Úgy viselkedik a kormány a gyógyszerkasszával, mint a szédült magasugró, ki két rossz kísérlet után a világcsúcsmagasság fölé állíttatja a lécet, hogy ha harmadszor is elrontja, legalább a jegyzőkönyvben mutasson jól a kísérlet. A jövő évi költségvetési tervből úgy tűnik ugyanis, hogy most és 2013-ban, tehát két év alatt több mint felével akarják csökkenteni a lakossági gyógyszertámogatást. (Magasugrás helyett mélyugrás...)

Ebből az idei évre jutó mintegy 140 milliárdos lefaragás máris kifogott a kormányzaton. Igaz, az első Széll Kálmán Terv – az OEP adatai szerint – az első negyedévben még hozta a várt eredményt. Pedig az első intézkedéscsomaggal – melynek egyebek mellett része volt a gyártókra kirótt 20 százalékos extra adó, a biológiai és a daganatokra ható nagyon drága gyógyszerek hozzáférésének a kórházakra való szűkítése, a vaklicit bevezetése, a koleszterinszint-csökkentők választékának korlátozása, a „nem jól viselkedő” cukorbetegek korszerű terápiájának támogatáscsökkentése – számos ponton nyúltak bele a fogyasztásba és a piac­ba. A második negyedévvel együtt azonban már a tervezettnél 37 mil­liárddal többet fizettek ki a gyógyszertámogatásra. Ebből az is következik, hogy már a megszorítócsomagot is bővíteni kell, hogy hozni lehessen az évre elvárt megtakarítást. Ám ennek egyelőre híre, hamva sincs. A döntés helyett a szavak háborúja zajlik.

A kormányoldalról időnként befenyegetnek, hogy hamarosan további extra megszorítások jönnek, és rögtön azt is hozzáteszik: a kormány azonban nem akar többletterhet rakni a lakosságra. Vagyis fizessenek – tűrjenek – többet a cégek. A gyártók erre mindannyiszor jelzik, ha a kormány megint rájuk gondolt volna, mint akik megfizetik a gyógyszerpiac­ költségvetési elvonásait, akkor rosszul kalkulál. Inkább összepakolják a gyógyszereiket és továbbállnak innen, akkor pedig számtalan betegségre nem lesz elérhető orvosság Magyarországon. Több beteg kerül majd kórházba, azaz a gyógyszertámogatásból elvett forintok újabb és nagyobb költségként jelentkezhetnek. Vagy a betegek ellátatlanul halnak meg – olcsón.

A szorongatás következményeit meg kéne ismerni, mérni. Kutatni kellene, hogy miként változik egy-egy megszorítás hatására a gyógyítás folyamán a betegek, hogyan az orvosok viselkedése, és ezen adatok birtokában lehetne csak tisztességesen eldönteni, hol és miként lehet, ha még lehet csavarni nagyobb károk nélkül a présen. De ez az egyszerű szabályozási követelmény szinte teljesen hiányzik az egészségpolitika napi rutinjából. 

Miután híre sincs annak, hogy a kormányzat vizsgálná, értékelné, hogy már ma is hányan szorulnak ki az ellátásból, hányan nem tudják már most sem kiváltani a receptjeiket, a jövőre tervezett lefaragás nevezhető ambiciózus kísérletnek. Élő embereken.