Fico 24 órát adott Budapestnek

Pozsony felszólította Budapestet, hogy haladéktalanul kezdjen párbeszédet a szomszédos országbeli magyarok kettős állampolgárságát érintő törvényjavaslatról - jelentette be a szlovák nemzetbiztonsági tanács keddi ülése után Robert Fico.

A kormányfő szerint a magyar lépés súlyos beavatkozás Szlovákia belügyeibe, amelyre Pozsonynak határozott választ kell adnia.

Pozsony azt követeli, hogy azonnal üljön össze a nemzeti kisebbségekkel foglalkozó szlovák-magyar vegyes bizottság. Ha Budapest erre nem ad 24 órán belül választ, Pozsony további diplomácia lépéseket tesz, s kezdeményezni fog egy legfelsőbb szintű találkozót is.

Fico bejelentette: kérésére szerdán elmarad a szlovák parlament ünnepi ülése, amellyel a törvényhozás ebben a választási időszakban befejezte volna a munkáját. A kormányfő szerint a parlament így készen fog állni arra, hogy rugalmasan reagálhasson a fejleményekre. - Folyamatosan figyelni fogjuk a tárgyalásokat (a magyar parlamentben) - jelentette ki Fico. Hozzátette: Peter Weiss, a konzultációra hazahívott budapesti szlovák nagykövet már visszatért állomáshelyére, hogy a helyszínen követhesse a dolgok alakulását.

Ha az Országgyűlés elfogadja a kettős állampolgárságról szóló törvényt, a szlovák parlament azonnal válaszintézkedéseket foganatosít. - Készen állunk a nagyon kemény ellentámadásra - szögezte le Fico. Hozzátette: a szlovák kormány a szükséges törvénymódosítások első elképzeléseit már meg is vitatta.  - Előnyben részesítjük azonban a felvilágosítást és a konzultációkat, amit Magyarországnak kellett volna elsőként megtennie a törvénymódosítás beterjesztése előtt - fejtette ki a miniszterelnök. Problémának nevezte, hogy Magyarországon a választások után még nem állt fel az új kormány.

Kérdésre válaszolva azt mondta: pillanatnyilag nem látja értelmét a rendkívüli parlamenti ülésnek, ahogy azt a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) követeli, mert a magyar jogszabály még nincs elfogadva, így nincs miről tárgyalnia a pozsonyi törvényhozásnak.

Miroslav Lajcák külügyminiszter közölte: a szlovák álláspontról hétfőn tájékoztatta az Európai Unió Pozsonyban akkreditált diplomatáit, s hasonló tájékoztatót készül tartani a többi ország diplomatái számára is. A külügyminisztérium beadványt készít Knut Vollebaek, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségügyi főbiztosa számára, míg a kormányfő José Manuel Barrosót, az Európai Bizottság elnökét fogja tájékoztatni. Fico nem zárta ki, hogy szükség esetén újra összehívja a nemzetbiztonsági tanácsot.

A hivatalos pozsonyi álláspont szerint a szlovákiai magyarok esetleges kettős állampolgársága Szlovákia számára nemzetbiztonsági kockázat, ezért megfelelő válaszintézkedésekre van szükség. Fico korábbi nyilatkozataiban jelezte: Szlovákia kemény választ fog adni Budapest lépésére, s kilátásba helyezte az alkotmány módosítását is, amely kimondaná: az a szlovák polgár, aki önként felveszi egy másik ország állampolgárságát, elveszíti a szlovákot.

Robert Fico
Pozsony, 2010. május 14. Robert FICO szlovák miniszterelnök sajtóértekezletet tart a szlovák kormány rendkívüli ülését követően Pozsonyban 2010. május 14-én. A szlovák kabinet a szomszédos országokban élő magyarok kettős állampolgárságát lehetővé tevő magyar állampolgársági törvény módosításának várható hatásairól tanácskozott. (MTI/TASR/Tomas Halasz)
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.