-hegyet Pestre, sokkal inkább az, aki ezzel az egyszerre értelmetlen és teljesíthetetlen feladattal megbízta.

Az iskolafenntartó-Frankenstein életre keltése Orbán Viktor álma volt. Ő akarta, hogy az oktatásban minden egyetlen központ alá tartozzon. Ő akarta ezt az átalakítást néhány hónap alatt áterőszakolni. Ő a felelőse tehát annak, hogy a sebtében összetákolt intézményfenntartó maga alá temeti a magyar közoktatás jelentős részét.

Nem mondhatja, hogy ezt nem lehetett előre látni. Minden szakértő látta előre, még a saját pártjában is. Az szintén az ő felelőssége, hogy olyan embereket nevez ki mindenhova, akik nem mernek neki ellentmondani, amikor megalomán terveit előterjeszti. Ennek a kontraszelekciónak a következménye Hoffmann Rózsa vagy Marekné Pintér Aranka. Mert aki csak felveti, hogy „te Viktor, nem lesz ám jó ilyen rövid idő alatt, mindenféle modellezés, háttérszámítás nélkül államosítani az összes iskolát, ráadásul a tanév kellős közepén”, az vagy marginalizálódik, vagy díszalelnök lesz belőle. Az orbáni személyi politikának ez a lényege: maradnak azok, akik nem kérdeznek, csak végrehajtanak.

Így történhet meg, hogy a tanévkezdés napján tucatnyi iskolának nincs igazgatója, gyerekek tízezreinek nincs tankönyve, a kötelező délutáni iskolának nincs oktatási tartalma. A lojalitás önmagában nem működtet fontos gépezeteket. A problémák ezért nem is orvosolhatók miniszteri biztos kinevezésével. Az államosított oktatási rendszerrel nem az a baj, hogy Hoffmann Rózsáék rosszul működtetik, hanem az, hogy nem lehet jól működtetni. A kormányfő mellé kellene egy biztos, aki ezt elmagyarázza.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.