Ritkán tárul elénk ennyire pőrén és nyilvánvalóan az az átléphetetlen szakadék, amely a kormány kommunikációja, a Fidesz–KDNP-kormányzáshoz kapcsolódó (ígéretekkel nyolc esztendőn át táplált) képzetek és a jobboldal tényleges kormányzati tevékenysége között tátong. Az alkalom különleges, de korántsem egyedi, s az ellentmondások feloldásának igénye egyre gyakrabban torkollik a mostanihoz hasonló nyílt színi hazugságba.

Amikor a sajtó már egy hete a közoktatási törvény tervezetéhez tartozó hatástanulmány részleteivel – egy Magyarországon példátlan méretű pedagóguselbocsátási és iskolabezárási program kalkulációival – foglalkozott, Hoffmann Rózsa államtitkár csütörtökön szemérmetlenül kiállt a médianyilvánosság elé, és kérdésre válaszolva visszautasította, hogy titkos záradéka lenne a köznevelési törvénytervezetnek. „Olyannyira titkos, hogy én sem tudok róla” – idézték a jelen lévő médiu­mok a viccelődő politikust –, „ennélfogva a nem létező titkos záradékban szereplő tömeges elbocsátásokkal és iskolabezárásokkal sem kell számolni”.

Történt mindez aznap, amikor egy másik helyen, a parlament oktatási bizottsága előtt épp Gloviczki Zoltán közoktatásért felelős helyettes államtitkár (akit Hoffmann küldött oda maga helyett) igyekezett megmagyarázni a záradéktól függetlenül is botrányos színvonalú, egyetlen pedagógusszakmai testület egyetértését sem bíró tervezetet. Nem volt könnyű dolga – a védhetetlent védeni helyettes államtitkári fizetésért is emberpróbáló feladat –, ehhez képest egy ideig vitézül helytállt, következetesen kerülve a választ a záradék létezését firtató kérdésekre. Ám a meghallgatás egy pontján végképp kezelhetetlen helyzetbe került: egy ellenzéki képviselő csendesen letette Gloviczki asztalára a „nem létező” dokumentumot, rajta Hoffmann Rózsa és Réthelyi miniszter láttamozó aláírásával (a dokumentum egyik szerzője egyébként maga a helyettes államtitkár, tehát még csak azt sem lehetett mondani, hogy a tanulmányt egy másik minisztérium készítette).

Ha egy kereszténydemokrata politikus szemrebbenés nélkül belehazudik a kormánymédia mikrofonjába és a közvélemény „szemébe”, az talán csak a pártjának meg az elvbarátainak kellemetlen. Ha mindezt egy vezető kormánytisztviselő teszi, az egy fokkal azért súlyosabb, de magyar viszonyok között talán még mindig megbocsátható. Ám amennyiben az esetből feketén-fehéren az derül ki, hogy a Fidesz–KDNP sok éve ismételgetett sirámai az iskolabezárások vidéksorvasztó és nemzetnyomorító mivoltáról hazug kampányfrázisok voltak csupán, és a pártszövetség valódi oktatáspolitikája épp az ellentéte annak, amit ellenzékben meg a kormányprogramban képviselt, azért valakinek tényleg vállalnia kellene a felelősséget – minimum a lemondásával. Hiszen, mint Szijjártó Pétertől tudjuk, a fülkeforradalom óta már nem egy következmények nélküli országban élünk.