
Gólszerzők egymás közt: Rudolf és Koman öröme Népszabadság - Reviczky Zsolt
Háromnegyed órával a kedd esti Eb-selejtező előtt nagyjából ötven embernek szólt a hangszórókból Ray Charles 1961-es slágere, a a Hit The Road Jack, azaz olyan volt a Szusza Ferenc stadion, akár egy gyéren látogatott klubterem.
Az ötven helyből tizenkettőt foglalt el a moldovai "tábor", amely a Megyeri út felőli kapu mögött helyezkedett el kényelmesen, miközben ifjú kollégám maliciózusan említette a vizenyős, majd a készséges hoszteszek jóvoltából félszárazra törölt sajtópáholyban, hogy "valódi meccshangulat van, nem igaz?" A bemelegítés szintén bensőséges miliőben, családi körben zajlott; hiába, a világranglista hatvankettedik és nyolcvankilencedik helyezettjének "tétmérkőzése" sehol sem akkora szám, mint Ray Charles dala...
A kezdés aztán korántsem 1961-et idézte. Gera ugyan nagyon finom csellel "küldte el" Tigirlast, ám ezen kívül a két kis csapatnak tizenegy percig momentuma sem akadt. A tizenkettedikben Bulgaru helyzetbe került, de oly nehezen szánta el magát a lövésre, hogy még a nagypapák is közbeléptek volna, majd a vendégek másik középső védője, Racu előtt nyílt alkalom, ő azonban hét méterről az eredményjelző tábla magasságába küldte a labdát.
Az ellenfél roppant szerényen futballozgatott, a magyarok viszont semmit sem csináltak, és a huszonegyedik percben már füttykoncert fogadta, hogy Szuvorov húsz méteres lövését Király kapusnak tekintélyes légi út végén kellett hárítania. Előzőleg a néhány ezresre "duzzadt" publikum egy része azt üvöltözte kórusban, hogy "ki nem ugrál, büdös román", ami kulturálisan hasonló teljesítmény volt, mint honfitársaink produkciója az első huszonöt percben.
A huszonhatodikban viszont Gera csaknem a hálóba továbbított, de az ötösről továbbpöckölt labdáját a "vészkapus" Bordian a gólvonalról mentette, majd megint nem a labdarúgásról, hanem arról esett szó a határtalanul izgatott közönség körében, hogy "lesz még Erdély Magyarországé". Ez után az "ébresztő!" követelés következett, mert a 33. percben Tigirlas ahogy tetszik alapon játszotta át a magyar védőket (?), így szabadon vezethette a labdát Király kapujára, ám tizenkét méterről, "ezer" százalékos ziccerben a jobb oldali léc mellé gurított. A magyaroktól ebben a szakaszban már Dzsudzsák fölé lövése is attrakcióként hatott, és a szünetben hálát kellett adni a gondviselésnek, hogy 0-0 volt az állás...
A második félidő elején viszont - figyelem! - nemhogy kapura rúgott egy honfitársunk, de egyenesen a hálóba juttatta a labdát: Rudolf a tizenhatosról lőtt, és eltalálta a bal alsó sarkot (1-0). A nézők egy ideig ünnepeltek, majd "cigányok, cigányok" kiáltással üdvözölték a moldovaiakat, akik - ha nem is ettől - a magyar góltól módfelett megzavarodtak.
Ez azonban nem jelentette azt, hogy hazánk fiai uralták a pályát, mert a játék a Rudolf-megmozdulás dacára sem javult, továbbra is a két válogatott mostoha sorsának megfelelő nívón zajlott a találkozó. A gólszerző egyébként nem sokáig maradhatott a pázsiton, Egervári Sándor szövetségi kapitány lehívta, hogy beküldje helyette Vanczákot...
Príma csere volt.
Három perccel később ugyanis Koman húsz méterről lőtt, és Namasco kapus a jobb sarokkal sem járt nagyobb szerencsével, mint korábban a ballal (2-0). A 79. percben viszont a nehézkes Frunza addig forgolódott a legföljebb érdeklődő magyar védők között, amíg Szuvorov elé nem tudta tolni a labdát, és a középpályás tizennégy méterről szépített (2-1). S a hajrában kétszer is fel kellett sóhajtani, hogy a cserecsatár Doros nem egyenlített...
A magyar válogatott mindenesetre megszerezte idei első győzelmét, a múlt év októbere óta először nyert. A három pontot az előzmények, továbbá a mostani első félidő és finis alapján meg kell becsülni, de nagyon...
Magyarország-Moldova
2-1 (0-0) Eb-selejtező, Szusza Ferenc stadion, 9000 néző. Jv.: Kovarik (cseh). Magyarország: Király - Lázár, Lipták, Juhász, Laczkó - Czvitkovics (Szalai, 46.), Gera, Elek, Koman (Vadócz, 89.), Dzsudzsák - Rudolf (Vanczák, 64.). Moldova: Namasco - Bordian, Racu, Bulgaru, Bolohan - Szuvorov, Cebotaru (Cojocari, 71.), Epureanu, Tigirlas, Josan (Doros, 59.) - Frunza (Bugajov, 85.). Gól: Rudolf (50.), Koman (67.), Szuvorov (79.).
|